Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 12. kedd, a tavaszi ülésszak 4. napja - Bejelentések: Dr. Pásztor Gyula jegyző - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - PAPP JÁNOS (FIDESZ)
252 A minisztérium egyébként minden tőle telhetőt megtesz, hogy ezeket a pénzeket, hiteleket vagy segélyeket eljuttassa azokra a helyekre, ahol ezeket a környezetvédelem érdekében értelmesen, célszerűen fel lehet használni. Ezek közül hadd mondjak néhányat. A 40 millió dolláros segélyt, amelyet kaptunk részben az Európa Közösségtől, részben az USA kormányaitól, ezeket, már elhelyeztük az ipar és kereskedelem különböző területein. Hogy néhány konkrét esetet i s mondjak, amire fölhasználtuk: pl. a 100 milliós Phareprogramból kapott 25 millió ECUs levegős, környezetvédelmi részösszegből 6,35 millió ECUt fordítottunk a vidéki városok levegőszennyezési problémájának megoldására, amely a teljes program 30%át szo lgálja. Ennek keretében például az ajkai és dorogi erőmű korszerű technológiára való átállítási költségéhez járultunk hozzá. Három projekt foglalkozik, és már megvalósítás alatt van az oroszlányi, pécsi és gyöngyösvisontai erőmű levegőszennyezése csökkenté se érdekében. Ugyancsak háromféle levegőmegfigyelő és értékelő hálózat kiépítése indult meg több mint 4 millió ECU értékben. De ez a program folytatódik, és azt hiszem, hatékonyan fog hozzájárulni ahhoz, hogy a levegőszennyezettség nemcsak a fővárosban, ha nem vidéken is csökkenhessen. Ami a Budapest levegőmonitoringrendszerrel kapcsolatos megállapítását illeti a képviselő úrnak, engedje meg, hogy bemutassam az Ön szerint nem működő levegőmonitoringrendszer januári grafikonjait, amelyek elég jó adatokat ta rtalmaznak a fővárosi légszennyezés állapotáról. Ez a rendszer jelenleg hét állomást tartalmaz, decemberben történt a próbaüzeme, január 1jétől folyamatosan üzemszerűen működik. Rá van kapcsolva a fővárosi Köjál szmogriasztó számítógépére is. A rendszer á ltalában jó, néha működési zavarokat okozhatnak a telefonkapcsolatok problémái. Egyébként ennek a rendszernek a finanszírozása nem a Minisztérium, hanem a Köjál feladata lenne, de éppen a főváros érdekében a tárcához eljuttatott holland, illetve német segé lyeket irányítottuk át erre a területre, hogy a főváros gondjain enyhítsünk. Végül egész röviden a monitoringrendszer és a szmog kérdéséről. A monitoringrendszer valóban nagyon tagolt, ennek az összekapcsolása a közeljövő egyik feladata lesz. Nem azt sze retnénk – hiszen ennek a következményei anyagilag elég súlyosak – , hogy valamennyi levegőtisztasági monitoring egységet magunkhoz ragadjunk, hanem összefüggő rendszerbe szeretnénk bekapcsolni, amely valamennyi érintett tárca céljait szolgálhatja. A szmogri adó terve egyébként 1988. óta elkészült, nem a Népjóléti Minisztérium feladata, hanem a főváros, illetve a megyék feladata. Ezek tulajdonképpen működnek is. Bármikor elrendelési alapul szolgálhatnak. Végül még egy megjegyzést engedjen meg a képviselő úr. S ajnálom, hogy Ön, aki korábban mindig reális és valós problémákat vetett fel az interpellációjában, most egy meglehetősen tájékozatlan informátornak szolgáltatta ki magát. Kérem válaszom elfogadását és köszönöm figyelmüket. ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm a Miniszter úr válaszát. Kérdezem Papp János képviselőtársamat, egyetérte a válasszal. PAPP JÁNOS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem vagyok abban a helyzetben, mint a képviselőtársam, hogy gondolkodnom kellett, hogy mit válaszol a miniszter úr. Érzékelte m a korábbi interpellációkból, hogy körülbelül milyen választ fogok kapni. Megnyugtatom a miniszter urat, hogy tájékozott vagyok, és be fogom bizonyítani, hogy nem úgy tettem fel a kérdést, hogy nem tudom, hogy mire szeretnék választ kapni. Nem azt mondtam , és nem azt tudom, hogy hét állomás működik Pesten. Úgy tudom, hogy 8 van, hol működik, hol nem. Inkább hol nem. Egyébként, ha működik, és az adatokat megnézi a miniszter úr, és belegondol, akkor azt hiszem, hogy elgondolkodtató egy kicsit, hogy ha a kiem elt helyeken az ólomméréseket megnézzük, akkor a megengedhető határérték 10szeresét eléri az ólomszennyezés az esetek 27%ában. Ez egy Köjál információ. Nos, ha a miniszter úr azt válaszolja erre a kérdésre, hogy én az adatot nem tettem föl, hanem vártam volna,