Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 11. hétfő, az őszi ülésszak 22. napja - Az ülésnap megnyitása - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Szabad György): - ELNÖK (Szabad György):
1397 Mint nyilván tudják a megküldött anyagból, mindenképpen úgy tervezzük, hogy január 1jével lépjen hatályba. Tehát ha véletlenül a tárgyalás áthúzódna a jövő évre, mégis úgy gondoljuk, hogy mód és lehetőség van a kivételes eljárás beiktatásával ennek a javaslatnak a hozzá kapcsolódó törvényhez képest is minél sürgősebb megtárgyalására. Ennyit kívántam mondani. (Szórványos taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem képviselőtársaimat arra, hogy a kivételes eljárásban történő tárgyalás engedélyezéséhez a képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Értve ezen a jelen lévő képviselőket. Kérdezem ezek után a tisztelt Országgyűlést, egyetérte az előterjesztés kivételes eljárásban történő tárgyalásával. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Or szággyűlés 175 "igen", 90 "nem" és 11 tartózkodásra utaló szavazatot adott le. (Közbeszólások: Nincs meg!) Kérem szépen, ez alatta marad a szükséges kétharmadnak, így a kivételes eljárásban történő tárgyalással az Országgyűlés kétharmada nem értett egyet. A Kormány azonban kérte az előterjesztés sürgős tárgyalását is. Most már ennek elfogadásához egyszerű többség szükséges. Kérdezem az Országgyűlést, egyetérte a javaslat sürgős tárgyalásbavételével. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Megállapít om, hogy az Országgyűlés – 6 államtitkári szavazattal – 273 szavazattal 2 tartózkodás mellett a sürgősséget a tárgyalásra kimondta. Döntés törvényjavaslat sürgős megtárgyalásáról ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Múlt heti ülésünkön ugyancsak k iosztásra került az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról rendelkező törvényjavaslat a 3413as jelzéssel. A Kormány az előterjesztés sürgős megtárgyalását kérte. Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Kérdeze m a tisztelt Országgyűlést: egyetérte e javaslat sürgős tárgyalásbavételével? Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés – 6 államtitkári szavazattal – 275 szavazattal 2 tartózkodás mellett a javaslatot sürgős tárgya lásba veszi. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Kormány sürgős tárgyalást kérve benyújtotta a földadóról szóló törvényjavaslatát a 3418as számon. Tekintettel arra, hogy ezt a javaslatot csak az ülést megelőzően kapták kézhez képviselőtársaim, határ ozni e kérdésben holnap reggel fogunk. Döntés bizottsági önálló indítvány sürgős megtárgyalásáról ELNÖK (Szabad György) : Tisztelt Országgyűlés! Az alkotmányügyi bizottság önálló indítványt nyújtott be az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló 1990. év i LV. törvény 2. §ának értelmezéséről. Az elvi állásfoglalást tartalmazó előterjesztést a 3489es számon kapták kézhez képviselőtársaim. Az alkotmányügyi bizottság kérte az előterjesztés sürgős megtárgyalását. (Zaj.) Én pedig egy kicsit nagyobb csöndet ké rek. Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Kérdezem a tisztelt Országgyűlést: egyetérte az önálló indítvány sürgős tárgyalásbavételével? Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm.