Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 26. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - A társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló 1990. évi LXX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
521 Köszönöm szépen. Szólásra kö vetkezik Szigethy István a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Dr. Szigethy István (SZDSZ) SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azzal kezdem, hogy Varga Zoltán felvetésének a lényegét folytatom. Az alkotmán yügyi bizottságban, amikor ez a törvényjavaslat bekerült, az alkotmányügyi bizottság annak ellenére nem támogatta az első szavazáskor a törvényjavaslatot, hogy az alkotmányügyi bizottság összetételében akkor kormánypártiak voltak többségben. Nem vitás, hog y amikor később az alkotmányügyi bizottság ezzel a törvényjavaslattal ismételten foglalkozott, a módosító indítványok kapcsán, és amikor a módosító indítványokkal foglalkozott, azt követően már támogatta a törvény előterjesztését. Tény azonban, hogy az ált alános problémák akkor nem vetődtek föl ismételten. Isépy Tamás államtitkár úr úgy közelítette meg a mostani módosítással fölvetett kérdést, hogy ez egy egyszerű határidő hosszabbítás. Álláspontom szerint nem az. Ez a javaslat tulajdonképpen két kérdéssel foglalkozik. Az egyik az, hogy az érintett szervezetek az ingatlanok tulajdoni lapjának a másolatát csatolják be. A másik, és ez a sokkal lényegesebb, hogy a törvényben megállapított 1990. november 30i határidőt 1991. június 30ig hosszabbítsa meg az Orsz ággyűlés, és eddig az időpontig tegyen javaslatot az Országgyűlésnek az e törvény alapján megszűnt kezelői joggal érintett ingatlanok hasznosításának módjáról a Kormány. Teljes mértékben értetlenül állok e határidő hosszabbítás előtt. Az ingatlannyilvánta rtási szemlék beszerzése - elnézést kérek a hasonlatért, de - arra emlékeztetett első reflexióként, hogy amikor egy lusta bíró nem tud mit csinálni egy sokszorosan elmulasztott tárgyaláskitűzésnél, akkor kitalálja, hogy a felet dörgedelmesen fölhívja egy t elekkönyvi szemle beszerzésére. Az az igazság, hogy ez a módszer valahogy nagyon furcsa egy törvényben. A törvény első módosító rendelkezései viszont ezt tartalmazzák. Az a helyzet, hogy a Kormány tagja, a földművelésügyi miniszter felügyelete alá tartozna k a földhivatalok, a földhivatalokban ezek a tulajdoni lapok bármikor rendelkezésre állnak. Amennyire ismerem a földhivatalok szervezettségét és rendjét, ha nagyon meg akarom sérteni őket, akkor néhány nap, de amennyire ismerem a tényleges helyzetet, akár néhány óra alatt ezeket a szükséges információkat biztosítani tudják. Számomra ezért érthetetlen, hogy miért kell ezt a határidőt ennyire meghosszabbítani. Ha visszatérünk ennek a törvénynek az eredeti vitájára, eredetileg a törvényjavaslat október 31i ha táridőt tartalmazott. Ezt egy módosító indítvány november 30ra emelte meg. A törvény részletes vitájának végén Isépy Tamás államtitkár úr úgy nyilatkozott, hogy a Kormány bármelyik határidőt teljesíteni tudja. Számomra érthetetlen, hogy most, február végé n ezt a határidőt mért kellene június 30ig meghosszabbítani. Ami az ügy tartalmi részét illeti: ezeknek a szervezeteknek a kezelői joga nagyon sok tekintetben azt jelenti, hogy a pártállam által létrehozott, támogatott társadalmi szervezetek, illetőleg az ok utódszervezetei ingyenes használati joghoz jutottak a szeptemberben meghozott törvény alapján a korábbi kezelői jogukkal szemben. Augusztus 28.án Orbán Viktor, szeptember 10én Áder János nagyon élesen kifogásolta, hogy ezek a szervezetek miért élvezne k privilégiumot a frissen alakult demokratikus pártokkal és a frissen alakult hasonló társadalmi szervezetekkel szemben. Akkor az volt a válasz - ez különösen a bizottságban vetődött fel , hogy rövid időről van szó, tulajdonképpen néhány hét, legfeljebb e gykét hónap, és a végső soron meghatározott november 30ig ez a kérdés mindenképpen rendeződik, és ez az ingyenesség megszűnik. Nos, mi a helyzet? Itt vagyunk februárban, az országban többfelé sajtókampány folyik azért, hogy a demokratikusan választott pá rtok nem tudják kifizetni a bérleti díjakat, mert nincs rá fedezetük. Ugyanakkor a kormányzati rendszerből megmaradt szervezetek a korábbi jogszabály értelmében a november 30i határidő indokolatlan elmulasztása miatt változatlanul ingyenesen használják az állami tulajdont. Ez az állapot a törvényjavaslat teljesítése esetében meghosszabbodna június 30ig.