Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 4. hétfő, a tavaszi ülésszak 1. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FÜZESSY TIBOR, DR. (KDNP)
35 tehetné, akkor teljesen mindegy, hogy jogi vagy erkölcsi érvelés alapján nincs erre lehetőség. Azt, hogy a teljes restaurációra, a reprivatizációra nincs lehetőség, elsősorban nem jogi és nem igazsági, hanem gyakorlati érvek szabják meg. Elvileg volna lehe tőség a reprivatizációra. Ha erre lehetőség lenne, akkor úgy gondolom, a kormányzat nem zárkózna el előle Az első morgást vagy mozgolódást akkor éreztem, vagy akkor véltem hallani, amikor az igazságügyminiszter úr arról kezdett beszélni: a reprivatizálásn ak az az első akadálya, hogy az eredeti tulajdonviszonyok teljes helyreállítása általában lehetetlen. Meg kell mondanom, hogy a mozgolódást a Kisgazdapárt soraiból észleltem. Úgy gondolom, hogy a kisgazdák tudatvilágát nagy mértékben a föld foglalja el. A föld esetében valóban sokkal több lehetőség van az eredeti állapot visszaállítására, mint az egyéb tulajdontárgyak tekintetében – azonban óriási problémákat és megoldhatatlan vitákat jelentene azoknak az ipari üzemeknek a visszaadása, amelyeket az elmúlt n egyven év alatt felfejlesztettek, visszafejlesztettek, megszüntettek, amelyeknek a berendezése megváltozott, az üzletek profilja, üzletköre goodwillja csak a legritkább esetekben a régi. Ennél sokkal nagyobb és sokkal súlyosabb akadálynak vélem azonban a m ásikat, azt, hogy az állam anyagi lehetőségei nem engednek többet. A reprivatizáció hívei gyakran emlegetik az új, az egyesített német államnak az egyértelműen reprivatizációs törvényét. Ezzel kapcsolatban én csak azt tudom mondani, hogy egy ilyen törvényt nyilvánvalóan egyhangúlag, közfelkiáltással szavazna meg a Parlamentünk akkor, ha – ezt megelőzően, a múlt év végén, a múlt év decemberében – ugyanolyan költségvetést tudott volna megszavazni, mint amilyen az egyesített német állam költségvetése. (Taps a jobb oldalról.) Az előterjesztők figyelmét egy szempontra szeretném felhívni. A törvény szövege nem tartalmaz olyan kitételt, amely a kárpótlás folyamatát egyértelműen lezárná és akadályozná, hogy a jövőben – ha az állam anyagi helyzete más lesz – további, esetleg teljes vagy legalábbis nagyobb mértékű kártalanításra kerülhessen sor. Úgy gondolom, hogy nyitva kell hagyni, sőt, meg kell erősíteni ennek a kiskapunak a nyitva hagyását. A törvény záró rendelkezései között, ott, ahol arról van rendelkezés, hogy az 1949 előtti kártalanítások ügye még nem fejeződött be, és arra a kormányzat vissza fog térni, ott, a záró rendelkezések között kifejezésre kell juttatni azt, hogy ezzel a törvénnyel a kárpótlásnak csak az első üteme fejeződik be, és akkor, ha a gazdaság i körülmények mások lesznek, következhet egy újabb, olyan kárpótlás, amely közelebb fogja vinni a károk megtérülését a ténylegesen létrejött és megvalósult károkhoz. A másik, a legsúlyosabb koncepcionális kérdés az, hogy ebben a törvényben helye vane a fö ld bármiféle megkülönböztetésének. A többségi véleményünk szerint a föld speciális tulajdon, speciális termelőeszköz. Ezt a közgazdászoknak – talán nyugodtan mondhatom – minden árnyalata elismeri; a fiziokratáktól, a liberális közgazdaságtan híveitől, a ma rxistákig és az utópista szocialistákig. A gazdasági példaképeinknek tekintett fejlett európai államok mindegyikében speciális szabályok szabályozzák a föld tulajdonjogát, forgalmát, sőt nagyon sok helyütt még a megművelésének módját is. A kereszténydemokr aták, de azt hiszem, hogy minden, vallásos felfogásból kiinduló ember is a földet életforrásnak és élettérnek tekinti, amelyet az emberiség, és nem az emberiség egy része, hanem az egész emberiség kapott az Istentől. Ebből a kiindulási alapból kiindulva ju t el a kereszténydemokrácia ahhoz a koncepcióhoz, amelyhez sokan sok irányból és sok más kiinduló pontból is eljutnak. Ahhoz, hogy a földnek az egész emberiség javát kell szolgálnia, kénye, kedve szerint a földet senki ki nem sajátíthatja, és tulajdonában csak az tarthatja, aki elismeri és teljesíti azt a kötelezettséget, hogy a földet meg kell művelnie, vagy annak megműveléséről gondoskodnia kell, és tulajdonosi jogait kizárólag a közjó érdekében gyakorolhatja. Közel áll ez az elgondolás ahhoz a rég ismert és régen sokat hangoztatott jelszóhoz, hogy a föld azé, aki megműveli. Tévedés az, hogy ez a jelszó a kommunisták jelszava volt, és a kommunista pártnak az elképzeléseit rejtette maga mögött. Ezt a jelszót annak idején valamennyi párt és az egész ország n épe is magáévá tette. Tartalmilag nehéz ennek a jelszónak az igazságtartalmával vitatkozni. Azok,
