Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 19. kedd, az őszi ülésszak 26. napja - A fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
1708 következtetésük megdöbbentően keserű és reális. Hogy mi köze van egymáshoz a keserű tanulságú reális meséknek és a 3210es számon beterjesztett, a fogyasztási adóról és a fogyasztói árkiegészítésről szóló törvényjavaslatnak, remélem, hozzászólásom végére képviselőtársaim előtt is világos lesz. Bevezetőként három jogi kifogásomat mondanám el, ami a törvényjavaslat alkotmányossági korlátaira hívja fel a figyelmet. Az első: a beterjesztett törvényjavaslatban szereplő adókulcsok és tételek nem kifogásolhatók, mert a javaslat egyelőre a képviselők elől is eltitkolja, hogy milyen mértéket képzel el jövőre. Miközben ennek van egyfajta racionalitása – a spekulációs vásárlások megakadályozása – , ez a "vakszöveg" mégis tiszteletlenség az Országgyűléssel szemben. E he lyett az lett volna a tisztességes, ha e törvényhely helyett a Kormány arra tesz javaslatot, hogy a kulcsokat a költségvetési törvényben, annak mellékleteként fogadja el. A második észrevételem: a javaslat gyakorlatilag korlátlan felhatalmazást ad a Kormán ynak a 10. § (4) bekezdésében és a 21. §ban az adó- és támogatási mértékek meghatározására. Látszólag korlátozott a felhatalmazás, de az eddigi gyakorlatban olyan széles sávban határozta meg a tól – ig határokat a két melléklet, hogy ezzel gyakorlatilag a P arlament lemondott arról a jogáról, hogy bármilyen módon is érvényesíthesse akaratát az adó tényleges mértékében. A hatalommegosztás viszonyai között, az utóbbi 300 évben a demokratikus parlamentek legfontosabb törvényhozási aktusai közé tartozott az, hogy az adókat megszavazza. A javaslat azonban ezt gyakorlatilag – a kitöltetlen csekk aláírásával – átengedi a végrehajtó hatalomnak. Innen már csak egy lépés, hogy – mint a 70es években – a mértéket minisztériumi leiratok határozzák meg. A megoldás törvénye ssége jogforrási szempontból – és ezzel összefüggésben a hatalommegosztás szempontjából is – megkérdőjelezhető. Az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvénynek az 1990. évi CIV. törvénnyel megállapított 5. § (3) bekezdése szerint – idézem – "Adót és illetéket előírni, mértékét vagy az alanyok körét megállapítani, csak törvényben lehet. Fogyasztási adó és helyi adó esetében a törvény ettől eltérően rendelkezhet." A kifogásolt rendelkezések – csupán e törvényhely alapján – megfelelnek a szabályozás szin tjével szemben támasztható követelményeknek, de a kétharmados jogalkotási törvény az adókat kivétel nélkül a kizárólagos törvényhozási tárgyak között sorolja fel. A két törvény összevetéséből vagy arra a következtetésre lehet jutni, hogy maga az ÁPtrendel kezés utolsó mondata alkotmányellenes – legalábbis a fogyasztási adó tekintetében – , vagy pedig – és ez a gyakorlatiasabb – a végrehajtó hatalom felhatalmazását olyan szűk körre kell szorítani, hogy ezzel a szabályozás lényegileg ne kerüljön át a Parlament től a végrehajtó hatalom kezébe. Ezt az álláspontot egyébként erősíti a jogalkotási törvény másik rendelkezése is. A 15. § (3) bekezdése szerint ugyanis a szabályozás tárgykörébe tartozó alapvető jogok és kötelességek szabályozására nem lehet felhatalmazás t adni. Mindezekre tekintettel elfogadhatatlan bármely olyan felhatalmazás, ami a Parlament által törvényben meghatározott fix mértéktől felfelé és lefelé 5 – 10%nál nagyobb eltérést enged. Ez az összesen 10 – 20%os mozgástér elegendő lehet ahhoz, hogy kiseb b árkorrekciók, illetve a költségvetési egyensúly érdekében kisebb változtatások hosszabb parlamenti viták nélkül is megvalósíthatók legyenek. Ugyanakkor elfogadhatatlan például a mai 10 – 70, 30 – 90, 10 – 78%os határ az adónál, vagy a nullától 1100%ig terjed ő a fogyasztói árkiegészítésnél. És a harmadik észrevételem: ugyancsak a 21. §t és a bevezetőt érinti a költségvetési feltételekre utalás. A költségvetésnek biztosított összeg a költségvetés végrehajtásáról való felhatalmazást nyújt a Kormánynak, nem pedi g azt, hogy a törvény elfogadásától kezdve a végrehajtó hatalom, a költségvetési egyensúly érdekében a Parlament megkerülésével bármit megtehet. A költségvetési törvényből önmagában nem következik az adó vagy a támogatás mértékének közvetlen
