Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 10. hétfő, az őszi ülésszak 3. napja - Az elmúlt rendszerhez kötődő egyes társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Dornbach Alajos): - NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ)
170 ELNÖK (Dornbach Alajos) : Köszönöm szépen dr. Gál Zoltán képviselő úr hozzás zólását. Következik Nádori László képviselő úr. Felszólaló: Nádori László (SZDSZ) NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egyetértve a Kormány előterjesztésével, az MHSZ vagyonelszámoltatásához kapcsolódóan néhány észrevételt, maj d a végén javaslatot teszek. Az MHSZre és vagyonára jelenleg három jogszabály, illetve törvény, helyesebben törvénytervezet vonatkozik. Az első az, amit most tárgyalunk – tervezet – , a másik, amit jóváhagytunk egy órával ezelőtt, és a harmadik az 1022/199 0es MThatározat. Ez a határozat kötelezte a művelődési és a honvédelmi minisztert, hogy az MHSZ használatában lévő ingó és ingatlan vagyonról 1990. szeptember 30ig részletes vagyonleltárt készítsen. Ezt a vagyonleltárt a jelenlegi, előttünk fekvő törvén ytervezettől kissé eltérő módon a HM elkészítette azzal a céllal, hogy az MHSZ jogutódjaként tovább működő szervezetek között a vagyont fel lehessen osztani. Hogy egyrészt a sportlétesítmények és a sportvagyon esetében a Művelődési és Közoktatási Minisztér ium, a nem sportlétesítmények és nem sportcélú vagyon esetében a HM kezelésébe kerüljenek. A vagyonelosztásnak e jelzett MThatározat szerint szeptember 30ig kell megtörténnie. A 340es számú törvénytervezet – most már törvény – , illetve a jelenlegi törvé nyjavaslat új helyzetet teremt. Elfogadásuk esetén az MHSZnek a törvénytervezetben meghatározott módon szeptember 30ig önmagának kell elszámolást készítenie vagyonáról. A vagyon sorsáról pedig – a kormányjavaslatot figyelembe véve – ez év végén vagy a jö vő év elején az Országgyűlés hoz majd döntést. Ezzel párhuzamosan az MHSZnek szeptember 15ig be kell jelentenie a ZÁVKInak, hogy milyen állami tulajdonban lévő ingatlanokat kezelt ezidáig, illetve milyen ingatlan maradt a használatában, és ezeknek az in gatlanoknak a további sorsáról a Kormány október 31ig benyújtandó javaslata alapján az Országgyűlés fog dönteni. Ennyit röviden a tényállásról. Ismételten szeretném hangsúlyozni, az MHSZ vagyonelszámoltatásának indokoltságát helyesnek tartom, mégis a köve tkezőkre szeretném felhívni a figyelmet. Először: a különböző intézkedések, illetve forrásaik között mind ütemezésében, mind azok tartalmában meg kell teremteni az összhangot. Másodszor: az MHSZ – bár félkatonai szervezetként működött – tevékenységében jel en volt a sport is – méghozzá igen jelentős mértékben, például sportlövészet, repülés, könnyűbúvár, rádióamatőr, modellezés és újabban csúszókorongozás – , amely az alacsonyabb szinttől, tehát a szabadidősporttól a legmagasabb szintig, az élsportig terjed. Az MHSZ kezelésében lévő vagyon a jelenlegi vagyonleltár szerint 10,5 milliárd forint értékű. Tekintélyes részét a HM finanszírozta: lőterek, sportfegyverek, sportrepülők, repterek, hírközlési felszerelések, berendezések és így tovább. A nyújtott támogatás évi 800 milliótól 1000 millió forintig terjedt az MHSZ klubjainak, a technikai sportok országos sportszövetségeinek, tehát ez a pénz sportcélokat szolgált. Az elszámoltatás alá eső vagyon, illetőleg a zárolt ingatlanok sorsáról történő döntésnél ezt a tén yt mindenképpen figyelembe kell vennünk, tehát azt, hogy ez a vagyon továbbra is lehetőleg sportcélokat szolgáljon. Vagyis az MHSZvagyon sorsáról történő döntésig biztosítani kell a sporttevékenység folytatásához szükséges támogatást. Ellenkező esetben a nagy hagyományokkal rendelkező, nemzetközileg is elismert eredményeket produkáló szervezetek – ezek között a Budai Polgári Lövészegylet – az év hátralévő részében működésképtelenné válnak, esetleg megszűnnek, és egy későbbi kedvező döntés nem tudja már hel yreállítani az eredeti szintet, állapotot.