Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 18. hétfő, a tavaszi ülésszak 5. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - ÓMOLNÁR MIKLÓS, DR. (FKgP)
299 A mindannyiunk által jól ismert Lengyel László nyilatkozt a nemrégiben: Polgárnak lenni kialakult életformát jelent. A polgári középréteg kitalálta magának, milyen házban, milyen bútorok között kíván élni, hányszor jár színházba, mit olvas. A kádári típusú polgárosodásban kis egzisztenciák alakítottak ki hasonló modelleket, mondja Lengyel László. Azt már én teszem hozzá, hogy a Kádárrendszer felemás polgárosodási lehetőségével zömmel – ez szociológiai tény – az egykori vagyonkájukból kifosztott kispolgárság tagjai lettek. Ők voltak azok, akik a legnehezebb évekbe n is őrizték a polgári erényeket. A családjukba menekülve átvészelték az ideológiai agymosást. Éppen úgy, mint a bérrabszolgasággal együtt járó totális kiszolgáltatottságot. Ezek a vagyonkájuktól megfosztott kispolgári százezrek használták ki elsőként a cs ekélyke lehetőséget a másodállással, a maszekolással és ily módon tudtak függetlenedni némiképp a zsarnokságtól, sőt, kicsinyke önálló egzisztenciákra is szert tenni. Ebben – vak, aki nem látja – az egészséges polgári hagyományőrzés is szerepet játszott. Is mételten kérdezem, miért nem kaphatja meg a kisemmizett, vagyonától megfosztott magyar kispolgárság a történelmi újrakezdés lehetőségét. Többen úgy teszik fel a kérdést, hogy annak kellene adni az állami vagyont, aki azt a leghatékonyabban működteti. Ki ál líthatja felelőssége tudatában, hogy ez a réteg nem működtetné hatékonyan azt a vagyont, amelyhez a szakmai ismeretek megőrzésén túl érzelmi szálak is fűzik. Ezekről az elvett vagyonokról szinte havonta megemlékeztek ezekben a családokban. Néhány konkrétum : ugyancsak egy magas rangú kormányzati politikus szájából hangzott el, hogy Németországban nem helyezkedtek a reprivatizáció talajára, még valamiféle alkotmánybírósági, karlsruhei alkotmánybírósági döntés is hivatkozási alapul szolgált. Hadd pontosítsam a z elhangzottakat. A Kisgazdapárt rendelkezésére álló dokumentumok alapján nem született még reprivatizációval kapcsolatban alkotmánybírósági döntés Németországban, április 22én kerül erre sor. Január 10én mindössze egy meghallgatásra került sor. Egyébkén t is, ez a várható alkotmánybírósági döntés csak az 1945 és 1949 között, jelentős részben a Vörös Hadsereg segédletével végrehajtott államosításokat érinti, amelyek döntő részben a junker nagybirtokokat, a bankokat, bányákat, a nagy gyárakat érinti. 1949 u tán került sor a kistulajdon erőszakos elvételére, a szovjet megszállási zónában a német egyesülési szerződés alaprészét képezi az a törvény, amely a reprivatizáció elvére helyezkedik, és nem azért, mintha olyan gazdag lenne Németország, hiszen a költségve tésre a lehető legkevesebb terhet akarja ezzel kapcsolatosan hárítani, hiszen a természetbeni visszaadást próbálja következetesen végigvinni a törvény. Magától értetődően tiszteletben tartva a jóhiszeműen megszerzett jogokat. Nagyon precíz törvény. A csere telkektől az elővásárlási jogok, az opciós jogok biztosításáig alaposan végiggondolták Németroszágban ezt a kérdést. Valamit hadd idézzek több előttem felszólaló mondandójából. Sokan fogalmaztak úgy, hogy miért kell ennyit foglalkoznunk hajdanán volt tulaj donosok hajdanán elvesztett tulajdonával. Többen közelítették meg így a kérdést. Csak egyetlen ellenérvet engedjenek meg nekem. Ezelőtt 11 hónappal, 1990 februárjának végéig még hatályos volt az a törvény, amely lehetővé tette a földmegváltást. Ezt a jogok at korlátozó, jogokat megcsúfoló törvényt csak március 1jétől helyezték hatályon kívül. Bizony még akadhatnak olyanok, akik tavaly február 28án vesztették el jogos tulajdonukat ebben az országban. Nem tudom, ha nem földtulajdonról lenne szó, hanem más tu lajdonról, akkor nem prüszkölnéneke itt néhányan, hogy tavaly februárban ellopták az autójukat vagy elvették az öröklakásukat. Nem kívánok további részletekbe bocsátkozni, csak egyetlenegybe. Ez a törvénytervezet egy hónapos bejelentési határidőt ad. Az a rendelkezés, amely 1957től – lehet, hogy nem pontosan idézem – lehetővé tette bizonyos államosítások esetén az utólagos kártalanítást, ez a Kádárrezsim által meghozott szabály is három hónapos igénybejelentési határidőt tett lehetővé. Hallgatva ezt a so ksok érvet, megfogalmazódott bennem egy lehet hogy nevetséges gondolat. Ha a jelenlegi formájában fogadná el a tisztelt Ház a kárpótlási törvényt, a maga degresszív elveivel, akkor én javaslom, hogy fogadjunk el egy másik törvényt is, amely kimondja, hogy minden 1949 után tulajdont szerzett állampolgár köteles – nem degresszíven, hanem – progresszíven
