Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. október 20. szombat, az őszi ülésszak 9. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - KELEMEN ANDRÁS, DR. a Népjóléti Minisztérium államtitkára:
596 hódolattal emlékezzek meg azokról a bátor emberekről, akik a sötét R ákosikorszak rettenetes éveiben az elnyomás, a terror súlya alatt is mertek tenni ezért a szerencsétlen hazáért. Nemcsak hittek benne, de tettek is azért, hogy a végtelen, feneketlen éjszaka egyszer véget érjen, és megvirradjon ez az ország. Tettek is ezé rt mozgalmaikkal, illegális kiadványaikkal. Úgy őrölték a kommunista rendszert, mint szú őrli a fát. Nélkülük nem lett volna, vagy csak jóval később, 1956. Ezek az emberek megjárták az állam kínzókamráit, megjárták Rákosi és Kádár sötét börtöneit, és ma má r jó részük temetőben pihen. Nyugodjanak békében. Akik azonban élnek – nem egyről és nem kettőről van tudomásom – , a nyomor szintjén, illetve az alatt tengetik öreg napjaikat. Nem egyről tudok, aki nyugdíj nélkül vagy a legalacsonyabb nyugdíjból kínlódik, éhezik, fél a téltől. Tisztelettel kérdezem: ennyivel tartozunk ezeknek a hősöknek? Csak ennyivel tartozunk, amikor a régi kommunista rendszer kitüntetettjei ma is kapják a nyugdíjpótlékot a kitüntetések után? Csak ennyivel tartozunk, amikor a régi rendsze r vezetői, a diktatúra emberei sok nyugdíjukkal kényelmesen élik világukat luxusvillájukban? Csak ennyivel tartozunk? Ezekhez képest csak injekció az életbenmaradáshoz az az 500 forintos nyugdíjkiegészítés, amit kap az 1956 utáni elítéltek egy része. Csak injekció az életbenmaradáshoz. Az 1956 előtti elítéltek, a nyomorban élő emberek azonban még ezt sem kapják. Ahhoz, hogy ezt megkapják, ahhoz az szükségeltetik, hogy egy kormányrendelet jelenjen meg – ami állítólag meg is volt ígérve, már a Némethkormány alatt, hogy ez év szeptember végéig megjelenik ez a kormányrendelet. Mostanáig sem jelent meg. Hiába megyünk az OTPhez, a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz, ez a válasz: várjuk a kormányrendeletet erről. Ezekre a szerencsétlen emberekre, ha jön a tél, nem m indegy, hogy hogyan jön rájuk a tél. Na most akkor még azt szeretném megemlíteni, hogy én most nem az anyagi kárpótlás miatt emeltem szót, ami szintén igazságos és jogos. Remélem, ezt a Kárpótlási Hivatal, amely felállítandó lesz most már, intézni fogja en élkül is. Én most kimondottan azt kérem a Kormánytól, a Minisztertanácstól, hogy ezt a nyugdíjkiegészítést, ezt az injekciót a megmaradáshoz adja meg, és még továbbmenve, számítsa be a börtönben töltött éveiket ezeknek az embereknek, szolgálati időként. (A z elnök csenget.) Adja meg, mert ezt megérdemlik, és mi is tartozunk ennyivel nekik, és nemzeti öntudatunknak. Köszönöm. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Az interpellációra a Kormány nevében dr. Kelemen András, a Népjóléti Minisztérium államtitkára válaszol. Átadom a szót. Dr. Kelemen András népjóléti minisztériumi államtitkár válasza KELEMEN ANDRÁS, DR. a Népjóléti Minisztérium államtitkára: Köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az interpelláció a miniszterelnök úrhoz szólt. Hadd kezdj em a választ tehát az ő programbeszédéből vett szavakkal. Ő azt mondta: nem teremtődtek még meg a teljes esélyegyenlőség feltételei mindazok számára, akik valamilyen formában politikai okból szabadságvesztést szenvedtek e hazában. E nagy létszámú politikai áldozat szabadulása után is elnyomottnak érezte magát. Anyagi és erkölcsi rehabilitációjuk megoldandó feladat. Ennek alapját teremti meg a 19/1989es országgyűlési határozat, amikor a törvénysértések áldozatainak kártalanítása ügyében jogi alapot ad a tör ténelmi igazság érvényesítésére. A törvényhozás következő lépcsejeként az 1990. évi XXVI. törvény 6. §ának (2) bekezdése külön kárpótlási törvényt irányoz elő. Ennek alapján az az érzésem, hogy nem pusztán kormányrendelet kérdéséről van szó. A helyzetet b onyolítja az a tény, hogy az 1956os forradalommal kapcsolatosan meghurcoltakra a 108/1989, tavaly novemberben hozott minisztertanácsi rendelet, valamint az áldozatok társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szóló 65/1990, ez év márciusá ban hozott minisztertanácsi rendelet ellentmondásossága miatt az Alkotmánybíróság ez év július 11én