Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1991. január 15. kedd, a téli rendkívüli ülésszak 10. napja - A családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) - ELNÖK (Vörös Vince): - SIPOS IMRE, DR. (FKgP)
655 Felszólaló: Mádi László (FIDESZ) MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Felszólalásomban két fontos mozzanatra szeretném felhívni a figyelmet. Az első rész általános jellegű, míg a második részben egy konkrét módosító indítvány mellett érvelnék. Nagyon röviden először szólnék a családi pótlék szerepéről és helyér ől a szociálpolitikában. Mint tudjuk, a családi pótlék eszköze nem alkalmas arra – legalábbis anélkül, hogy adóalapba ne vonnák be, mint ahogy ennek a hátulütőjét láttuk a költségvetési vita kapcsán, amikor a személyi jövedelemadóra vonatkozó módosító java slatokat néztük, és azok kedvezményeit – , hogy az adott gyermekszámon belül szociális szempontokat érvényesítsen, hiszen a szegény és a gazdag gyermek után egyformán jár. Miért folyamodunk akkor oly gyakran mégis ehhez az eszközhöz? Azért mert a rászorults ágot megfelelő statisztikai módszerek híján szinte lehetetlen korrektül megállapítani, és tudjuk azt is, hogy a legelesettebbek elérése – részben információhiányuk, részben elesettségük miatt – igencsak nehézkes, nemcsak nálunk, hanem szerte a világon. Így a jelen körülmények között elfogadhatónak tartjuk a szociális szempontok családi pótlékkal történő enyhítését, ám mindenképpen elvárjuk a Kormánytól: az általános szociális törvény tervezetének a benyújtása előtt, tehát a közeljövőben ismertesse koncepció ját az egyes szociális intézkedések arányainak és mértékének meghatározása tekintetében, hogy a társadalmunkat leginkább fenyegető veszély, a szegénység dolgában közös erővel cselekedhessünk. Másik részben egy módosító indítvány támogatására kérném Önöket, amelyet 1451es számon kiosztásra került a képviselőknek, azt a szociális bizottság előtt szóban ismertettem. Ez az indítvány azt célozza, hogy az egészségügyi gyermekotthonban elhelyezett gyerekek esetén, amennyiben családjuknál tartózkodnak, illesse meg a szülőt a családi pótlék abban az esetben, ha több mint egy hónapot a gondozott otthon tartózkodik. Ez azért lenne fontos, mert ezek a családok sokszor komoly anyagi gondokkal küszködnek, miközben vállalják beteg gyermekük időszakos ellátását is. Az időh atárra azért van szükség, mert a fizethetetlen és finanszírozás szempontjából is kezelhetetlen néhány napos otthonlétet szerintem nem lehet családi pótlékkal honorálni. Úgy ítélem meg, hogy a minimális időszaknak legcélszerűbb ezt az egy hónapot választani . Köszönöm a figyelmet, és kérném még egyszer módosító indítványom támogatását. (Taps.) ELNÖK (Vörös Vince) : Köszönöm. Következő felszólaló dr. Sipos Imre, a Független Kisgazdapárt képviselője. Átadom a szót. Felszólaló: Dr. Sipos Imre (FKgP) SIPOS IMRE, D R. (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nagyon röviden az 1111es számon megjelent módosító javaslatomat szeretném a tisztelt Ház figyelmébe ajánlani, amely egy olyan réteg gondjait próbálja enyhíteni, akik a főiskolákon és az egyetemeken t anulnak. Tudvalevő, ismeretes a képviselőtársaim előtt is az egyetemi és felsőoktatásnak a jelenlegi helyzete, az ott tanulók anyagi lehetőségei és az anyagi vonzata ennek a kérdésnek. Tudvalevő, hogy az egyetemeken, főiskolákon tanuló ifjúság képezi jövő társadalmunknak értelmiségi bázisát, és ennek a rétegnek igen nagy gondjai vannak: ezt mutatták a közelmúltban lezajlott, főiskolán és egyetemen tanulók tüntetései. Hozzátéve, hogy az egyetemi, főiskolai tanulóifjúság nagy része nem a lakóhelyén, hanem a l akóhelyétől távol végzi a tanulmányait, ott lakik, és a diákotthoni elhelyezés szűkös volta miatt nagyon sok esetben albérletben kényszerül lakni. Én úgy gondolom, hogy az általuk igényelt és kapott, felhasznált ösztöndíj korántsem elegendő egyegy hónapba n az ő tanulmányaik nyugodt feltételek között való folytatásához, éppen ezért rászorulnak a szülői támogatásra. Jóllehet felvetődik, hogy vannak olyanok, akik szülői háttér által