Országgyűlési napló - 1991. évi őszi ülésszak
1991. november 4. hétfő, az őszi ülésszak 19. napja - A befektetési alapokról szóló törvényjavaslat határozathozatala - ELNÖK (Szűrös Mátyás):
1245 A törvényjavaslat ez utóbbi megoldás mellett voksol, tekintettel a hazai értékpapír piac, illetve tőkepiac jelenlegi fejlettségi – inkább fejletlenségi – szintjére és az ebből adódó problémákra. A javasolt megoldás tehát, hogy szoros egzisztenciális függésen keresztül közvetett biztosítékot jelentsen a befektetők számára, mármint azáltal, hogy a befektetési alapkezelő valóban a befektetők érdekeit szem előtt tartva, a legjobb tudása szerint végezze tevékenységét, függ attól, hogy mit produkál. Ugyanakkor e megoldás jelentősen korlátozza a bennfentes kereskedelem lehetőségét is, illetve azt , hogy a pénzintézetek, most nagyon szépen mondom: a portfoliókban lévő alacsony jövedelmezőségű értékpapírokat vagy ingatlanokat a befektetési alapokba áttehessék. A bizottsági üléseken ugyancsak sokszínű vita bontakozott ki az ingatlanalapok szabályozásá val kapcsolatban is. A módosító indítványok egy része az ingatlanalapok kockázati korlátainak az oldására irányult, míg más javaslatok éppen az ingatlanalapok nyílt végű alapként történő létrehozatalának teljes megakadályozását célozták. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a megtakarításokkal rendelkezőknek évtizedek óta preferált területe az ingatlanbefektetés, amely azonban piaci körülmények között, más piaci területekhez hasonlóan, ugyancsak nem mentes a piacot zavaró, befolyásoló és bizony a kockázat ot növelő külső és belső hatásoktól, a törvényjavaslat ésszerű, piackonform szabályokkal igyekszik az ingatlanpiac preferálását csökkenteni és a befektetéseket közvetetten az értékpapírpiac irányába terelni. Tudatában vagyunk annak, hogy a befektetési alap ok mint újonnan megjelenő befektetési alternatívák vonzóvá válásához szükséges az intézményi befektetőkön keresztül történő hosszú távú tőkebefektetéseknek az adórendszer eszközeivel történő ösztönzése is. A jelenleg előkészítés alatt álló új adótörvények a tervezetek szerint éppen ezért a jelenleginél egyértelműbben és direktebb módon kedvezményezik majd, például az adóalapból történő levonás lehetővé tételével és nyilvánosan forgalomba hozott befektetési jegybe, ezen keresztül a befektetési alapba történő befektetést. Bár teljesen érthető a türelmetlen várakozás, amely a befektetési alapok megjelenéséhez és működéséhez fűződik, de – sajnos – tudomásul kell vennünk, hogy a mai fejlett ipari országok piacgazdaságainak is jó néhány évtizedre volt szükségük ah hoz, hogy a befektetési alapok és egyéb intézményi befektetők a jelenlegi fejlettségüket elérjék. Amit a törvényjavaslat elfogadásától várhatunk, az az, hogy impulzust adjon a befektetési alapok létrejöttéhez, és elfogadhatóan biztonságos, de rugalmas kere teket biztosítson a működésükhöz. A befektetési alapokról szóló törvényjavaslat szervesen illeszkedik a pénz- és tőkepiac intézményi szabályozási struktúrájának fejlesztését célzó őszi törvényhozási sorozatba, amelyet a Nemzeti Bankról szóló törvény elfoga dásával kezdtünk, és a most szavazás alatt álló törvényjavaslaton keresztül, a rövidesen szintén ilyen sorsra jutó pénzintézeti törvényjavaslat szavazásán keresztül fog folytatódni. E törvények hatályba lépésével remélhetőleg jelentős lépést teszünk a piac gazdaság követelményének megfelelő modern, transzparens gazdasági, jogi szabályozás irányába. Ezúton köszönöm meg minden képviselőtársamnak a konstruktív hozzáállását és azokat az elismerő szavakat is, amelyeket a törvényalkotóknak elmondtak. A befektetési alap mint tőkepiaci intézmény, csupán eszköz a befektetések ösztönzéséhez, illetve a tőke bevonásához a gazdaság vérkeringésébe. Ahhoz azonban, hogy ezt a sok országban kipróbált és jól bevált eszközt nálunk is hatékonyan és jól tudjuk működtetni, további átgondolt, összehangolt lépésekre van szükség, például a gazdasági információs rendszer területén, de mindenekelőtt időre, megtakarításokra és bizalomra van szükség. E gondolatok jegyében ajánlom önöknek elfogadásra a befektetési alapokról szóló törvényja vaslatot. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szűrös Mátyás) :