Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 18. hétfő, a tavaszi ülésszak 5. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - ÓMOLNÁR MIKLÓS, DR. (FKgP)
297 erejével hatott, hogy néhány nap alatt körülbelül 50%ban kicserélték ezt a törvényterveze tet. Ennyit ennek az 1020as számúnak a szakmai megalapozottságáról. A 70 milliárdhoz arányként tegyük oda azt a 46 milliárdot, amelyet az idén nyugdíjemelésre költöttünk. Ugye senki nem érti félre, nem a nyugdíjemelésre költött összeget sokallom, csak azt mondom, hogy 70 milliárddal megpróbál elítélni 41 egynéhány tulajdonon esett sérelmet, ez számomra cinizmus. Akkor inkább a FIDESZ álláspontjával azonosulok (Wachsler Tamás közveszólása: Nincs tagfelvétel. – FIDESZ taps.) , és azt mondom, ne kapjon senki semmit. (A FIDESZ padsoraiban taps.) Számomra nincs roszszabb ugyanis az álszentségnél. A jelszószerű ellenérvek között a leghangzatosabb az, hogy az ország rossz gazdasági helyzete miatt lehetetlen a reprivatizáció, az államnak mindenáron bevételre van sz üksége, ezért nagyobbrészt ki kell árusítania a boltot. Vajon felmértee körültekintő alapossággal valaki, hogy az egykoron erőszakkal összeharácsolt állami vagyonból mekkora részt is érinthetne a 100%os reprivatizáció. Én előszö r ezzel kapcsolatos szakmai érveket Szabó Lajos képviselőtársam felszólalásából hallottam. Hadd idézzem ismét azokat a független szakértői számításokra alapozódó adatokat, mely szerint a 100%os automatikus, tehát elvben elképzelhetetlen reprivatizáció is mindössze 17%át érintené a jelenlegi állami vagyonnak. (Dénes János tapsol.) Amint hallgattunk, 56% nyomban lejönne a külföldre már teljesített kötelezettségek miatt. Ez a maradék 1011% is csak egy elvi adat a 100%os reprivatizációra, mert ha valami ig énybejelentéshez kötöttük volna a tulajdon visszaadását, akkor bizonyára még mindig csökkent volna ez az arány – becslésem szerint – 89%ra. Erről a 89%nyi rablott vagyonról vitatkozunk itt a Parlamentben. Vajon miféle érdekek vannak amögött, hogy ez a 89%nyi vagyonvisszaadás bármilyen formában ekkora tiltakozást vált ki egyesekből. Még néhány adat: a Független Kisgazdapárt rendelkezésére álló szakértői számítások szerint anyagi ágazatokban még 10%ot sem érne el a 100%os – hangsúlyozom ismét – elvi r eprivatizáció, a legnagyobb lenne a szolgáltató ágazatokban. A Kisgazdapárt – hangsúlyozni kell – soha nem akart vagyonjegyeket osztogatni. Egyik tanúlt ifjú képviselőtársamat idézem; nem akartunk ily módon terheket sem rakni az ifjabb generációk vállára. Mi azt mondtuk, hogy kapja viszsza kistulajdonát az, aki hajlandó működtetni ezt a sokszor tönkrement, lepusztult, kizsigerelt kistulajdont. Hajlandó működtetni, tehát hajlandó vállalni a tulajdonnal járó terheket. Itt engedjenek meg nekem egy rövid kitérő t. Az eddigi felszólalások némelyikében többször elhangzott a régi ősbolsevik jelszó: "A föld azé, aki megműveli". Remélem, hogy az ezt hangoztatók lesznek egyszer annyira következetesek, hogy továbbgondolva a dolgot, meghirdetik: a butik azé, aki árul ben ne, a masszázsszalonokról már ne is beszéljünk. (Derültség.) Mégegyszer hangsúlyozom: a kistulajdon elvi 100%os reprivatizációja a legkövetkezetesebb esetben sem érintené az állami vagyon 12%át. Boldogok azok az országok – legalábbis én boldogabbnak tart om őket – , ahol jelszavak pufogtatásán túl tisztes szakmai és erkölcsi érvek alapján végiggondolták a dolgot – és nemcsak Németországban, hanem Csehszlovákiában is, ahol a régi tulajdonosok jogait magától értetődően érvényben lévőnek tekintik – és itt pont osítani kell egy igen magasrangú, igazságüggyel foglalkozó politikus szavait, aki azt mondta, hogy még nem dőlt el ezzel kapcsolatban semmi Csehszlovákiában. Igenis a kisprivatizáció lévén eldőlt, ott a kisprivatizáció – a mi előprivatizációs törvényünkhöz hasonló szabályozás – keretében nem vonták be azokat a tulajdonokat, amelynek gazdája vagy örököse jelentkezett. Megint másoknak azt ajánlanám, hogy a sok tiszteletre méltó bátor büntetés után hasonló téma tanulmányozása céljából ismét zarándokoljanak el Prágába. Áttanulmányoztam az ezzel kapcsolatos csehszlovák sajtót, és sehol nem találtam durva tiltakozásokat a régi tulajdonosok jogainak az érvényesítése ellen, azaz, hogy két helyen, két cikkben, de ezek a mára már jelentéktelenné zsugorodott Rudé Pravó ban jelentek meg. Mi idehaza az ország rossz teherbíró képességére hivatkozva meghirdettük az általános kötvénykárpótlást. Mintha nem tudnánk, hogy a kötvényért boldog, boldogtalan tartani fogja a
