Országgyűlési napló - 1990. évi téli rendkívüli ülésszak
1990. december 28. péntek, a téli rendkívüli ülésszak 6. napja - A Magyar Köztársaság 1991. évi állami költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1991. évi szabályairól szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
358 Tisztelt Ház! Sok nagyon szellemes aforizmát lehetne idézni, mi a különbség diktatúra és demokrácia között. Közülük egyet hadd hozzak ide a Ház elé, amely a költségvet éssel adekvát megállapítás. Azt szokás mondani, hogy persze, a demokrácia többe kerül, mint a diktatúra. Lehet, hogy így van. Jó, ha többe kerül a választott szerveknél; a Parlamentnél és az önkormányzatoknál. Jó, ha többe kerül a bíróságoknál, az igazságü gyben, a szolgáltatások területén, de biztos, hogy nem jó, és biztos, hogy nem igaz, ha az igazgatásban kerül többe. Miután arról van szó, hogy itt központi igazgatási és dekoncentrált hivatalok előirányzatai növekednek, nem csökkennek, tisztelt Ház, hanem növekednek, méghozzá rendkívül keményen, akkor legalább két tényezővel szembe kellene nézni, lehet, hogy hárommal. Az egyik: vajon egy piacosodó gazdaságban, ahol egyre inkább liberalizált az irányítás, tényleg szükség van ekkora apparátusokra? A másik: h a komolyan gondoljuk, hogy a valódi önállóságot a települési önkormányzatoknak kell megadni, akkor szükség van arra, hogy a nyakukra ültessünk dekoncentrált hivatalokat, méghozzá növekvő számban? Ráadásul úgy, hogy az eddig szidott, és kétségkívül túldimen zionált megyei tanácsi apparátusokhoz képest is drágább lesz ennek a hivatali szervezetnek a fönntartása. Végül talán a legfontosabb a harmadik kérdés: amikor ilyen a helyzet, amikor tényleg válságköltségvetést kell csinálni, amikor tényleg arról van szó, hogy meg kell rágni minden fillért, akkor valóban az a megoldás, hogy egy növekvő lakossági adóterhelésből finanszírozzunk nagyobb igazgatást? Számunkra a válasz egyértelműen az, hogy nem. Ez az oka annak, hogy ebben a körben rendkívül nagy közöttünk a kül önbség. Ugyanez vonatkozik a honvédelemre, tisztelt Ház! Én becsülöm mindazokat az érveket, amelyeket fölhozott a bizottság és a kormányzat. Ha igaz az, amit az előbb mondtunk, hogy nem bír el az ország ekkora igazgatást, akkor hatványozottan igaz ez arra, hogy nem bír el ez az ország ekkora honvédelmet és ekkora honvédelmi kiadásokat. Azt gondolom, tisztelt Ház, hogy egy új katonai doktrína előtt állunk. Soksok egyéb szempont mellett, amelyekre most hadd ne térjek vissza, mert a tegnapi botrányos vita err e rávilágított, szembe kellene ezzel nézni, hogy nemcsak ilyen lidérces álmokat kell egy doktrína kialakításakor, és egy honvédelmi költségvetés kialakításakor követni, hanem szembe kellene nézni azzal is, hogy mit bír el a gazdaság. Valószínűleg nem az ut olsó helyen. (Taps balról.) A harmadik ügy, amelyre szeretnék rámutatni, tisztelt Ház: még ilyen kritikus helyzetben is óriási tartalékok vannak ebben a költségvetésben, mindenekelőtt bevételi oldalon. Egész egyszerűen nem értem a kormányzat magatartását. Bizonyítható, túl az előbb már említett személyi jövedelemadón kívül, hogy a vállalkozási nyereségadóban egész egyszerűen az apparátus az úgynevezett bérnövekményadó adóalapját eltitkolta. Ezt különböző bűvészmutatványokkal most hárommilliárd forintban eli smerte a költségvetési bizottság vitájában. Ez azonban nem hárommilliárd, tisztelt Ház, több, mint ötvenmilliárd forintnyi hátralékot tartanak nyilván az adóhivatalok. Ezekből a mi javaslatunkra a vámoknál meglévő 25 milliárdból húsz százalékot, ötmilliárd ot elismert a Kormány. A többiből egy árva fillért sem. Kétféle stratégia képzelhető el. Az egyik: a Kormány számol azokkal a bizonytalanságokkal, amelyek benne vannak ebben a költségvetésben, és úgy véli, hogy könnyebb lesz átvészelni a jövő esztendőt, ha ezeket a tartalékokat majd év közben ezekre a célokra fölhasználja. Tisztességesnek tartanám a szándékot, ha mindezt nyíltan tenné, megtervezné a reálisan tervezhető bevételeket, és tartalékot képezne nyíltan. Azt gondolom, ez lenne a korrekt magatartás. A másik lehetséges stratégia nyilvánvalóan az, hogy a Kormány is tisztában van azzal, hogy ez a költségvetés nem fogja túlélni az első negyedévet, és még mindíg jobb ilyen spájzolt tartalékok birtokában nekifogni egy új költségvetés összeállításának, mint esetleg kitenni eme tartalékok elosztásának kétségkívül csábító lehetőségét a parlamenti döntésnek. Ezt is többékevésbé értem, még akkor is, ha elfogadni természetesen nem tudom. Végezetül a negyedik ügy, tisztelt Ház! Változatlanul állítjuk, hogy elfogad hatatlan és nem indokolt, hogy a privatizáció olyan mértékére építse a költségvetési államadósság csökkentési és
