Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. szeptember 10. hétfő, az őszi ülésszak 3. napja - Az ülés tárgysorozatának elfogadása - A társadalmi szervezetek kezelői jogának megszüntetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Szabad György): - SOLT OTTILIA (SZDSZ)
155 Én azt gondolom, hogy azok a korábbi félelmek ezáltal kiküszöbölhetők, hogy itt olyan társadalmi szervezeteket is érinthet a szabályozás, mint például a különböző spo rtegyesületek, amelyek ennek következtében rendkívül hátrányos helyzetbe kerülhetnének. Miután itt most már tényleg csak a nyolc szervezetről van szó, amelyeket a 3. § felsorolt, és nyilván nem szükséges arra emlékeztetnem, hogy melyek ezek, úgy gondolom, hogy ezek a szervezetek rendelkeznek azokkal a költségvetési forrásokkal, amelyek biztosítják számukra azt, hogy erre a rövid időre is ezt a bizonyos használati díjat befizessék. Ez az egyik érv. A másik, amit korábban is elmondtunk már az általános vita s orán, hogy a szervezetek közötti egyenlő elbírálás is ezt tenné indokolttá, hogy akkor – mondhatnám saját szervezetünket – , amikor a Lendvay utcai székházunkért 270 ezer forintot fizetünk havonta, semmi okát nem látjuk annak, hogy a korábbi rendszerhez köt ődő szervezetek ingyenesen használhassanak ingatlanokat. A harmadik érv: ugyan most zárt határidőket fogalmaz meg a jogszabály, és mindössze két hónapról lenne szó, de az egyik ellenérvünk, hogy ezt a két hónapot sem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, hi szen azért itt nem jelentéktelen összegekről van szó, másrészt pedig van arra példa, sajnos, a Parlament jogalkotása köréből is, hogy a határidőket, sajnos, nem sikerül betartani, és később azért kellett egy törvényt módosítani – lásd az ombudsmanról szóló elképzeléseket és az arról szóló törvényi elképzeléseket – , mert a határidőre nem sikerült megfelelő törvényjavaslatot, vagy jogszabályt elkészíteni, netán hogyha ez ebben az esetben is bekövetkezne, akkor ez a két hónap máris több hónapra módosulhatna, é s akkor még jelentősebb összegről lenne szó. Még egy információ – csak a gazdasági bizottság tisztelt előadója, Szabó Iván úr nem említette – , hogy a gazdasági bizottság is, a költségvetési mellett, támogatta Orbán Viktor javaslatát, és az alkotmányügyi bi zottság ugyan nem támogatta, de nagyon szoros szavazati aránnyal maradt el ez a javaslat, tehát mindezt szíves figyelmükbe ajánlom a kérdés eldöntésekor. Köszönöm a figyelmet. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm szépen. Szólásra következik Solt Ottili a, a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Solt Ottília (SZDSZ) SOLT OTTILIA (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány szóval szeretném figyelmükbe ajánlani azt a módosító indítványt, amelyet Havas Gáborral együtt benyú jtottunk, és a félreértések elkerülése végett hozzátenném, hogy a 421es számmal jelölt módosító indítvány szinte teljesen azonos azzal a 489es számon benyújtott módosító indítvánnyal, amely jelenleg érvényben van. A két módosító indítvány között az a kül önbség, hogy a 421es egy közben visszavont módosító indítványhoz kapcsolódik, és ezért kénytelenek voltunk áttenni egy másik, időközben érvénybe lépő módosító indítvány további módosításaként. Indítványunk röviden arról szól, hogy a társadalmi szervezetek használatában lévő vagyon hasznosításából származó bevétel ne a költségvetést, ne a Kormányt, hanem a társadalombiztosítást illesse meg. Úgy véljük, hogy ebben a kérdésben szokatlanul széles körű konszenzus van a társadalom tagjai között, és talán az itt ülő pártok képviselői között is. Nevezetesen ez a konszenzus, ez a véleményazonosság arra vonatkozik, hogy a társadalombiztosítási jövedelmekből élő népesség, főképpen a nyugdíjasok életének a biztonsága olyan fontos kérdés, amely nagyon sok más kérdést me gelőz. Mindannyian tudjuk, hogy a nyugdíjak tragikus mértékben értéktelenednek, és azt is, hogy a nyugdíjasok évről évre alakuló életszínvonala, de lassacskán hónapról hónapra alakuló életszínvonala a Kormány és a Parlament 'kegyelmétől" függ. Nincsenek ol yan garanciális elemek, amelyek ezeknek a nyugdíjaknak a szolíd értékállóságát is biztosítanák és ennek a garanciának a