Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. április 24. szerda, a tavaszi ülésszak 21. napja - Bejelentések: Tóth Sándor jegyző - Az ülésnap bezárása
1284 Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Kérdezem, hogy a Zsiros Géza indítványához csatlakozók közül vannake olyanok, – mégpedig harmincan – akik ezzel nem értenek egyet. Senki nem jelentkezik. (Taps.) Köszönöm. Nem kétséges, hogy Zsiros Géza utalása egy ma délutáni temetéssel is kapcsolatos. (Dr. Zsiros Géza helyeslően bólint.) Tisztelt Országgyűlés! Kérem figyelmüket. Végezetül kérdezem tehát a tisztelt Or szággyűlést, hogy a már elfogadott módosító javaslatokkal együtt elfogadjae a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8. után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslatot. Határ ozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (A képviselők szavaznak.) Köszönöm. (Taps.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 189 szavazattal 107 ellenében, 11 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben a módosításokkal együt t megszavazta. Rózsa Edit képviselőtársunk kíván szólni. Felszólaló: Rózsa Edit (SZDSZ) RÓZSA EDIT (SZDSZ) Köszönöm szépen. Elnök Úr, kérem szépen a "nem"ek számát eggyel növelni – nem működött a szavazógépem. ELNÖK (Szabad György) : Melyik? RÓZSA EDIT (S ZDSZ) A "nem"ek számát. (Derültség és taps.) ELNÖK (Szabad György) : Kérem szépen, Rózsa Edit kérte, hogy vegyük jegyzőkönyvbe, miszerint a helyes adat a gép technikai hibájával szemben – 189 "igen", 108 "nem" és 11 "tartózkodás". Köszönöm. Tisztelt Orszá ggyűlés! Az idő előrehaladottságára tekintettel minden további tárgysorozattól eltekintve megadom a jegyzőnek a szót, és ez után a mai ülést és ülésszakunkat berekesztettnek nyilvánítom. Bejelentések: Tóth Sándor jegyző TÓTH SÁNDOR jegyző: Pé nteken, azaz 26án délután 15 órakor a főemelet 55ben a litván parlament hadügyi és szociális bizottságának egyegy tagja tesz látogatást. Kérjük a balti képviselőcsoport, valamint a hadügyi és a szociális bizottság tagjait, szíveskedjenek részt venni a l itván képviselők fogadásán, tehát pénteken 15 órakor a főemelet 55ben. Az ülésnap bezárása (Az ülésnap 15 óra 28 perckor ért véget.)