Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. január 28. hétfő, a téli rendkívüli ülésszak 14. napja - A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása
816 TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen kívánom. Miután nem adta meg nekem a szót, természetesen nincs jogom szólni, de egy negyed mondat erejéig arra hívom fel a Ház figyelmét, hogy ugyanakkor a házbizottság közel 50 évvel korábbi eseménnyel kapcsolatban úgy találta, hogy rendkívüli felszólalási jog illeti meg a Szocialista Párt frakció ját. Ugyanez a jog ugyanennek a testületnek a döntése értelmében nem illeti meg a Független Kisgazdapártot, aki viszont nemcsak az említett tárgykörben kíván szólni, csak az elnök úr elfelejtette ismertetni, hanem a belügyminiszter úr ma délelőtti sajtótáj ékoztatójával kapcsolatban is. Aligha hiszem, hogy ennél rendkívülibb, gyorsabb reagálási lehetőség lenne, de a tisztelt Ház megítélésére bízom, hogy ade nekem szót vagy sem. Köszönöm. (Taps középen.) ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szé pen. Nem kívánom én sem kommentálni, csak azt említem meg, hogy a házbizottság többi tagja azt ajánlotta a képviselő úrnak, hogy akár interpellációban, akár kérdésben mondja el az álláspontját, vagy akár sajtótájékoztatón, de a plenáris üléseket ne terhelj ük olyan kérdésekkel, amelyek egyébként is napokon belül törvénytervezet vitájának témáját fogják képezni. Tehát felteszem a kérdést a tisztelt Országgyűlésnek… TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Elnézést! Miután elnök úr tovább magyarázta az én kérésemet, engedj e meg, hogy akkor én is a saját szempontomból magyarázzam annyiban (zaj) … elnézést kérek, nem tudom, miért illetné meg elnök urat több jog, mint engem. (Derültség és ellentmondások. Zaj.) A Házszabály erre – elnézést kérek – lehetőséget nem ad, ezt az ell enzék több ízben ilyen módon értelmezte, én csak arra kívánok ráutalni igen tisztelt Elnök Úr, hogy szíveskedjék megengedni nekem, hogy a Kisgazdapárt maga válassza meg azokat a módszereket, azokat a törvényes eszközöket, amelyekkel harcolni kíván valamily en cél elérése érdekében. (Mozgás.) És nem szorulunk rá, bármennyire nagyra is becsüljük elnök urat, elnök úr ide vonatkozó tanácsaira, vagy akár a házbizottság ide vonatkozó tanácsaira, csupán annyit kérünk, hogy legalább annyi jog illessen meg minket mos t a rendszerváltás után, mint amennyit még az MSZP jelenleg is élvez a Házban. Határozathozatal ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen. Szavazásra teszem fel a kérdést. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetérte azzal, hogy dr. Torgyán József képvisel ő úr napirend előtti felszólalásban elmondja észrevételeit az igazságügyminiszter úr és a belügyminiszter úr különböző megnyilatkozásaival kapcsolatban, a földfoglalások témájával összefüggésben. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Or szággyűlés 133 szavazattal, 75 ellenszavazat és 68 tartózkodás mellett képviselő úr kérelmét elutasította. (Zaj.) 48% volt kérem szépen. Megkezdjük a napirendi pontok tárgyalását. (Közbeszólás: Államtitkár nem szavazott! Zaj.) A leadott szavazatok közül 48 % szavazott képviselő úr indítványának megfelelően. (Ellentmondások.) Bocsánat, hány államtitkár szavazott? A jegyző kollégák nem jelezték. Nem szavaztak. Nem szavaztak: olyan, mintha nem lennének jelen, elnézést kérek. (Zaj.) A helyi önkormányzatok és sze rveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása