Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. február 12. kedd, a tavaszi ülésszak 4. napja - Bejelentések: Dr. Pásztor Gyula jegyző - Interpellációk: - ELNÖK (Vörös Vince): - SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
248 nyugdíjemelés időarányos részét kapják meg az év közben nyugdíjba menők. Úgy kellett volna ezt a belső aránytalanságot megszüntetni, hogy aki februárban megy el, az kapja a tizenegytizenketted részét, és aki decemberben, az egytizenketted részét a január 1jén járó nyugdíjemeléseknek. Így nem lett volna ilyen hatalmas a különbség a december végi é s a január elejei nyugdíjemelések és nyugdíjösszegek között, és tulajdonképpen ezt a belső aránytalanságot is meg lehetett volna szüntetni. Én tudom, hogy a válasz úgy van, a rendelkezésre álló idő rövid, ezért nem kívánok tovább érvelni, nem kívánok vitat kozni azzal, amit a miniszter úr elmondott, hiszen a nyugdíjemelésekre maradt egyrészt másfél milliárdos tartalék, másrészt az év közben kiadott, említett nyugdíjemeléseket nem az év elejei összegbe számítottuk bele, hanem azokba az évközi nyugdíjkifizetés ekbe, amelyek a tervezettől 1020 milliárddal tértek el akkor, amikor év végén kasszát csináltunk, tehát a másfél milliárd, az általam említett megoldás nem a januári 47 milliárdot, hanem az év közben kifizetett több mint 250 milliárdot terhelte volna. Én tehát tudom, hogy érvelésem ellenére se fogja a tisztelt Ház elfogadni azt a javaslatomat, hogy ne fogadjuk el közösen a miniszter úr válaszát. Elszánt és megátalkodott ember vagyok, ezért ha önök le is szavazzák a válaszomat és az interpellációt, és elfog adják a miniszter úr válaszát, önálló képviselői indítványként meg fogom ismételni javaslatomat. Remélem, addig közösen töprengünk majd az én igazságomon is. Köszönöm szépen. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Vörös Vince) : Csehák Judit képviselőtársnő a mini szteri választ nem fogadta el. Kérdezem az Országgyűlést, elfogadjae a miniszter úr válaszát? Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 124 "igen" szavazattal 72 ellenében 8 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogad ta. Schiffer János, a Magyar Szocialista Párt képviselője interpellálni kíván a pénzügyminiszterhez "A költségvetési kutatóhelyeken dolgozókat érintő bérpolitikai intézkedések tárgyában" címmel. Schiffer János képviselőtársamat illeti a szó. Interpelláció: Dr. Schiffer János (MSZP) – a pénzügyminiszterhez – "A költségvetési kutatóhelyeken dolgozókat érintő bérpolitikai intézkedések tárgyában" címmel SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Egy kicsit elbizonytalanodtam, hogy érdemese szólnom, illetve szabade szólnom annak a rétegnek az érdekében, amelynek az érdekében interpellálni kívánok, tehát a nem akadémiai és nem egyetemi kutatóhelyeken dolgozó kutatók érdekében. Azért bizonytalanodt am el, mert azok a megjegyzések, amelyek ma az ellenzék felvetésével kapcsolatban elhangzottak, úgy tűnik, hogy elbizonytalanítják az embert, mert egyre jobban leszavazásra kerülnek azok a javaslatok, amelyek itt elhangoznak: elhangoznak a munkanélküliség kapcsán, elhangoznak a nyugdíjak kapcsán. De mivel beadtam az interpellációmat, megpróbálom előadni, remélem az, hogy egy ellenzéki párt képviselője vetette fel ezt a problémát, nem fog negatívan hatni. A Tudományos Akadémia múlt évi közgyűlésén, az akadém iai közgyűlésen a miniszterelnök úr ígéretet tett arra, hogy a kutatók kiemelt béremelésben fognak részesülni az 1991es évben. Ezt az ígéretet megerősítette az Akadémia főtitkára, és elhangzott, hogy az 1991es költségvetésben 31%os béremelésben fognak r észesülni a kutatók. Természetesen ezt minden kutató magára értette, nemcsak az akadémiai intézetekben dolgozók, hanem azok is, akik másfajta kutatóintézetekben dolgoznak. Úgy hiszem, ez természetes reakció.