Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 12. kedd, a tavaszi ülésszak 4. napja - Bejelentések: Dr. Pásztor Gyula jegyző - Interpellációk: - GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
254 Pap János képviselőtársam nem értett egyet a miniszteri válasszal. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát. Kérem, szav azzanak. (Megtörténik, taps.) Kimondom a határozatot: 101 "igen" szavazat ellenében 86 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett az Országgyűlés a miniszteri választ nem fogadta el. (Taps.) Az interpellációt kiadom a környezetvédelmi bizottságnak megtárgy alásra. Rózsa Edit következne, de ő nincs jelen, ezért Gadó György, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője interpellálni kíván a miniszterelnök úrhoz az 1938 és 1945 között a személyi szabadság rovására elszenvedett jogsérelmek részbeni orvoslása tá rgyában címmel. Gadó György képviselőtársamat illeti a szó. (Dr. Pásztor Gyula jegyzőt Balogh Gábor jegyző váltja fel.) Interpelláció: Gadó György (SZDSZ) – a miniszterelnökhöz – "Az 19381945 közötti személyi szabadság rovására elszenvedett jogsérelmek ré szbeni orvoslása tárgyában" címmel GADÓ GYÖRGY (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az interpelláció a miniszterelnök úrhoz szólna, de távollétében nem tudom, kit tiszteljek meg ezekkel a szavakkal. (Kiss Gyula munkaügyi miniszter feláll.) Ki ss Gyula urat, értem. A magyar zsidóság különböző képviselői és szervezetei több megnyilatkozásukban sérelmezték, hogy azok az állampolgárok, akik az 1938 és 1945 közti időszakban az akkori magyar hatóságok, valamint 1944től a német megszállók jogfosztó i ntézkedéseinek következtében internálást, munkaszolgálatot vagy deportálást szenvedtek, nem részesülnek ugyanolyan nyugdíjkiegészítésben, mint azok, akiket 1945 és 1963 között hasonló jogtalanság ért. Ez év január 1jétől a Kormány rendelkezése értelmében ezt a nyugdíjkiegészítést tudomásom szerint már folyósítják. A magyar zsidóság képviselői és szervezetei – amint erről tájékoztattak – megütközéssel és értetlenül állnak a tény előtt, hogy a Kormány nem látott lehetőséget az úgynevezett zsidótörvények és a holocaust életben maradt áldozatainak egyidejű és hasonló mértékű, nyilvánvalóan eleve is csak jelképes jelentőségű kártalanítására, illetve arra, hogy szenvedéseiket és súlyos jogsérelmeiket ugyanolyan gesztussal méltányolja, mint az 1945öt követő jogti prások áldozatainak a sérelmeit. Amikor teljes meggyőződéssel én a magamévá teszem az említett zsidó személyiségek és szervezetek álláspontját, legyen szabad utalnom néhány körülményre. Először: noha a magyar zsidóságot 1938 és 45 között ért jogtalanságok nem a mai magyar államot, nem a demokráciát terhelik, az államnak a magyar történelem folytonosságát a magyar zsidók esetében ugyanúgy vállalnia kellene, amint ahogy vállalja a Szovjetunióba hurcolt magyar kényszermunkások esetében, akiknek a szenvedéseit szintúgy nem lehet a magyar demokrácia terhére írni. Másodszor: a magyar államnak a saját állampolgáraival szembeni kötelezettségét a legkevésbé sem érinti, hogy az NSZK fizetette jóvátételt egykori magyar zsidó deportáltaknak vagy sem. Zárójelben megemlí tem itt, hogy az a jóvátétel töredékes és minimális összegű volt. Ráadásul a kommunista pártállam a bonni kormány által e célra kifizetett összeg nagy részét eltulajdonította. Kívánatos lenne, ha a magyar köztársaság Kormánya e tárgyban vizsgálatot indítan a, másrészt kapcsolatba lépne a német szövetségi kormánnyal a jóvátétel függő kérdéseinek rendezése végett – de csak zárójelbe tettem. Harmadszor: az 1938 és 45 között a személyi szabadság rovására elszenvedett jogsérelmek megállapítása és igazolása, az ig ényjogosultak névjegyzékének az összeállítása semmivel sem bonyolultabb feladat, mint az 1945 és 63 közötti hasonló sérelmek esetében. Negyedszer: a korábban bekövetkezett jogsérelmek jelképes orvoslása már csak azért sem halasztható a később esett hasonló sérelmek orvoslása utánra, mert a halogatás azt a lélekszámban máris nagyon megfogyatkozott, életkori összetételében pedig elaggott népcsoportot sújtaná,
