Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 10. hétfő, az őszi ülésszak 3. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDOLNA (MSZP) - ELNÖK (Szabad György): - ISÉPY TAMÁS, DR. igazságügy-minisztériumi államtitkár:
158 A 2. § (2) bekezdésével kapcsolatban a Kormány egyetért a gazdasági bizottság 404es és az alkotmányügyi bizottság 453as szám alatti 3. pontban előterjesztett indítvánnyal, tehát a törvényjavaslatnak olyan értelmű fogalmazásával, amely szerint "Az (1) bekezdésben említett használati jog a társadalmi szervezet külön törvényben meghatározott határidőig…" stb., a Kormány egyetért. A (2) bekez dést harmadik ponttal kívánta kiegészíteni Orbán Viktor, amit nem támogatott az alkotmányügyi bizottság. De ez az a javaslat, ami visszavonásra került. A nagyobb vitát inkább a 3. § (2) bekezdésével előterjesztett módosító indítványok jelentik, mert ebben bizonyos ellentmondások vannak. Az alkotmányügyi bizottság támogatja, a gazdasági bizottság is, ezt a javaslatot. A felszólalások is elhangzottak. Egyetértettünk azzal, hogy a Magyar Szocialista Párt kimaradjon a felsorolásból, mert ez a párttörvénnyel rés zben ellentétes. Dr. Szigethy István javaslatának is jelentős mértékben igaza van, ugyanis a 3. § (2) pontját teljes egészében mellőzni kívánja a törvényből, habár az általa észlelt ellentmondás nem áll fenn ilyen értelemben. Ezek a társadalmi szervezetek nyilvánvalóan a kezelői jog alapján hasznosították ezeket az ingatlanokat. A törvényjavaslat – kétségtelenül nem egyértelmű fogalmazással – azt mondja: "… a használati jogának körébe eső ingatlanok hasznosításából származó bevételek…" Nyilvánvalóan nem a h asználati jog alapján hasznosította, hanem a korábbi kezelői jog alapján. A javaslatnak ezzel az volt a célja, hogy a használati jogának körébe eső ingatlanok hasznosításából, nem a későbbi, hanem az előbbi kezelői jog hasznosításából származó jövedelem il leti az állami költségvetést. A baj ott keletkezik, hogy a Kormány végeredményben nem ellenezte a bizottsági viták során sem ennek a módosító javaslatnak az elfogadását, az indokok alapján, ugyanakkor az alkotmányügyi bizottság javaslatával egyezően ellene zte a Kósáné dr. Kovács Magda által előterjesztett módosító indítványt, valamint ellenezte a Havas Gábor és Solt Ottilia által előterjesztett módosító indítványt is, hogy ez ne a ZÁVKIt illesse, hanem a költségvetést, tehát ne a társadalombiztosítást. Az alkotmányügyi bizottság visszavonta a 460as szám alatt előterjesztettet, ezért – amitől Szigethy István képviselőtársam félt, a joghézagtól – egy joghézag keletkezik, mert adva van egy megszűnt kezelői jog, de a kezelői jog megszűnése nem érinti harmadik személynek a törvény hatálybalépésekor az 1. §ban meghatározott ingatlanra fennállott jogait. Lényegében befolyik a megszűnt kezelői jog alapján most már a tulajdonost illető jövedelem, amit a használati jogának a körébe eső ingatlanként a kezelői jog ala pján hasznosítottak társadalmi szervezetek. A 460as számú módosító javaslat visszavonása alapján kiesik a társadalmi szervezetek felsorolása. A Kormány nem ellenzi, hogy minden társadalmi szervezetre kiterjed, és nem nevesítjük, de ebben a törvényben meg kell jelennie, mert ha a 4. § így marad, a 3. § (2) bekezdése kiesik, akkor megmarad egy törvényi hézag. Most mi lesz a használati jogának körébe eső ingatlanoknak a korábbi kezelői jog alapján a hasznosításból elért jövedelemmel. Felmerült, hogy az állami költségvetést illeti. A módosító indítványok elutasításának kérésével a Kormány teljes mértékben fenntartja, hogy a költségvetést illeti, de a törvény 3. § (2) bekezdésének a teljes elhagyásánál meg kell találni az átmenetet a törvényi szabályozásban: "ha a kezelői jog megszűnése nem érinti harmadik személynek a törvény hatálybalépésekor egy meghatározott ingatlanra fennálló jogait, akkor valahogy be kell kerülni a törvénybe annak, hogy a "kezelői jog alapján hasznosított ' – ahogy a 460as fogalmaz. Nem e llenezzük, hogy kikerüljön ebből a társadalmi szervezeteknek a nevesítése, és az kerüljön bele, hogy minden társadalmi szervezetre kiterjedjen, hiszen a párttörvény rendelkezései ettől eltérnek. Akkor viszont a korábbi kezelői jog alapján megkötött szerződ ésekből származó bevételek az állami költségvetést illetik meg." Ez feloldja azt az ellentétet, amit Szigethy képviselőtársam okkal indítványozott, viszont a most visszavont módosító javaslat mégis tartalmazta azt, amit a törvényjavaslat célzott: nem kíván juk nevesíttetni a társadalmi szervezeteket, de így hézag marad a törvényben. A 4. § (2) bekezdése a 460as számú módosító javaslattal ki kell egészüljön anélkül, hogy a társadalmi szervezeteket nevesítené. Erre kérem majd meghallgatni az alkotmányügyi biz ottság elnökét, mert nem ellentétes