Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. november 12. hétfő, az őszi ülésszak 15. napja - Az illetékekről szóló törvényjavaslat megtárgyalása - MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
890 dr. Békesi László, ugy ancsak MSZPképviselő, a 685ös számon; Pál László képviselő, Magyar Szocialista Párt, a 723as számon; dr. Balás István képviselő, Magyar Demokrata Fórum, 737es és 748as számokon. A módosító javaslatokra tekintettel általános és részletes vitát kell tar tanunk. A törvényjavaslat általános vitája következik. Kérem képviselőtársaimat, aki fel kíván szólalni, jelezze. Szólásra következik dr. Matyi László képviselő úr, Szabad Demokraták Szövetsége. Felszólaló: Dr. Matyi László (SZDSZ) MATYI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint már a törvényjavaslatot előterjesztő pénzügyminisztériumi államtitkár asszony is említette, a kormányzat a múlt Parlament döntése alapján lépéskényszerbe került. Vagy egy teljesen új illetékkódexet terjeszt a Parlament elé, vagy azt az utat választja, hogy az akkor végrehajtási rendelkezésekben szereplő határidőt akár határozott, akár határozatlan időre kitolja. A kormányzat az előbbi megoldást választotta: egy új illetékkódexet terjesztett a Ház elé. Erről a k ódexről ellenben meg kell állapítani, hogy csak formájában új. Lényegében a régi törvénynek, a régi törvényhez kapcsolódó pénzügyminisztériumi rendeleteknek az egységes szerkezetbe foglalása történt, illetve jelentős változás a kulcsok, az összegszerűség k érdésében található. Egy jelentős előrelépés mégis történt, ami a törvényjavaslat indoklásában található. Végre kimondást nyert, hogy a vagyonátruházási illeték lényegében egyszeres vagyonadóként üzemel. Lényege az, hogy az állampolgárok személyi és magánt ulajdonában felhalmozott vagyont – túl a rendszeres évi jövedelem- és egyéb adókon – még egyszer bizonyos jogügyleteknél, bizonyos tények mevalósulása esetén vagyonadó alá veti. Ebből kifolyólag minden illetéktörvénynek fontos szempontja, hogy ez a központ i, illetve a helyi önkormányzatok költségvetéséhez milyen bevételi forrással járul hozzá. Föl kell tenni azt a kérdést, hogy mitől függnek az illetékekkel kapcsolatos állami központi bevételek: az illetékek kulcsától vagy a forgalomtól. Meggyőződésünk szer int nem az illetékek kulcsától függ, hogy a központi költségvetésnek, illetve a helyi önkormányzatok költségvetésének mekkora a bevétele, hanem attól, hogy az adott térségben, adott országban, vagy az ország adott településén belül mekkora a vagyonmozgás, akár visszterhes, akár ingyenes formában. Meggyőződésünk szerint az ebben a törvényben használt kulcsok, az ajándékozási szerződésekre gondolok, nem azt az utat választják, hogy a minél nagyobb forgalmat preferálják. Abból a koncepcióból indul ki, hogy bev ételeket könnyebben lehet elérni azáltal, hogy viszonylag magas illetékkulcsokat állapít meg. Ugyanígy föltette az értesüléseink szerint a törvénytervezet megalkotója az előkészítés során azt a kérdést, hogy vane értelme különbséget tenni ajándékozási és öröklési illetékek között, az ajándékozás és az öröklés, mint két jogügylet között. Meggyőződésünk szerint van. A kormányzat ettől eltérő álláspontot foglalt el. Véleményünk az, hogy azért kell különbséget tenni ajándékozási és öröklési jogviszonyok között , mert az egyik az kétoldalú jogügylet – az ajándékozási szerződésnél – , ahol nemcsak az ajándékozó szándékával jön létre, hanem ahhoz kell a megajándékozott elfogadó nyilatkozata. Tehát az az állampolgár, akit meg akarnak ajándékozni a nyilvános illetéktö rvény alapján, egyértelműen tudja, hogy milyen terheket vállal ezzel magára, amenynyiben az ajándékot elfogadja. Ugyanakkor az öröklésnél, amely a halál tényéhez kapcsolódik, amely általában a családokat alapvetően megrendíti, nincs választási lehetősége a z állampolgárnak. Így álláspontunk szerint ez okból különbséget kell tenni az ajándékozási, illetve az öröklési jogügyletek között aszerint, hogy milyen illetékkulcsokat használunk ezzel kapcsolatban. További fontos kérdés – pont arra, amire az államtitkár asszony is említette – , hogy egy rendszerváltásnál, amelyben a Parlamentben helyet foglaló valamennyi párt a magántulajdon
