Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 10. hétfő, az őszi ülésszak 3. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: - ELNÖK (Szabad György): - KÓNYA IMRE, DR. (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügy-minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Szabad György): - ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügy-minisztériumi államtitkár:
163 Nekem az lenne a kérésem, hogy az illetékesség miatt szíveskedjék Surján miniszter urat is egyébként ebben a kérdésben megnyilatkoztatni. Köszön öm. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Én azt hiszem, hogy a helyzet teljesen világos, sarkítottan bemutattam, hogy milyen kérdések között kell döntenünk. Nem tudom… Surján miniszter úr most jelzi, hogy szólni kíván. Tessék! Felszólaló: Dr. S urján László népjóléti miniszter SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon érdekes problémával állunk szemben, mert elképzelhető, hogy a Kormány diszfunkciójára lehetne következtetni abból, ha én itt most más vélemény t mondok, mint amit az Igazságügyi Minisztérium előterjesztett. Ezért a magam részéről megpróbálom a magánvéleményemet oly módon formálni (mozgás) hogy a jogi részhez nincs alkalmam hozzászólni. Nem vagyok illetékes ebben a kérdésben. Ugyanakkor nagyon fon tosnak tartom azt az érvrendszert, ami elhangzott a társadalombiztosítás vagyonának biztosítása érdekében. (Taps az SZDSZ soraiban és középen.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Kónya Imre, az MDF képviselőcsoportjának vezetője kért szót. Felszó laló: Dr. Kónya Imre (MDF) KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Nem mint az MDF képviselőcsoportjának vezetője, hanem ügyrendi kérdésben kértem szót, mert a Kormány előterjesztését az előterjesztő jogosult megindokolni, továbbá az előterjesztő nyilatkozik, hogy támogat ja vagy nem támogatja, és itt semmiféle vitának, kiegészítésnek, magyarázatnak helye… alkalmasint még miniszter részéről sincs helye szavazás közben, úgy gondolom. (Szórványos taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Kónya Imrének az eljárás tekintetében helyes és logikus állásfoglalását. Felszólaló: Dr. Isépy Tamás igazságügyi minisztériumi államtitkár ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyminisztériumi államtitkár: Ha meg tetszik engedni, változatlanul fenntartom ezt az álláspontomat. ELNÖK (Szabad György) : Tis ztelt Országgyűlés! Még kérdést intéztek az államtitkár úrhoz, kérem akkor, ha kíván válaszolni. ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügyminisztériumi államtitkár: Változatlanul fenntartom álláspontomat, mert elvileg igaz, hogy beilleszthető a 4. §ba, a (2) bekezdés be, tehát technikai akadálya nincs, de nem változtat azon a nyilatkozaton, hogy az alkotmányügyi bizottságnak az állásfoglalásával egyezően költségvetési bevételként kívánja a Kormány kezelni.