Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 12. kedd, az őszi ülésszak 23. napja - Bejelentés: Trombitás Zoltán jegyző - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) - ELNÖK (Vörös Vince):
1492 Én is köszönöm államtitkár úr válaszát, és annak örülök, hogy egy interpellációra adott válasz szintjén egyetért a minisztérium azokkal az elképzelésekkel, amiknek én a hiányát és a nem megfelelő voltát érzé keltem. Viszont mivel ennek a gyakorlati jeleit egyelőre nem tapasztaltam, és egyelőre én azt tudom, hogy a szakmából széles körben vészjelzések érkeznek erre a területre vonatkozóan, ugyanakkor elfogadva azt a kitételt – azt már előrebocsátottam – , hogy n yilván itt az önkormányzatok felelőssége is megáll a dologban. Tehát az önkormányzatoknak is kellene ebben a dologban intézkedéseket tenniük, de a tényleges információk és a tényleges események, a könyvalapítvány létrejöttének a csúszása, és létrehozásának a késlekedése, a költségvetéssel való összehangolásának a nyilvánvaló módon jövő évre vonatkoztatva is megoldhatatlan volta, ugyanakkor a széles körben a szakmából jövő vélemények, hogy ez az alapítvány egy túlságosan is nagy vízfej lesz az egész szakma t etején, az alternatív hálózat létrehozására vonatkozó elképzelések korántsem körvonalazottak. Én ezért a választ nem tudom elfogadni, de az államtitkár úr és a Művelődésügyi Minisztérium együttműködését kérem viszont abban, hogy ezek a problémák a közeljöv őben orvosolhatók legyenek, és ennek az együttműködésnek a terepéül, mint a kulturális albizottság tagja, a Parlament kulturális albizottságát szeretném javasolni, ahol a minisztérium, az önkormányzatok, az Állami Könyvterjesztő Vállalat és a többi nagy kö nyvterjesztő vállalat, és az olyan nonprofit jellegű magánvállalkozók, mint a Katalizátor Iroda képviselői, közösen egyeztethetnénk az erre vonatkozó elképzeléseinket. Ha a minisztérium ennek áll elébe, annak nagyon örülök, de ennek ellenére úgy érzem, hog y itt annyira késlekedik a minisztérium a minisztérium részéről szükséges intézkedések megtételében, hogy a választ nem tudom elfogadni. Köszönöm szépen. (Taps balról.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Molnár Péter képviselőtársunk az államt itkári választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae az államtitkár úr válaszát. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 136 "igen" szavazattal 45 ellenében, 24 tartózkodás mellett az államtitkári választ elfogadta. Glattfelder Béla, a Fiatal Demokraták Szövetségének képviselője interpellációt nyújtott be a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez "Milyen akadálya van a Vízgépészeti Vállalat III. számú lajosmizsei gyáregységének budaörsi központtól való leválásának" címmel. Glattfelder Béla képviselőtársamat illeti a szó. Interpelláció: Glattfelder Béla (FIDESZ) – a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez – "Milyen akadálya van a Vízgépészeti Vállalat III. számú lajosmizsei gyáregységének bud aörsi központtól való leválásának" címmel GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Interpellációmat azért nyújtottam be, mert a minisztérium 11 hónap alatt nem tudta elintézni ennek az interpellációnak a címében jelzett Vízgép észeti Vállalat üzemegységének a leválását, nem engedélyezte ennek a vállalatnak az önállósulását. Ugyanakkor a múlt héten viszont a minisztérium megállapodott a Vízgépészeti Vállalat vezetőivel. A megállapodás értelmében a Vízgépészeti Vállalat III. számú és többi üzemegysége is önállósulni fog tudni. A vállalat követelésének megfelelően úgy tűnik, hogy új miniszteri biztost fognak kinevezni a vállalat élére, és minden valószínűséggel a közeljövőben helyre fog állni a vállalat pénzügyi önállósága is. Mivel az interpellációmban jelzett probléma az elmúlt héten megoldódott, ezért ezt az interpellációmat visszavonom, és köszönöm szépen az államtitkár úrnak, hogy bár 11 hónap után is, de sikerült ezt a kérdést megoldani. Köszönöm. (Taps balról.) ELNÖK (Vörös Vi nce) :