Országgyűlési napló - 1991. évi tavaszi ülésszak
1991. április 24. szerda, a tavaszi ülésszak 21. napja - A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által 1949. június 8-a után az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk kárpótlásáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: - ELNÖK (Szabad György): - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: - ELNÖK (Szabad György): - BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: - ELNÖK (Szabad György):
1268 A 363. pontban az alkotmányügyi bizottság a törvényjavaslat 19. § (1) bekezdését módosítani ajánlja. Lényege: – idézem – : "Ha a volt tulajdonos földje mint állami tulajdon ú föld kerül szövetkezet közös használatába" fordulatot javasolja a törvény szövegébe beiktatni. Kérdezem a miniszter urat, egyetérte az alkotmányügyi biztotság módosító javaslatával. BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügyminiszter: Igen. ELNÖK (Szabad György) : E gyetért. Kérdezem az Országgyűlést, egyetérte vele. Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 153 szavazattal 60 ellenében, 43 tartózkodás mellett a módosítványt elfogadta. Ismét szeretném figyelmeztetni képvisel őtársaimat, hogy a szavazás megkezdése után nem tudom a különböző jelzéseket figyelembe venni. Tessék előtte megtenni! A 365. pontban Pásztor Gyula és Szabó Lajos a törvényjavaslat 19. §a helyébe új rendelkezést javasol. Lényege: a földigényt elsősorban a z állami tulajdonú termőföld terhére hajthassa végre a szövetkezet. Ez esetben a kárpótlási jegyet 30 napon belül köteles eljuttatni a megyei kárrendezési hivatalhoz. Egyik bizottság sem támogatja. Miniszter úr? BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügyminiszter: Nem . ELNÖK (Szabad György) : Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Az Országgyűlés a módosítványt 191 szavazattal 30 ellenében, 44 tartózkodás mellett elutasította. A jelentés 366. és 368. pontjáról nem kell szavaznu nk, mivel az beépült a törvényjavaslat új változatának szövegébe. A 369. ponttal kapcsolatban Tóth Albert a törvényjavaslat 19. § (3) bekezdése helyébe új rendelkezést javasol. Lényege: állami tulajdonú föld ellenében kapott kárpótlási jegy az önkormányzat ot illesse. Egyik bizottság sem támogatja. Miniszter úr? BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügyminiszter: Nem. ELNÖK (Szabad György) : Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem állásfoglalásukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosí tványt 187 szavazattal 16 ellenében, 58 tartózkodás mellett elutasította. Kérdezem akkor a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae az eredeti javaslat 19. §ának (3) bekezdését. Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Az Országgyűlés 164 szavazattal 53 ellenében, 37 tartózkodás mellett az eredeti javaslatot fogadta el. A 370. pontban felsorolt és a kiegészítő jelentés 24. pontjában felsoroltakról a Parlament már döntött. A 367. pontban Fekete Gyula a törvényjavaslat 19. §ának ú j (3) bekezdésével való kiegészítését… (Közbeszólások: Már visszavonta!) …javasolta; de elállt tőle. Köszönöm. A jelentés 371. pontjáról korábban már határoztunk. A 376. pontban Pásztor Gyula és Szabó Lajos a törvényjavaslat kiegészítését javasolja új 21., 22., 23., 24. és 25. §okkal. ezekben a földjuttatás szabályaira tesznek új javaslatot.