Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. január 28. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 14. napja - A fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP)
837 Ezt a törekvést szolgálta Pest megye és a főváros 1974ben kötött együttműködési megállapodása. Ennek alapján évekig számos területre kiterjedő kapcsolatok v oltak jellemzőek a főváros és Pest megye vonatkozásában. A megállapodás részleteit azonban már több ponton túlhaladta az élet, és az önkormányzatok részéről annak megújítása válik szükségessé, természetesen egészen más alapokra helyezve, mint ez a közelmúl tban történt. Hagyományosan jó az együttműködés a középfokú beiskolázásokban, általában a közoktatásban, a közművelődés és a sport területén is. Hasznos együttműködés jött létre a területi munkaerőhelyzet, a foglalkoztatáspolitika, valamint a munkaerőforrá s és felhasználás tervezetének az egyeztetésében is. A fővárosi hulladékelhelyezési lehetőségek beszűkülésével egyre nagyobb a jelentősége, és egyre jobban felértékelődött Pest megye szerepe. Rendszeresek az egyeztetések az úthálózat, a tömegközlekedési k apcsolatok fejlesztésének vonatkozásában is. A korábbi eredményesebb együttműködés után azonban egyre több a gond az emelkedő költségek miatt. A BKV a hálózat szinten tartásához és a szükségessé váló fejlesztésekhez olyan magas költségtérítést igényel a he lyi önkormányzatoktól, amelyeket azok – megítélésem szerint – már képtelenek lesznek teljesíteni. A főváros és az agglomerációs övezet tömegközlekedésének helyzete és ennek fejlesztése meghaladja az önkormányzatok kompetenciáját. Az ország központi térségé ben a nemzetgazdaságnak olyan kiemelkedően fontos eszközei vannak lekötve, amelyek működtetése – véleményem szerint – kormányzati érdek. Ezért a feszültségek megoldását a Kormánynak, a fővárosnak, a megye, illetve az agglomerációs övezet helyi önkormányzat ainak együttesen kell keresnie. A főváros környékén elhelyezkedő szentendrei, ráckevei ivóvízbázisokról történik jórészt Budapest mintegy kétharmadának ivóvízellátása. Ezzel összefüggésben, megállapodás alapján, a Fővárosi Vízművek által termelt ivóvízből eddig mintegy 20 megyei településünk kapott egészséges ivóvizet. Jelenleg mind nagyobb feszültséget okoz viszont, hogy a főváros az általa nyújtott szolgáltatásért egyre magasabb közműfejlesztési hozzájárulást igényel a helyi önkormányzatoktól, amelyet azo k már nem tudnak előteremteni. A kialakult feszültségek enyhítése, megszüntetése az új önkormányzatok és a főváros megállapodása alapján rendezhető és lehetséges. A helyi önkormányzatok közvetlen együttműködését tovább kell támogatni és segíteni. Vannak vi szont a térség egészét érintő témakörök – ilyen például a szabályozások, adózás, tömegközlekedés, vízellátás, üdülőterületek fejlesztése – , amelyekben a térség érdekeinek egészét felvállaló demokratikus érdekegyeztető fórumrendszerek kialakítása szükséges. És itt csatlakoznék Józsa Fábián képviselőtársamhoz, aki azt mondta, valóban csak olyan regionális együttműködés képzelhető el az agglomerációs települések és a fővárosi kerületek között, amely célra orientált, tehát egyegy célt céloz meg, például telefo nfejlesztés, úthálózatfejlesztés, tömegközlekedés fejlesztése, mert egyébként az az áldatlan helyzet áll elő ismételten az agglomerációval, amely a korábbi tervgazdálkodásnál jellemző volt, hogy együtt kapott egy bizonyos pénzkontingenst a főváros és Pest megye, és mondanom sem kell, hogy ebből hátránya csak Pest megyének származott. Ezért ma az infrastrukturális mutatókban Pest megye körülbelül a 1719. helyen áll, bármilyen számítást véve alapul. Hogy ezt a helyzetet megszüntessük, csak egy demokratikus alapokra helyezett együttműködés képzelhető el. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Kis taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik Seszták László képviselő, Kereszténydemokrata Néppárt. Felszólaló: Seszták László (KDNP) SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a Házban még ritkán született olyan törvény, amelyik nagyon könnyen ment át. Elég sok vajúdás közepette születtek meg a törvények, és ez a törvény is ezek közé