Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. március 5. kedd, a tavaszi ülésszak 10. napja - Az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az egyes nyugdíjak felülvizsgálatához szükséges adatszolgáltatásról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános... - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
631 iktatójában iktatottan kapta kézhez minden képviselőjük a megkeresésre ir ányuló országgyűlési határozati javaslatot. Mit hozzunk? Kétharmados törvényt? A következő: én elhiszem, hogy a jogutódlás nem feltétlenül öröm, de teher és talán időnként édes teher volt az MSZPnek, gondoljunk a napilapokkal kapcsolatos dolgokra. Végül a mi a bizalmi kérdéseket illeti, ez végül is az. Nem erősíti a bizalmat az a körülmény az MSZP irányába, hogy az MSZP Köztársaság téri székházában, a volt budapesti pártarchívum raktárában ma is az épület pincéjében lévő helyiségben a zúzda mellett folyamat osan semmisítenek meg anyagokat, amelyek budapesti kerületi pártbizottsági pénzügyi anyagok, 1960tól 1989ig. Ebben a körben Tóth András ügyvivő az illetékes, forduljanak hozzá bizalommal. Meg fogja mondani, hogy mi kerül oda és mi nem, de később az lesz a végeredmény, hogy sajnos megint nincsenek meg az iratok. (Jobb oldalon taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Kétperces felszólalásra kért szót Vastagh Pál. Felszólaló: Dr. Vastagh Pál (MSZP) VASTAGH PÁL, DR. (MSZP) Köszönöm, Elnök úr. Abban volt részem, hogy al kalmam volt végigülni valamennyi bizottsági ülést, amely ezzel a témával foglalkozott. Október folyamán, amikor ezt az alkotmányügyi bizottság tárgyalta, a bizottság a határozati javaslatban megjelölt adatszolgáltatás ügyében gyakorlatilag érdemi vitát nem folytatott. Szeretném azt is elmondani a Parlament nyilvánossága előtt, hogy az egész adatszolgáltatással kapcsolatos vélemények ilyen élessé válása tulajdonképpen február legelején vett és öltött ilyen formát. Egészen addig ez a kérdés tulajdonképpen alá rendelődött – helyesen mondták többen a hozzászólásukban – a törvényjavaslatban szereplő kérdéseknek. A törvényjavaslatban nem ezek a problémák exponálódtak. Az én jogi felfogásom szerint, ha egy jogszabály előkészítése megkezdődött, akkor a jogszabályt el őterjesztő szervnek, azaz ebben az esetben a minisztériumnak kell hivatalosan közreműködésre felkérni az egyébként érintett szerveket. Ez a hivatalos és követhető eljárás. Minden egyéb nem értelmezhető hivatalos felkérésnek. Szeretném még egyszer megisméte lni, hogy a Szocialista Pártnak semmiféle érdeke nem fűződik ahhoz, sőt alapvető érdekeivel ellentétes, hogy ez a vita tovább folyjék. Nem akarjuk mentegetni sem a gyakorlatot, amivel alapvetően nem értünk egyet, és akik itt ülnek ennek az oldalán a Háznak , nagyon sokat tettek azért, hogy ez a gyakorlat megváltozzon és megszűnjön. Nem fűződik érdekünk ahhoz sem, hogy az érintett személyeket mentegessük a nyilvánosság elől. Nem járható az az út, hogy a szocialista képviselőket és a Szocialista Pártot lépten nyomon megnyilvánulásaikban gyanakvás és bizalmatlanság kíséri. (Dr. Schamschula György közbeszólása: Mi 40 évig kaptuk ezt.) Ez egy szabadon választott demokratikus parlament. Bennünket is a szavazók és választó k akarata juttatott ide, kérem, hogy ezt vegyék figyelembe és vegyék tudomásul. ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Kétperces felszólalásra jelentkezett Kósáné dr. Kovács Magda képviselőnő. Felszólaló: Kósáné Dr. Kovács Magda (MSZP) KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Kösz önöm Elnök úr! Tisztelt képviselőtársaim! Egyetlen dolgot szeretnék az elhangzottakhoz hozzáfűzni. Balás István képviselőtársam a mentelmi bizottság titkára és ebben a minőségben nagyon jól tudja, hogy a Parlament üléstermében elhangzott kijelentésért bűnt etőjogi felelősséggel nem tartozik. Úgy gondolom, hogy éppen azért kijelentésének erkölcsi súlya fokozottan nehezedik rá. Sem Tóth András, sem a Szocialista Párt vezetői közül senki az előbbi kijelentéséért őt a bíróság előtt felelősségre nem vonhatja. Épp en ezért szeretném kijelentésének erkölcsi súlyára felhívni a