Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 25. hétfő, a tavaszi ülésszak 7. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
426 Szólásra következik dr. Szájer József képviselő, Fiatal Demokraták Szövetsége. Kérem! Felszólaló: Dr. Szájer József (FIDESZ) SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most, hogy ilyen adomázó hangulatba süppedt bele a Ház, én is hadd mondjak el egy adomát, amelyet Mikszáth írt egyik képviselőházi karcolatában Jókai Mórról, aki azzal szokott az ellenzéki képviselőkkel évődni, hogy: egy e llenzéki képviselőnek nagyon jó a sorsa. Miért ilyen jó? – kérdezik az ellenzéki képviselők. Azért, mert hogyha jó dolgot talál ki, akkor annak örülhet, hogy milyen okos, ha pedig nem, akkor nem kell azon aggódnia, hogy esetleg majd megvalósítják ezt a vál tozatot. (Derültség, taps.) Ha Jókai Mór ma is élne, akkor a FIDESZ két értelemben is örömre méltónak találná, hiszen úgy érzékeltük a kárpótlási vitának az eddigi visszhangjából, hogy a közvéleménynek legalábbis egy része pozitíven reagált a mi álláspontu nkra. Természetesen nem állítjuk azt, hogy a közvélemény vagy a nép így vagy úgy letette volna a garast ebben a kérdésben, de úgy látjuk, hogy ez örömre ad okot. A másik öröm sokáig kecsegtetett, amíg a kormányzó párt, illetve még most sem teljesen dőlt el biztosan, amikor a két nagy kormányzó párt közötti viaskodásban abban is reménykedtünk, hogy a mi álláspontunk meg is fog valósulni – hiszen erre nagy esély volt. Mielőtt modandómnak a lényegi részébe kezdenék bele, néhány ponton szeretnék reagálni a mai vitában elhangzottakra. Először is Eörsi Mátyásnak a FIDESZ kárpótlási álláspontját bíráló nézeteire szeretnék néhány gondolatot elmondani. Amit Eörsi Mátyás számon kér a FIDESZ álláspontján, azt mi már megtettük. Igaz, hogy épp a szabad demokraták soraibó l minősítette, illetőleg egyszerűsítette le a FIDESZnek az álláspontját Tölgyessy Péter a "senkinek semmit" álláspontra. Ennél azért mi kissé árnyaltabban fogalmaztunk. A vita során is, de az ezzel kapcsolatos nyilatkozatokban is megtettük azt a javaslato t, amely azt a várt tényt, hogy Magyarországon a tulajdonviszonyok rendeződjenek, megtörténjen. Ez a javaslat arról szól, hogy mely pontokon kell a földtörvényt, illetve a szövetkezeti törvényt módosítani ahhoz, hogy bizonyos személyek tulajdonhoz jussanak , hogy a tulajdonviszonyok stabilizálódhassanak. A másik ilyen deklaráció, amit szintén megtettünk, az arra vonatkozik, hogy mi szeretnénk, hogyha a Parlament elfogadna egy olyan javaslatot, amely rögzítené, hogy a tulajdoni sérelmek, azok jogellenesek vol tak, de a jelenlegi állapotban az ország teherbíró képessége miatt nincs lehetőség ezeknek a reparálására. Tehát ezt mi megtettük annak idején. Néhány szó a tulajdoni bizonytalanságról is. Miért van tulajdoni bizonytalanság Magyarországon? Azt hiszem, hogy a hatályos jog szerint ma Magyarországon minden tulajdoni tárgynak megvan a jogos tulajdonosa. A bizonytalanságot az kelti, hogy itt a Parlamentben még mindig a kárpótlásról vitatkozunk ahelyett, hogy a tulajdon rendezését valóban elvégeznénk. Eörsi Mátyá s arról is nagyon magabiztosan nyilatkozott, hogy mi a közvéleménynek az álláspontja, és hogy a közvélemény, többségében, kárpótláspárti. Én ezt a véleményt nem tudom osztani, sem pedig megcáfolni, hiszen a közvéleménynek erre vonatkozó nézetét nem ismerem , és erre hivatkozni nem is szeretnék. A másik felszólalásra is szeretnék reagálni, amit Mizsei Béla bácsi tett, amelynek a hangvétele néha a parlamenti közeghez nem volt egészen méltó. Annyit mondanék, hogy a FIDESZ parlamenti képviselőinek a tiszteletdíj át ugyanaz a törvény állapítja meg, mint a Kisgazdapártét, és ezt a Parlament kétharmados többséggel fogadta el annak idején. Hogyha pedig arra célzott, hogy mellékfoglalkozásai lennének a FIDESZ képviselőinek, akkor én is célozva érezhetem magamat, hiszen én római jogot, illetve alkotmányjogot tanítok a budapesti egyetemnek a jogi karán, és hogy nem árulok el vele titkot, havi 4500 forint nettó fizetésért, de nem akarom ide hozni az egyetemi dolgozóknak a sanyarú bérezését, mert az egy egészen más történet .