Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 18. hétfő, az őszi ülésszak 25. napja - Határozathozatal a szövetkezetekről szóló 1991. évi törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról - Határozathozatal az 1991–1992. évi vagyonpolitikai irányelvekről szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitára bocsátásáról - Az 1996. évben megrendezendő világkiállításról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - MAGYAR BÁLINT, DR. (SZDSZ)
1658 Véleményünk szerint a megválaszolandó kérdés ez esetben úgy hangozhatna: Kívánjae ön a világkiállításhoz közvetve vagy közvetlenül kapcsolódó alap infrastruktúrák vállalkozá si alapon történő fejlesztését, s ezzel Surányi György szerint például azt, hogy a Budapest – Bécs autópályán alkalmanként 7 – 800 forintnyi útdíjat, egy vállalkozásban felépülő hídon átkelésenként 20 – 40 forintnyi hídvámot vagy a jelenlegit kétszerháromszor meghaladó csatornadíjakat kelljen önnek fizetnie? Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Akarjae – szól a népszavazást kezdeményezők utolsó kérdése – , hogy 1996ban budapesti központtal, de az egész ország, a vidék gazdasági és kulturális adottságait fejlesztő világkiállítás legyen Magyarországon? Ez a kérdés, kedves barátaim, csakúgy, mint az előbbiek, olyan, mintha Pető Ivánt idézve azt kérdeznénk hazánk polgáraitól: Kívánjáke, hogy Magyarországon olyan klimatikus viszonyok legyenek, mint például Olaszország ban? Hát persze. Ki ne kívánná? Ellenben az Állami Számvevőszék másképp gondolkodik erről a kérdésről, és az ő válasza így hangzik: Sem a költségek nagyságrendje, sem azok finanszírozási forrásai nem ítélhetők meg reálisan, s e nagyfokú bizonytalanságok mi att a döntés beláthatatlan kockázattal járna az állami költségvetés számára. A világkiállítás megrendezésével kapcsolatos erkölcsi és pénzügyi kockázat az idő múlásával tovább fokozódott. Kovács Árpád – szintén az ÁSZtól – úgy vélekedik, hogy a kérdés vul gárisan a következő: Ehhez az ügyhöz kellene százmilliárd forint biztos pénz, ez a százmilliárd viszont nincsen meg. Ebben egyetért vele Kupa Mihály is, mikor kijelenti… (Kupa Mihály bejön az ülésterembe. – Derültség.) Parancsoljon, Miniszter Úr…, a szüksé ges százmilliárdhoz jelentősen növelni kellene az adóterheket, majd hozzáteszi: ha a főváros igent mondana, lényegében a pénzügyi kormányzatot hozná kényelmetlen helyzetbe. A 30 milliárd forintos támogatás nem elegendő egy világkiállítás megrendezésére, am elynek ráadásul a célja sem tisztázott. Felesleges illúziókeltésről van csupán szó – mondja a pénzügyminiszter úr – , ugyan világkiállítást lehet rendezni, de nem ilyen tematikával, nem ilyen emberekkel és nem ennyi pénzből. És szinte már nem is merem idézn i azt a nyilatkozatát, melyben azt mondta, hogy Baráth Etelének már rég le kellett volna mondania, két éve szórakozik ezzel az expóval, hát ha az Állami Számvevőszék, amit a Parlament választott meg, nem elég, akkor mi az isten elég? Talán az ENSZ Biztonsá gi Tanácsa. (Derültség, taps az SZDSZ soraiban.) Kedves Barátaim! Ha már ilyen szépen a népszavazási kérdések végére értünk, joggal merül fel a kérdés, miért beszélnek az előzőekben idézett urak így? Miért nem lelkesednek eléggé, miért akadékoskodnak, vagy Kádár Béla miniszter úr szerint miért ül rajtuk is, mint a világkiállítás többi ellenzőjén, a turáni átok? (Derültség az SZDSZ soraiban.) Kádár Béla miniszter úr szerint biztos hiányzik belőlük valami, szerinte ugyanis általában egy közgazdásznak és polit ikusnak van valami szakmai képzelőereje is. Ez a képzelőerő általában a döntéshozókat szokta olyan kegyelmi állapotba hozni, hogy egy nagyobb horderejű vállalkozásnak úgy durván fel tudják becsülni a ráfordításait és megtérüléseit. Úgy tűnik, a pénzügymini szter úrnak még nem sikerült ebbe a kegyelmi állapotba kerülnie. (Derültség az SZDSZ soraiban.) Szabó Iván képviselőtársam egy hónapja viszont kicsit másutt kereste a rejtély nyitját. Szerinte, ha történetesen a világkiállítás elindít bizonyos fejlődést Ma gyarországon, ez 1994ben a kormánykoalíció pártjai számára lesz előnyös. Sajnos, maga a világkiállítás úgy halt el, mint egy sanda politikai indítékból elszalasztott esély. Sőt, Kádár Béla miniszter úr már a Kormány körein belül is ellenségeket talál, bár nem akar, úgymond, konspirációs kombinációba keveredni, ő úgy vélekedik, hogy itt egy nagyon érdekes négyszög alakult ki, mégpedig igen gyorsan: az expót ellenző két politikai párt, a főváros, az önkormányzat és az egymással elég szoros kapcsolatot tartó pénzügyminisztériumi vezetés és az Állami Számvevőszék között. Ez a csodálatos budapesti négyes jött össze. Nem tudom, hogy maradt ki ebből a Magyar Nemzeti Bank. De most tegyük félre a világkiállítással kapcsolatos sanda politikai indítékoknak nevezett sz akmai kételyeket, s nézzük, melyek a törvénytervezet kapcsán feltehető, valódi politikai kérdések.
