Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 26. kedd, a tavaszi ülésszak 8. napja - Az Országgyűlés 1990. december 18-i zárt ülésével kapcsolatos intézkedésekről szóló Országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - TÓTH SÁNDOR jegyző:
507 milliárd forint. Egyúttal jelzem, hogy a hegyközi és a bodrogközi vasutak újjáépítési feltételeinek és alternatíváinak társadalmigazdasági vizsgálatára megbízást adtunk a Budapesti Műszaki Egyetemnek. A vizsgálat a Világbank által alkalmazott beruházási, gazdasági mutatók felhasználásával megtörtént. A vizsgálati anyagot a Magyar Tudományos Akadémia közlekedéstudományi bizottsága megtárgyalta, és állásfoglalását ez év áprilisi ülésén fogja véglegesíteni. A vizsgálat eredményé ről a térség valamennyi érintett képviselőjének ezt követően tájékoztatást fogunk adni. Tájékoztatásul jelezném azt is, hogy dolgozunk az új közlekedéspolitikai koncepción, melyben korszerű alapokra helyezzük a közlekedési ágak közötti munkamegosztást, újr aértékeljük a vasúti közlekedés helyét, szerepét a gazdaságban. Még ebben az évben szándékozom a vasúti közlekedésről szóló törvényjavaslatot előterjeszteni, amelyben szeretnénk az állami szerepvállalást a pályainfrastruktúra létesítésfenntartása kérdésébe n meghatározni. A koncesszióról szóló törvény elfog követően koncessziós jogot kívánunk biztosítani a vasút létesítésére és üzemben tartására. Mindezek realizálása jelentősen befolyásolhatja a vasúti közlekedésről kialakított képet, és az sem zárható ki, h ogy új megvilágításba helyezi a hegyközi kisvasút újjáépítésében az állam szerepvállalását. Köszönöm szépen. (Taps jobbról.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm a miniszter úr válaszát. Az el nem mondott kérdésekre a jövő heti ülésünkön kerül sor. Most szünetet rendelek el, 16 óra 20 perckor folytatjuk a munkánkat. (Szünet: 16 óra 4 perctől 16 óra 27 percig. Az elnöki széket Szabad György foglalja el. Jegyzők: dr. Kóródi Mária és Tóth Sándor) Az Országgyűlés 1990. december 18i zárt ülésével kapcsolatos intézkedé sekről szóló Országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása ELNÖK (Szabad György) : Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket. (.) Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk tárgyalásainkat. Kérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket. (.) Soron kö vetkezik az Országgyűlés 1990. december 18i zárt ülésével kapcsolatos intézkedésekről szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása. A külügyi és a honvédelmi bizottság indítványát az 1787. számon kapták meg képviselőtársaim. Felkérem Tóth Sá ndor jegyzőt, ismertesse az országgyűlési határozati javaslatot. Az országgyűlési határozati javaslat ismertetése: Tóth Sándor jegyző TÓTH SÁNDOR jegyző: (olvassa:) A honvédelmi és a külügyi bizottság önálló bizottsági indítványa az 1990. december I 8i zá rt üléssel kapcsolatos intézkedésekről. 1. Az Országgyűlés - tekintettel arra, hogy az 1990. december 18ai zárt ülésére a Kormány által benyújtott határozati javaslat alapjául szolgáló kormányelőterjesztés államtitokká minősítését a miniszterelnök megszün tette - megállapítja, hogy az Ország által elfogadott határozat nem mindsül titkosnak.