Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. január 22. kedd, a téli rendkívüli ülésszak 13. napja - A helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségű szervek feladat- és hatásköreiről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
754 környezettanulmány, tehát úgynevezett dömpingügytípusnak az intézése hárul egy ügyintézőre a napi munkáján keresztül, és tessék elképzelni, hogy az előbb említett nagy fontosságú ügyeknek a feldolgozásához, elintézéséhez mennyi energiája, kedve marad ezek után! Természetesen nem vonom kétségbe azt, hogy a védőóvó intézkedések nagy száma és a segélyezés továbbra is önkormányzati feladat maradna, hiszen pont az önkormányzat tud segíteni lakásügyekben, szociális problémák megoldásá ban, legjobban ott ismerik a helyi lehetőségeket, és ott áll rendelkezésre az az anyagi erőforrás, amivel rászoruló embereken és családokon segíteni tudnak. A gyámügyi munka szükséges szakmai színvonalának emeléséhez azonban véleményem szerint a jelenlegi és a hatáskört módosító jogszabályok szerint is változatlan struktúrának átgondolását tartanám szükségesnek. Említést tennék még a kisajátítási ügyintézéssel kapcsolatban. A korábbi, már tavaly márciusban hozott deregulációs törvény nagyon helyesen a kisaj átítás érdemi tárgyában hozott határozat bírósági megtámadását lehetővé tette az állampolgárok számára. Ez a törvényjavaslat – a hatáskörtelepítési törvényjavaslat is – megadja ezt a jogorvoslati lehetőséget a tulajdonelvonás tekintetében, én azonban itt zavart látok: ugyanis a kártalanítási összeg mértékével kapcsolatos pert egybemossa ezzel a tulajdonelvonás elleni döntés kapcsán indított perrel. Ez az ügyeknek az elhúzódását, késedelmes befejezését eredményezné és nagy károkat is, hiszen ezek a kisajátí tási, kártalanítási perek több évig is elhúzódnak a gyakorlat szerint. Ennek az ügynek a tisztázására a magam részéről módosító indítványt is benyújtottam. A másik, amit nem tartok megnyugtatónak: az, hogy bár a törvényjavaslat 50. §ának (3) bekezdése a P TK módosításánál, a kisajátítás részletes szabályainál külön törvény rendelkezését írja elő, de – sajnos – a tárgyalt törvény más fejezetei még mindig csak arra vállalkoznak, hogy a jelenleg is hatályos törvényerejű rendelet módosítását végezzék el. A tula jdoni biztonság megteremtése és az állampolgári jogok garantálása érdekében minél előbb szükség volna egységes, törvényi szintű szabályozásra ezen a területen. Hiányolom, hogy a lakás- és helyiséggazdálkodással a hatásköri szabályok egyáltalán nem foglalko znak. Bár a Kormánynak április 30ig be kell nyújtania a lakástörvény ügyében egy törvényjavaslatot, de addig is mindenképpen szükségesnek tartom, hogy az ezen a területen keletkező hatásköri és hatósági ügyek eldöntésére, a jogorvoslatokra tisztázzuk a fó rumrendszer egyes fokozatait. Úgy érzem, hogy az általam elmondott kérdéseket előbb vagy utóbb mindenképpen tisztázni kell, akár sor kerül ennek a törvényjavaslatnak a részletes vitájára, akár egy későbbi törvényalkotás menetében kerülnek ezek a problémák terítékre. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Szólásra következik Hatvani Zoltán a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Dr. Hatvani Zoltán (SZDSZ) HATVANI ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Ú r! Tisztelt Országgyűlés! Szabó Erika és Áder János után tulajdonképpen visszavontam volna felszólalásomat, ha körzetem egyik polgármestere nem kért volna meg nagyon hangsúlyozottan arra, hogy közvetítsem üzenetét. Azt mondta: "Higgyék el, ezt a törvényt m i – önkormányzatok – úgy várjuk, mint a mentőkötelet a fuldoklók, de ez a mentőkötél olyan gubancos, hogy belefúlunk, mire ebből valamit kibogozunk." És ha már felálltam, akkor engedjék meg, hogy tényleg pár percben elmondjam saját véleményemet is erről. N em tudom elfogadni, hogy időhiány miatt kellett ezt a törvényt így, ilyen gyorsan elénk terjeszteni. Nem tudom ezt az újabb zsarolást elfogadni, mert felelőtlenségnek tartom, hogy egy ilyen törvénytervezet az Országgyűlésen átmegy. Sokkal több időt fog igé nybe venni az, amíg a várhatóan számtalan módosító javaslatot végig fogják a bizottságok és az Országgyűlés