Országgyűlési napló - 1991. évi nyári rendkívüli ülésszak
1991. augusztus 26. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 10. napja - A társadalombiztosítási rendszer megújításának koncepciójáról és a rövid távú feladatokról szóló jelentés általános vitája - ELNÖK (Szabad György): - KIS GYULA JÓZSEF, DR. (MDF)
657 tudnánk for dítani – tehát nem ennénk, nem innánk, nem világítanánk, nem lenne sajtó, posta, rádió, televízió, rendőrség, hivatali ügyintézés … (közbeszólás a bal oldalról: És MDF) …bíróságok, semmi nem lenne, és mindent erre fordítanánk – , akkor lenne olyan helyzetbe n a magyar egészségügy, mint amiből az Egyesül Államok egészségügye indít. Nálunk ez az összeg 137 dollár – rendkívüli kevés. Ugyanakkor, ha belegondolunk, hogy a nemzeti jövedelmünk teljes összegéből mennyi marad ilyen hosszú távú célokra, hogyha levonjuk azt a 100 tonna aranyat évente, amit adósságtörlesztésre kell fizetnünk, hogy utána importálhassunk, hogyha levonjuk azokat a kötelezettségeket, amik ránk maradtak – lásd: Bős – Nagymaros és számtalan egyéb – , akkor bizony, igen nehéz a Ház helyzete, amikor a társadalom biztonságérzetét igyekszik megteremteni. Mert mit jelent a társadalombiztosítás? Semmi mást, mint egy alapvető emberi igény kielégítését, azt, hogy biztonságban érezzem magam. Az embernek ez olyan ősi ösztöne, hogy a mamut füstölésétől kezdve mindig gondolt arra, mi lesz, ha jön a tél, mi lesz, ha én nem tudok vadászni, mert lesántulok, megbetegszem, és mi lesz velem, hogyha megöregszem, és nem tudom megkeresni a betevő falatot. A háromgenerációs nagycsaládok automatikusan oldották meg ezt a k érdést, mert gondoskodtak a nemzedék felneveléséről, de gondoskodtak a kiöregedett nemzedék életben tartásáról, ellátásáról is. A magántulajdon biztosította az állampolgárokat arról, hogy akármi történik velük, a magántulajdonuk révén – ha eladnak egy tehe net, vagy eladnak egy hold földet – meg tudják fizetni a műtétjüket: hogyha időben és jó későn íratják át az utódaikra a tulajdont, akkor biztos el fogják tartani őket. Mindezt azok a rétegek, amelyeknek erre egyszerűen nem volt anyagi lehetőségük – tehát elsősorban a munkás és az alacsony jövedelmű rétegek – , oly módon próbálták áthidalni, hogy a családnál nagyobb közösségekbe tömörültek, kockázatkezelő közösségekbe, pénztárakat, önsegélyező egyesületeket, nyugdíjegyleteket hoztak létre, megosztva azt a ko ckázatot, ami mindannyiunkat fenyeget. Ezekből az önsegélyező egyesületekből a háború előtti időkre, évekre kialakult egy kitűnően működő társadalombiztosítási rendszer. Az országnak ugyan csak 43%a volt biztosítva, de hiszen a magántulajdon miatt nem is volt szükség egy teljes körű, az állampolgárok mindegyikére kiterjedő biztosításra, és ez a 43% elég volt arra, hogy ne csak a kifizetéseket teljesítsék, hanem spórolni, tartalékolni tudjanak, vagyont gyűjtsenek. Ezeknek a biztosítóknak a kórházaikon, szer etetotthonaikon kívül ingatlanaik, bérházaik, bankjaik, jövedelmező tulajdonuk volt, amiből a bevételt arra tudták fordítani, hogy például 3 és fél % legyen a biztosítási díj, hiszen a tulajdon hozadéka hozzájárult ehhez. Hallottuk, hogy 53%, és azt is hal ljuk, hogy ez az 53% milyen kevés. Relatíve valóban magas, bár Olaszországban például 56, szóval nem abszolút magas szám, de relatíve mégis magas, és különösen magas akkor, amikor új vállalkozásokat akarunk indítani, élénkíteni, az elsődleges tőkefelhalmoz ást próbáljuk elősegíteni, mert akkor minden kifizetett százalék terheli az árut, hiszen megjelenik kölcsönként annak árában, rontja a piaci esélyeket, és csökkenti a hasznot. Mégis ez az 53%, ugye, arra elég csupán, hogy úgy, ahogy eddig, lehetővé tegye a társadalombiztosítás működését. De ez az úgy, ahogy és eddig azt jelenti, hogy holnap már nem teszi lehetővé. Olyan szerencsétlenül alakult népességünk, egyre kevesebb lesz az aktív korú, tehát dolgozó, és egyre több lesz a nyugdíjas, a betegségek úgy tiz edelnek, hogy valóban Európában a legkisebb az esélyünk a túlélésre, az életben maradásra, és az egészségügyi költségek a világon évente 3050%kal növekednek, egyszerűen a tudomány fejlődése következtében. Erre ez nem elég. S ezért kell átalakítani a társ adalombiztosítást. Nem azért, mert mindenáron meg akarjuk változtatni azt, ami van. De ez az átalakítás igen nehéz, mert közben működnie kell. Úgy kell átalakítani, hogy egy hónapban sem maradhat ki a nyugdíj, egyetlenegy napra sem maradhat a kórház gyógys zer, orvos, fűtés és minden nélkül, ami kell a működéséhez. Akkor viszont mit csináljunk? Mindenképpen tovább kell lépni azon az elképzelésen, amit 1950ben úgy fogalmaztak meg, hogy az állam majd átveszi a gondoskodást az állampolgárok felett. Azt a bizto sítói vagyont, amit összegyűjtöttek a befizetésekből, államosítja, a magántulajdont államosítja, és mindezek a fedezetek
