Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 5. kedd, a tavaszi ülésszak 2. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
63 számá ra egyértelmű megoldásokat teremtsen, hogy ezt az átlag állampolgár szeresse, pozitívan viszonyuljon hozzá, magáénak tekintse. Az az álláspontunk – ha ezt elfogadják – , hogy privatizálni kell, és ha a magyar állampolgár nem fogja szeretni a privatizálást, arra kell hogy késztessen minket, hogy a magyar állampolgárokkal meg kell szerettetni a privatizálás ügyét. Ennek, a privatizálás megszerettetésének egyik fontos eszköze, hogy részt kell adni a privatizálásra kerülő vagyonból. (Taps az SZDSZ soraiban.) Néz zék meg, mit csináltak az angol toryk, akikről igazán nem lehet elmondani, hogy rózsaszínűek lennének! Széles körben használták azt a módszert, amit mi mint általános módszert vitattunk és nem szerettünk, de mint az egyik privatizálási módszert mindig is h elyeseltük és alkalmazásra javasoltuk: az alkalmazottaknak és a menedzsereknek ellenszolgáltatás nélkül vagy ellenszolgáltatással – de szerény ellenszolgáltatással – viszonylag jelentős vagyonokat adtak. Miért tették ezt? Szerették ők az alkalmazotti tulaj donrendszert? Igazándiból nem. És nem féltek attól, hogy az alkalmazottak és a tulajdonosok között politikai ellentét fog keletkezni? De a nemzeti vagyon privatizálásának időszakában és azzal kapcsolatos akcióban nem lehet úgy eljárni, hogy az állampolgárt – aki a mi esetünkben még különlegesen bajban is van, az előbb elmondtam, hogy miért – ne támogassuk. Támogatnunk kell: indokolt adni és lehet is adni ezeknek az állampolgároknak pénzt. (Taps az SZDSZ soraiban.) Tulajdonképpen huszonegy perce beszélek, és nem illene tovább igénybe vennem a figyelmüket, ezért most már csak fölsorolok egykét dolgot. Szeretném javasolni, hogy a degresszió mértékét csökkentsék, azaz jobban széthúzzák a kárpótlás, a vagyoni kárpótlás esetében a fizetendő összeget. Szeretném ja vasolni, hogy a fölső határt emeljék meg. Nem gondolom azt, hogy itt valamilyen forradalmi változást lehet ebben elérni, és célszerű lenne megvalósítani, de úgy gondolom, hogy mind a két lépésnek lenne értelme. Javaslom azt, hogy a kárpótlá si gyakorlatban az általunk javasolt állampolgári kárpótlást is vezessék be. A privatizációs kereslet megteremtésének ez egy fontos része lesz, de nem egyedüli része. Emellett jelentős összegeket kell adni – és lehet is adni – a társadalombiztosításnak, az elhatározott összegek fölött is; az önkormányzatoknak, a már elhatározott összegek fölött is; a nonprofit intézményeknek, a kulturális intézményeknek, egészségügyi intézményeknek is lehet alapítványi vagyona, méghozzá ilyen módon szerzett alapítványi vag yona. Így létrehozhatjuk az új tulajdonosok széles skáláját. Azt gondolom, nem lehet csak a kereslet oldaláról beszélni. Tudom, hogy ma nem feladat a privatizációs program részleteiről beszélni, de nem lehet nem mondani, hogy a tömeges privatizáció, amiről most szó van, nem valósítható meg egy állami ügynökségen keresztül. Akkor lehet csak megvalósítani, ha az állami ügynökség csak az ellenőrző funkciókat gyakorolja, és százával fognak alakulni azok a vállalatok és bejönnek azok a külföldi vállalatok, amely ek az állami ügynökség megbízásából a privatizációs üzletet üzleti alapon lebonyolítják. Ha ezek versenyben lesznek, ha kiszolgálni fogják az állampolgárokat, akik vócserekkel és kuponokkal fognak jelentkezni, és nem fogják tudni megítélni, hogy most ezt m elyik vállalatba fektessék, és ezeknek úgynevezett portfolio investmentben fognak lehetőséget kínálni, tehát hogy szétszórják az ő beruházásaik révén az ő vagyonukat, akkor elérhető, hogy az a csekély vagyon, amelyet egyegy család kapott, ténylegesen kama tozni fog, és viszonylag nagy biztonsággal fog kamatozni, nem beszélve arról, hogy ez a privatizációs folyamatot is elő fogja segíteni. Szerettem volna mondani valamit a föld speciális kezelésének a szükségességéről. Nem mondom most azt el, csak egy tévhit et szeretnék eloszlatni. Állandóan arról beszélünk, hogy a föld az igazi érték. Én ezt nem akarom vitatni, ez egy etikai állítás, és ilyen értelemben nem lehet vitatni, de ne felejtsék el azt, hogy a magyar föld az elmúlt évtizedekben leértékelődött, és ne mcsak a szövetkezeti szerveződés miatt vagyunk bajban a mezőgazdasággal, hanem azért is, mert azok az éghajlati és egyéb előnyök, amelyekkel Magyarország a XIX. században rendelkezett, a közlekedési költségek jelentős csökkenése következtében, a világ inte grált mezőgazdasági piacának a megjelenése következtében lemorzsolódott, nagyon nagymértékben csökkent, és az a Közös Piac, amelyik a
