Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 17. hétfő, az őszi ülésszak 5. napja - Az állami kiskereskedelem, a vendéglátóipar és a fogyasztási szolgáltatások vagyonának privatizálásáról (értékesítéséről, hasznosításáról) szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - BORZ MIKLÓS (FKgP)
315 pénzt, hogy haszna legyen rajta, a kereskedő azért vásárol árut, hogy azt haszonnal továbbadja. Nem tudom, miért érdemes beépíteni ilyen fékeket, amikor ezek a fékek nem tarthatók. Nemcsak a vámos gépkocsik elidegenítésére utalnék vissza, hanem egy kezdő ügyvéd is tudja azt, hogy ha megnyeri valaki ezt az üzlethelyiséget, abban a pillanatban bérbeadom, albérletbe adom, opciót adok két évre. Rengeteg olyan kiskapu van, amit egy pillanat alatt ki lehet játszani. Erre nincs szükségünk, ha igazi piaci viszonyokat akarunk, hogy ennek rögtön megteremtsük a jogszabályi hézagait, és ily en jogszabályt alkossunk. Ezek a jelenségek olyanok, hogy veszélyeztetik ennek a törvénynek az igazi életképességét. Azt javasolom, hogy a Kormány vizsgálja meg ismét a törvényjavaslatot, úgy terjessze elő, rendberakva az egész koncepciót, s így jöjjön a H áz elé. Egyébként erről a költségvetési bizottságban már elhangzott az SZDSZ részéről egy javaslat, hogy legalább foglalják össze, hogy mi a Kormány álláspontja, mert itt a szavazás előtt a miniszter úr nyilván el fogja mondani, nyilván improvizálva vagy v alamilyen módon, ha ma kerül rá sor, ha nem ma, akkor átgondolva, hogy melyek azok a módosító javaslatok – a kettős nyilatkozatok függvényében – amiket fenntart. Sok módosító javaslat és ellentétes bizottsági állásfoglalások vannak, és nagyon furcsa helyze tet teremthetnek szavazáskor és utána is. Ennél ennek a törvényjavaslatnak a sikere – azt hiszem, mindannyiunk részére – sokkal fontosabb. Köszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm. Szólásra következik Borz Miklós képviselő, Független Kisga zdapárt. Felszólaló: Borz Miklós (FKgP) BORZ MIKLÓS (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hölgyeim és Uraim! A jelentés, illetőleg a törvényjavaslat 10. §ához szeretnék néhány szót hozzáfűzni. A 10. §sal kapcsolatban az 527. jelentés (50) bekezdése a gazdasági bizottságnak az állásfoglalását tartalmazza. Szeretném bejelenteni azt, hogy én a gazdasági bizottság állásfoglalásával teljes egészében egyetértek. Szeretném ezt alátámasztani azzal, hogy azt hirdetjük, hogy jogállam vagyunk. A jogá llamban pedig a tulajdonosnak, akit megfosztottak a tulajdonától törvénytelenül és jogtalanul, jogában áll azt visszaigényelni és visszakapni, amikor erre a lehetőségek megteremtődnek. A lehetőségek most készülnek. És a jogállamiságnak mondanánk ellent akk or, hogyha nem olyan törvényt hoznánk, hogy a volt tulajdonosnak elsőbbségi joga van a tulajdonának a visszaigényléséhez. Ha nem ezt tesszük, akkor a jogállam alapjait fogjuk bizonytalanná tenni. Érkezett hozzám több választói levél ezzel kapcsolatban. Egy közvetlen lakóhelyemről, Budakesziről, ahol is egy konkrét ingatlan és üzlet van megnevezve, amely üzletnek a tulajdonosa él, és vissza akarja kapni azt, amit jogtalanul elvettek tőle, és amit ő teremtett meg, egyedül ő dolgozott érte. Ha ezt a jogát elve sszük, akkor nagy baj lesz ezzel a törvényjavaslattal. Tudom, hogy levélből nem szokás idézni, de engedjék meg, hogy csak egy rövid mondatot hadd idézzek ebből a levélből. (Mozgás.) Az államosítást lehet ideológiailag magyarázni, kénytelenkelletlen elfoga dni, de hogy az új rendszer a tolvaj nyomdokába lép, és nem engedi, nem ad esélyt az elvett, kisajátított tulajdon jogos visszaigénylésére, ez rossz, kegyetlen, ellenséges érzéseket vált ki belőlem az új rendszerrel szemben. Hölgyeim és Uraim! Nem szabad m egengednünk, hogy ebben az országban ilyen dolog megtörténhessen. Itt a volt tulajdonosoknak 40 év telt el, és vegyük figyelembe azt, hogy a 40 év alatt a volt tulajdonosoknak a nagy része sajnos már elhunyt, nem kártalanítható, nem adható vissza neki az ü zlet, de attól a kicsi rétegtől ne vegyük el azt az egyetlen kapaszkodót, amiért egész életében élt és amelyért dolgozott, hogy azt az utolsó pillanatban, az élete végén, mint a mézesmadzagot elhúzzák az orra előtt és kiveszik a kezéből, és odaadják másnak . Ezt nem tehetjük meg.
