Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. november 13. kedd, az őszi ülésszak 16. napja - Bejelentések: - Interpellációk: - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) - ELNÖK (Vörös Vince): - MÁDL FERENC, DR. tárca nélküli miniszter:
927 elvi alapjául szolgáló megfontolás ismert. Az állami tulajdon túlsúlyán alapuló állami gazdálkodás történelmi csődje és a modern piacgazdaságú országok gazdasági fejlődésének történelmileg megvalósult hatákonysága világossá tette, hogy látszólag paradox módon, a szocializmus önmagában vonzó ígéretével szemben a dolgozó emberek anyagi felemelkedése is a döntően magántulajdonon és a gazdasági szabadságon alapuló szociális piacgazdaság útján valósítható meg. Ez a történelmi lényege, és ezt szolgálja a privatizáció ma Magyarországon. Szerepe, fontossága akkor is objektív tendenciaértékű, ha tudjuk, hogy ez a folyamat, mint a kiépült piacgazdaság is – látható ez a fejlett tőkés országokban – ellentmondásokkal, társadalmi feszültségekkel is já r. A "szociális" jelzőnek ezért is kell különös hangsúlyt adni. Nem vitás, olyan ügyről van szó, amely mindenkiért van, mindenkit érint, ezért mindenki szava fontos. Nemcsak az Országgyűlésé, nemcsak a Kormányé, nemcsak a minisztériumoké, nemcsak a vállala ti tanácsoké, nemcsak az Állami Vagyonügynökségé, hanem az érdekképviseleti szerveké is. Látni kell azonban, hogy az értelmes cselekvés érdekében világos felelősségre és munkamegosztásra van szükség. Mert tartalmilag azt mondhatnám, a privatizációs stratég iánk lényegét az előbb felsorolt szervek és intézmények útján végül is az egész nép határozta és határozza meg. A Parlament, a törvényhozás az, amely döntő szerepében meghatározta és meghatározza nemcsak a privatizáció minden lényeges stratégiai elemét és eljárási elemét, hanem azt is, hogy ennek jegyében más szerveknek, a Kormánynak, a minisztériumoknak, a vállalatoknak, az Állami Vagyonügynökségnek és az érdekképviseleti és alkalmazotti szerveknek mi a jogköre és feladata a privatizáció mevalósításában. A mi már most ebben az alkotmányos munkamegosztásban az érdekképviseleti szervek szerepét, lehetséges nagyobb szerepét illeti, különböztetni kell a mikroszféra és a makroszféra között. A makroszféra itt a privatizációra vonatkozó törvényhozást jelenti, a tör vényhozás útján megjelölt kereteket. A Parlament szuverén szerepét természetesen e tekintetben senki és semmi sem veheti át. Ezzel viszont nincs ellentétben, sőt jó összhangban valósítható meg, hogy a jelentősebb törvénytervezeteket, illetőleg ezek koncepc ióit a Kormány az érdekképviseleti szervekkel is konzultálva készítse elő, legyen figyelemmel szempontjaikra és javaslataikra, ahogy ezek a munkavállalói és a vállalati érdekképviselet legitim fórumain megfogalmazódnak. Erre már eddig is sor került. Az Érd ekegyeztető Tanács augusztus végén megkapta "A tulajdon és privatizáció" című kormányelőterjesztést. Megtárgyalására tudomásom szerint az Alkotmánybíróság ismert döntése után megfelelő módosításokkal ezután kerül azonban sor. Az Érdekegyeztető Tanács konz ultálását tervezi a Kormány a privatizáció tárgykörében rövidesen napirendre kerülő törvénytervezetek és az új vagyonvédelmi irányelvek tervezete tekintetében is. A privatizáció mikroszférája, ez a privatizáció végrehajtása, s ebben egyebek között – a kérd és is erre utal – a Kormány és az érdekképviseleti szervek viszonya. Amikor az Országgyűlés jóváhagyta az Állami Vagyonügynökségről szóló 1990. évi VII. törvény módosítását, a Kormány felelősségéről döntött. Egyértelművé tette, hogy a gazdaságpolitika sark kövét képviselő privatizációs politika végrehajtása kormányzati feladat, aminek felelőse a Kormány. Ennek jegyében az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsát a korábbi participációs megoldással szemben a kormányfő nevezi ki, egyértelmű felelősséget vállalv a a privatizációs politika megvalósításáért. Ez a döntés kifejezésre juttatta, hogy a privatizációs folyamat egyértelmű, határozott, olykor súlyos következményekkel járó döntéseket követel, amelyeket felelős tulajdonos módjára akkor is meg kell hozni, amik or a döntés az érdekeltek, illetőleg az érdekeltek egy részének nemtetszését váltja ki. Az Országgyűlés minden bizonnyal azért szavazott e megoldás mellett, mert világosan látta: a konfliktusok mindenáron való kerülése, a jogilag kötelező valamiféle kompro misszumpolitika általános elvárásként nem lehet alkalmas azon társadalmi és gazdasági hatások kiváltására, amelyet a privatizáció folyamatától olyannyira várunk. Könnyű belátni, hogy a vállalatvezetés nem mindig
