Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. augusztus 27. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 11. napja - Interpelláció: - ELNÖK (Vörös Vince):
724 miniszter úr felsorolt, de fölvetjük azt, hogy pé ldául az állami kezességvállalás hitelvisszafizetés esetére olyan téma, aminél jó lenne, ha a törvény meghatározná ennek a forrását is törvényi szinten. Úgy véljük, a másik ilyen konkrétabb dolog, amely a törvényből hiányzik, a személyi jövedelemadó megos zlása. Ez nyilvánvalóan táplálja a központi költségvetést és az önkormányzatokat is. Minthogy a költségvetés is, az önkormányzat is ennek a törvénynek témája, ez egy mindkettőt érintő magasabb rendű kérdés, úgy véljük, helyes lenne, ha törvényi szinten len ne meghatározva ez a megoszlás. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 93.§ban, amely azt mondja, hogy a költségvetési szerv bizonyos előirányzatokat nem léphet túl, különbséget kellene tenni a központi költségvetési szerv és önkormányzati költségvetési szerv között, mert nyilvánvaló, hogy az önkormányzati törvény alapján azért mások a gazdálkodás feltételei. Definiálni kellene ebben a törvényben az állami vagyonnak a fogalmát, mégpedig egy kicsit tagoltan, mert nyilvánvalóan van kincstári vagyon, van az állam i vállalkozások vagyona, és van az önkormányzati vagyon. Úgy véljük, ezek tartalma, köre, egymás közötti kapcsolatrendszere ennek a törvénynek mindenképpen témája kell, hogy legyen. Hiányoljuk továbbá az állami vagyonmérleg készítésének az előírását, mert egy igazi háztartásnak az egyik legfontosabb része az, hogy készüljön államivagyonmérleg. Végül egy terület van még, amivel röviden foglalkozni szeretnénk, ez az ellenőrzés. Az ellenőrzés legalább annyira fontos, mint maga mindaz, mint amit már a többi ve zérszónok részéről is hallottunk. Úgy véljük, az állami ellenőrzés rendszere komplex módon meghatározásra kell, hogy kerüljön ebben a törvényben. Ezalatt nem azt értjük, hogy a módszert és a menetet kidolgozva, de az itt leírtaknál jobban összefoglalva leh essen kiolvasni a törvényből majd a jóváhagyás után, hogy az állami ellenőrzés rendszerében kik szerepelnek és mik a fő feladatok. Ezt a részt egy kicsit elnagyoltnak tartjuk a törvényjavaslatban. Megemlíti például, hogy a Pénzügyminisztérium fejezetre elő írja ez a törvény, hogy ezt az Állami Számvevőszék ellenőrzi. Mi úgy véljük, hogy az Állami Számvevőszék minden fejezetet ellenőriz, tehát nem értjük, miért kell ezt külön előírni a PMfejezetre. Ezek azok a szakmai aggályok, amelyek a törvényjavaslat átta nulmányozása során bennünk felmerültek. Ezeket jobbító szándékkal mondtuk el. Összefoglalásul még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy egy rendkívül lényeges, életbe vágó, a kibontakozás szempontjából döntő jelentőségű dolog felfogásunk szerint az államház tartás reformja. Azt tudjuk, hogy nem ez az a törvény, amely ezt megalkotja, de ezzel párhuzamosan halaszthatatlannak fogjuk fel ennek a munkának a megindulását, és úgy vélem, hogy itt a Parlamentnek valamennyi párt közös összefogásával ehhez segítséget ke ll nyújtania. Köszönöm szépen türelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az államháztartással kapcsolatos két törvényjavaslat általános vitáját elnapolom. A vita folytatására későbbi ülésünkön kerül sor. Tisztelt Országgyűl és! Most egy egyórás ebédszünet következik. 14 órakor az interpellációkkal és kérdésekkel folytatjuk, illetve a pénzintézetekkel kapcsolatos törvényjavaslatok megtárgyalásával. Jó étvágyat kívánok. (Szünet 12 óra 59 perctől 14 óra 10 percig. – Az elnöki széket Vörös Vince foglalja el. – Jegyzők: dr. Kóródi Mária és dr. Szabó Lajos.) Interpelláció: ELNÖK (Vörös Vince) :