Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 12. kedd, az őszi ülésszak 23. napja - Az 1996. évben megrendezendő Világkiállításról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - VONA FERENC, DR. (MDF)
1449 Bátorság kell hozzá? Ige n, nagy bátorság! De hát nem volte nagyobb bátorság, képviselőtársaim, abbahagyni a szocializmus építését, mint belekezdeni egy világkiállításba? Egy 40 éves hatalmi és gazdasági struktúrát kikezdeni, lebontani és elindulni egy sose járt történelmi úton, sokkal nagyobb merészség volt! És ezt az utat a "Kis Jánosok", a "Demszky Gáborok", az "Orbán Viktorok" szemrebbenés nélkül járták, nem féltek a gumibottól se, a hatalmi retorziótól sem és nem féltek a jövőtől sem! Pedig az ország sorsa iránti felelőssé g nagyobb volt, mint amennyit egy világkiállítás megrendezése jelenthetne. Az akkori ellenzéki erők felismerték, hogy csak előre menekülhetünk. Most sincs más utunk. Nincs semmi, ami ennek a stratégiának a megváltoztatására késztetne vagy intene bennünket. Politikai filozófiájuk alapján azt gondolná az ember, hogy az ellenzéki pártok csak expopártiak lehetnek, előrenéznek, racionálisak, vállalkozáspártiak, azért harcolnak, hogy az állam szerepe csökkenjen a gazdaságban. Nehéz megértenem expoellenzésüket, i lletve ha jól értelmezem, nem is magát az expot ellenzik ők, csak ezt a tervet, ezt a feltételrendszert tartják elégtelennek és a hozzájuk kapcsolódó, várható pozitívumokat túlzóknak, megalapozatlanoknak. Jó, hát akkor induljunk ki ebből. Fogadja el a Parl ament, hogy megrendezzük a világkiállítást, de nem egészen így, nem egészen a megjelölt feltételek mellett. Az ellenzék szakmai érvei alapján csökkentsük minimálisra a kockázatot és erősítsük a sikert ígérő tendenciákat. Nyilvánvaló, hogy nekünk a világkiá llítás nem önmagáért kell, habár nem lenne kis dolog 5 év múlva megmutatni a világnak, vezet út a szocializmusból felfelé is! Azt hiszem, ez sokkal izgalmasabb mutatvány lenne, mint az eredeti cél: hogy tude eredményesen együttműködni egy kapitalista, meg egy volt szocialista ország, azaz Bécs és Budapest. A világ tud csodálatos telefonokat, szuper utakat, autókat, számítógépeket gyártani. A világ mindent tud, de azt csak mi tudjuk megmutatni, hogyan lehet egy működésképtelen szocializmusból a működő szoci ális piacgazdaság felé menetelni! Ettől pár évig még érdekesek lehetünk a világnak, de nem sokáig, és nem is ez a lényeg. A kiállítás nekünk elsősorban arra kell, mint nyúl az agárversenyen: ösztönzőnek, hogy gyorsabban haladjunk, hogy hamarabb és jobban m egcsináljuk, amit úgy sem halaszthatunk már tovább. Ugyanis évtizedekig a nagyipart fejlesztettük, kommunális infrastruktúra nélkül. Azután a fogyasztást erőltettük, szolgáltatási infrastruktúra nélkül. Most már az infrastruktúra fejlesztése nem halaszthat ó tovább. Ha korszerű és hatékony termelési struktúrát akarunk, új technológiákat, együttműködést és versenyt a világgal, meg lakható országot, akkor már nem késlekedhetünk. Ezt meg kell csinálnunk világkiállítással vagy anélkül! Expoval talán könnyebb, de biztosan gyorsabb! Az embereket most szükség szerint új reményt keltő impulzusok érdeklik, arra van szükségük. Ezek politikai impulzusok már nem lehetnek, mert azok már nem hatnak az emberekre. Tapasztalták, hogy a politika önmagában nem változtatja meg a z életüket. Örülnek ugyan a szabadságnak, a demokráciának, de belefásultak a meddő vitákba és keserűen tapasztalják, hogy az ő életkörülményeik tovább romlanak. Az impulzusnak tehát ezért gazdaságinak kell lennie. Képviselőtársaim! Az expo – az! Abban a pi llanatban, ahogy döntünk a megrendezéséről, megszűnik politikai kérdés lenni. A pártoknak a lehető leggyorsabban és legteljesebb mértékig ki kell vonulniuk belőle és átadni a terepet a vállalkozóknak, a menedzsereknek, a gazdasági és pénzügyi szakemberekne k, az építészeknek és a kertészeknek. Természetesen olyan törvény kell, amely meggátolja a korrupciót, a telekspekulációt, az ország kiárusítását. Azt persze tudomásul kell vennünk, hogy a nagy haszon azé lesz, aki sok pénzt fektet bele és a nagy kockázato t elvállalja. Ez nem lehet a lakosság, mert – sajnos – széles rétegének már nincs erre pénze. Lehetne viszont az állam a "nagy nyerő", de neki sincs pénze, új adókat pedig ránk már aligha vethet ki. De lehetnének a hazai vállalkozók, tőkések, de ők kevesen vannak. Maradnak a külföldi vállalkozók, a nagy haszon – ha lesz – az övék lesz! Mi a földet, a vizet és a levegőt tudjuk
