Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 18. kedd, az őszi ülésszak 6. napja - A társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának elbírálásáról (elosztásáról) szóló Országgyűlési határozati javaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Vörös Vince): - KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
420 Szüksége va n tehát a bizottságnak pénzre, és hogyha ez nem szociális feladat, akkor kérdem én, hogy micsoda. Éppen ezért nem értek egyet Varga Mihálynak azzal a javaslatával, ami teljes mértékig törölné ezt a támogatást. Kétségtelen, hogy abban a listában, amit a biz ottság összeállított, van egykét olyan szervezet is, amelyik indult a választásokon, illetve politikai pártként is szerepel, politikai pártoktól kap támogatást. De a Történelmi Igazságtétel Bizottsága nem kap. Ugyancsak helytelennek tartom a Wallenberg Eg yesület, vagy a Munkaszolgálatosok Országos Szövetségének a támogatását megvonni. Rendkívül fontos, országos társadalmi és politikai cél, hogy a Wallenberg Egyesület tudjon működni, és a minimális anyagi feltételei meglegyenek. Kiderült az is, hogy a munka szolgálatosoknak a kérdése sincs még teljesen rendezve, mint ahogy a hadifoglyok kérdése sincs, és a hadirokkantak kérdése sincs. Ha tehát valami szociális kérdés, akkor a munkaszolgálatosok támogatása, illetve érdekeinek a képviselete feltétlenül az. Nem tudom - Elnök Úr , hogy ma határozathozatalra kerüle sor. Mert amennyiben határozathozatalra kerül a sor, akkor én módosító indítványt nem kívánok benyújtani, mert bis dat qui cito dat, tehát ha most megszavazzuk az eredeti javaslatot és megkapják a szer vezetek ezt a pénzt, akkor még októberben, novemberben már fel tudják használni. Ha azonban most ezen az ülésszakon nem kerül sor, akkor én egy módosító javaslatot kívánok benyújtani, amely módosító javaslat Matyi László javaslatát bővítené, módosítaná, és ahhoz kapcsolódna. Kérem szíves válaszát. ELNÖK (Vörös Vince) : Közlöm Mécs Imre képviselőtársammal, hogy a felszólalások sorrendjétől, illetve számától függ, de mindenképpen szeretnénk ma határozatot hozni ebben a kérdésben. Következő felszólalónk dr. Kó nya Imre képviselőtársunk, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Dr. Kónya Imre (MDF) KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés? Tisztelt Képviselőtársaim? Mécs Imre képviselőtársam hozzászólása megerősítette azt a meggyőződésemet, hogy a jele nlegi szituációban, a rendszerváltozás jelenlegi szakaszában nem lehet úgy megközelíteni egy ilyen kérdést, mint ahogy a két módosító indítvány megközelíti, tehát hogy úgynevezett elvi alapokon kategorikusan leszögezze, hogy csak a szervezetek egy meghatár ozott köre és nem más, amelyik részesül a támogatásban. mély meggyőződésem, hogy ez csak látszólag egy elvi megoldás, és ilyen anomáliákra vezet, hogy a Mécs Imre képviselőtársam által is elmondott és tiszteletreméltó szervezetek működése válna ezáltal leh etetlenné, mert a mai szituációban, amikor még a korábbi költségvetési elosztás érvényesül, számos olyan szervezet van, amelyik most a pótlólagos költségvetési támogatás hiányában egyébként tiszteletre méltó tevékenységét kénytelen lenne megszüntetni. Ezze l tulajdonképpen az esélyegyenlőség ellen vétünk, és az olyan szervezeteket, amelyeknek a rendszerváltozásban óriási szerepük van, és amelyek eddig valóban minden támogatás nélkül folytatták a tevékenységüket, változatlanul segítés nélkül hagynánk, sót töb b esetben a természetes kiválasztódásnak ellenére hatva a pártállammal összefonódott szervezetek további fennmaradását tennénk lehetővé. Amikor én tudomást szereztem arról, hogy a Független Jogász Fórum igényel egy bizonyos összeget ebből a nem pártként mű ködő társadalmi szervezetek részére megszavazandó juttatásból, akkor elhatároztam, hogy ebben a kérdésben nem fogok állást foglalni. Most sem azért szólaltam fel, hogy ilyen vagy olyan irányban befolyásolni szeretném a tisztelt Háznak a döntését, csupán Ma tyi László képviselőtársam tegnap esti felszólalása indított arra, hogy túllépjek azon az illúziómon, hogy