Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 11. hétfő, a tavaszi ülésszak 11. napja - Az ülésnap bezárása
723 költségvetésmódosító javaslat általános vitáját. Ezután a koncesszióról szóló törvényjavaslat általános vitáját folytatjuk – megkísérelve annak lezárását is. Ha még marad idő , a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény módosításáról szóló, Dragon Pál és Török Ferenc képviselő, valamint dr. Sipos Imre képviselő önálló indítványainak megtárgyalása következik. Dr. Pásztor Gyula jegyző PÁSZTOR GYULA, DR. jegyző: A gazdasági bizottság március 12én 10 órától, március 13án 11 óra 30 perctől, március 14én 10 órától ülésezik a képviselői irodaház V. emeleti 567. számú tanácstermében. Kérik, hogy a javaslattevő képviselők a bizottság ülésén szíveskedjenek rés zt venni. Az alkotmányügyi, törvényelőkészítő és igazságügyi bizottság ülései 12én, 13án, 14én 9 órakor kezdődnek a főemelet 3738. számú teremben. A társadalmi szervezetek költségvetési támogatására szolgáló pénzeszközök elosztását előkészítő ideiglen es bizottság holnap 9 órakor a Gobelinteremben ülést tart, amelyen a módosító indítványt tevő képviselők is szíveskedjenek megjelenni. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt Országgyűlés! Szabad György elnök úr kér szót. Szabad György, az Országgyűlés elnöke SZABAD GYÖRGY, az Országgyűlés elnöke: Ugyancsak egy bejelentés: az Országgyűlés tisztségviselői március 14én, csütörtökön 1 órakor, a Kerepesi temetőben megkoszorúzzák Perényi Zsigmondnak, az Országgyűlés 1849ben kivégzett elnökének most helyrehozott sí remlékét. Autóbusz fog megjelenni fél órával korábban az Országház bejáratánál – mód van arra, hogy képviselőtársaim közül is, akik tudnak, megjelenjenek. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt Országgyűlés! Még egy kis tür elmet kérek! Az Országgyűlés minősített többséget igénylő döntései a Magyar Köztársaság Alkotmánya és más törvények szerint a jogászok nem figyelmeztettek: a mentelmi jog felfüggesztéséhez kétharmados többség kell. Kérem szépen, ezek szerint Horváth Lajos mentelmi jogát az Országgyűlés nem függesztette fel. (Taps a jobb oldalon.) Ez a képviselők jogállásáról szóló törvényben van. Elnézést kérek, de ezt fontos volt közölnöm, úgyhogy kérem a jegyzőkönyvet is ezek szerint módosítani. Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésnapunkat bezárom. Jövő héten folytatjuk a plenáris ülést. Dr. Pásztor Gyula jegyző PÁSZTOR GYULA, DR. jegyző: Egy kis türelmet kérnék még! Holnap este fél hatkor az MDF frakcióülést tart a képviselői irodaházban. Salamon képviselő úr külön kérésére mo ndom, és kiemelném, hogy az alkotmányügyi bizottság 13án is 9 órakor kezd – tehát nem úgy, ahogy az értesítésben van. Mind a három napon 9 órakor. Az ülésnap bezárása (Az ülésnap vége: 20 óra 4 perc.)