Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. június 17. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 1. napja - A rendkívüli ülésszak megnyitása - Napirend előtt - SZŰRÖS MÁTYÁS, DR. (MSZP):
8 SZŰRÖS MÁTYÁS, DR. (MSZP) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Jogosan törté nelminek nevezhető eseményhez érkeztünk azzal, hogy június 16án, még az egyezményes határidő lejárta előtt a szovjet csapatok utolsó egységei is távoztak Magyarországról. Az idegen haderő kivonásával újabb fontos lépés történik szuverenitásunk kiteljesedé sének irányában. Mindezt a magyar társadalom már hosszú ideje óhajtotta és várta. Mohács óta ez az ország alig volt szabad és független. A nyolcvanas évektől kezdve a magyar külpolitika próbálta fokozatosan lazítani a keleti függőség béklyóit, tágítani moz gásterünk korlátait. Ez megnyilvánult a Nyugattal való gazdasági együttműködés látványos kibontakozásában is. A kötöttségektől való végleges megszabaduláshoz azonban ez sem lett volna elegendő. Mindenképpen szükség volt arra a szovjetunióbeli fordulatra, a melyet a reformerők, Mihail Gorbacsov és Edvard Sevarnadze vezetésével elsősorban a külpolitikában megvalósítottak. Történelmi érdemük, hogy felismerték és megértették: Közép- és KeletEurópa népeinek szabadon kell rendelkezniük saját sorsuk felett. Képese k voltak arra a nagy elhatározásra is, hogy szakítsanak a múlttal, túllépjenek a birodalmi szemléleten, s ezáltal új korszakot nyissanak a térségbeli országokkal való együttműködés terén. Így születhetett meg, nem sokkal a szabad választások előtt, a csapa tkivonásról szóló magyarszovjet megállapodás. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar társadalom többségének helyeslésével találkozott és találkozik az a törekvés, hogy lazítsuk, illetve szüntessük meg hazánk korábbi túlzott keleti függőségét. Közvéleményünk kevés kérdésben egységes annyira, mint abban, hogy igyekezzünk Magyarországot közelebb vinni a földrészünk fejlődési gócpontját jelentő NyugatEurópához. A mind átfogóbb integrálódás, nemzetköziesedés a részvevőktől azonban a nemzeti szuverenitás ésszerű é s korszerű felfogását követeli meg, hiszen a kölcsönös függés világában élünk. Ha mi is csatlakozni kívánunk az európai nemzetek eme közösségéhez, akkor ez ránk ugyanúgy érvényes kell, hogy legyen. Különös felelősség hárul ezért minden politikai tényezőre, hogy a múltbéli egyoldalúságok felszámolását ne követhessék újabbak. Meg kell tanulnunk egy új külpolitizálást. A Kormánynak azt, hogy nem egyeduralkodó, az ellenzéknek pedig azt, hogy politikai céljai követése során is messzemenően figyelemmel kell lenni e nemzeti érdekeinkre. Június 16a, e nevezetes nap jelképesen új fejezetet nyithat a magyarszovjet kapcsolatokban is. A szovjet katonai jelenlét megszűnése kétoldalú viszonyunkat politikai, lélektani szempontból egyaránt megtisztíthatja, tehermentesíthet i. Jóllehet a függés, a kiszolgáltatottság, a megaláztatás évtizedeit nem lehet egyik napról a másikra elfeledni, meg nem történtté tenni, mégis kár lenne csak a múlton merengeni. A tanulságok levonására természetesen szükség van, de előre tekintve. Abból kell kiindulnunk, hogy a Szovjetunió Európa fontos része volt, ma is az, és az lesz a jövőben is. A hozzá fűződő jó viszony alapvető számunkra. Hadd idézzem ezzel összefüggésben két eltérő indíttatású történelmi személyiség véleményét. Szekfű Gyula történé sz, a II. világháború utáni első moszkvai nagykövetünk 1948ban így nyilatkozott: "Az új helyzetben nekünk teljes őszinteséggel kell együttműködnünk a Szovjetunióval. És ha ez így történik mindkét részről, akkor állami fennállásunk, függetlenségünk, anyagi felvirágzásunk jobban lesz biztosítva, mint a középkor óta bármikor." Akkor ez nem így történt, de szavai ma s még inkább a jövőben valóra válhatnak. A másik személyiség pedig Nagy Imre, aki az 1957. szeptember 2i kihallgatásán készült jegyzőkönyv szerin t többek között ezt mondta: "Én a Szovjetunió és népeinek őszinte barátja vagyok és maradok. Meggyőződésem, hogy Magyarország jövője a szovjet és a magyar nép őszinte barátságán nyugszik a legbiztosabb alapokon." Ez az ember, mártír miniszterelnökünk mekko ra lelkierő és politikai bölcsesség birtokában volt, amikor e szavakat kimondta, világosan különbséget téve a népek és a mindenkori politikai kurzusok között. Pedig ha valakinek, neki lett volna oka haragra.
