Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 10. hétfő az őszi ülésszak 23. napja - A szakképzési hozzájárulásról és a Szakképzési Alapról szóló 1988. évi XXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat megtárgyalása - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KOVÁCS GÁBOR (KDNP) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - KÖRÖSFŐI LÁSZLÓ (MSZP)
1402 szülők – súlyos összegeket fizetnek, természetesen nem bizonyítható módon egyegy gyakorlati oktatási műhely tulajdonosának azért, hogy gyermekük oktatását biztosítsák. Ennek erkölcstelens égét azt hiszem, nem kell bizonyítanom. Mi az oka annak, hogy a vállalatok a szakképzésből igyekeznek kivonulni? Az egyik érvük az, hogy a szakmunkástanulók képzése igen költséges, a képzésre fordított összeg messze meghaladja a bevételt. Ezt az érvet csak részben lehet elfogadni, mert ha figyelembe vesszük, hogy egy tanuló éves költsége 10 és 70 ezer forint között van, akkor a másod, de különösen a harmadéves tanulók ennél többet termelnek. Egyes szakmákban, például az építőiparban már az elsőéves tanulók foglalkoztatása is nyereséges. A vállalatok szakmunkásképzésből való kivonulásának másik oka az, hogy a munkaerőpiacon megjelentek a munkanélküliek, így a vállalatok azonnal felhasználható kész munkaerőhöz jutnak, s már nem törekednek saját szakmunkásutá npótlás nevelésére. Hadd bizonyítsam ezt egy jellemző példával. Évekkel ezelőtt a vállalatok a szakmunkásutánpótlás biztosítása érdekében igyekeztek minél több tanulóval már a tanulóidő alatt tanulmányi szerződést kötni, mely szerződés értelmében a bizony ítvány megszerzése után a tanuló annyi ideig volt köteles a munkahelyen maradni, amennyi ideig kapta a tanulmányi ösztöndíjat. Gödöllő térségében az ilyen tanulmányi szerződést kötött vállalatok és tanulók számának az alakulása a következő képet mutatja. A z 198788as tanévben tizenöt vállalat hetvenkét tanulóval kötött szerződést. 198889ben már hét vállalat negyvenhárom tanulóval. A következő – az elmúlt – tanévben már csak hat vállalat tizenkét tanulóval; és a jelenlegi tanévben egyetlenegy vállalat nem kötött tanulóval ilyen szerződést. A harmadik ok az, hogy a létükért küzdő vállalatok mindent megtesznek azért, hogy a költségüket csökkentsék, s elsőként az általuk gazdaságtalannak ítélt tanulóképzést szüntetik meg. A vállalatok többsége csak a mában go ndolkodik, s csak arra törekszik, hogy a gazdasági nehézségeket valahogy túlélje, s nem tartja fontosnak, hogy szakmunkásai utánpótlásáról gondoskodjék. A szakképzési hozzájárulásról és szakképzési alapról szóló 1988. évi XXIII. törvény – mely érvényben va n most – bár hozott eredményeket, jelenleg már nem alkalmas arra, hogy e gyakorlati oktatás feltételeit biztosítsa. Amint azt az államtitkár úr is említette, egyrészt indokolatlan kompromisszumokat tartalmaz, másrészt megkülönböztető megkötöttségeket tesz, melyek elsősorban a szakmunkásképző iskolákat hozzák diszkriminatív helyzetbe. Tisztelt Képviselőtársak! Országunk súlyos gazdasági helyzetéből való kilábolása nem kis részben azon is múlik, hogy iparunk korszerűsítése milyen mértékben és milyen gyorsan m egy végbe. E korszerűsítés megvalósulásának elengedhetetlen feltétele viszont az, hogy a jövő szakmunkásait megfelelően felszerelt és berendezett műhelyekben, fejlett technológiák megismertetésével és elsajátíttatásával képezzék. A jelenlegi elavult gépek, a hiányos szerszámellátottság, a sokszor korszerűtlen technológiák alkalmazása ezt nem teszik lehetővé. Ezekkel csak a múltnak lehet, és nem a jövőnek képezni szakmunkásokat. Ezért mindnyájunk érdeke az, hogy a szakmunkásképzés gyakorlati oktatása biztos ítva legyen és minél korszerűbb módon és eszközökkel. Ezt hivatott biztosítani az előttünk lévő törvényjavaslat. Az egész szakképzésben a súlypontnak a gyakorlati oktatásra kell áthelyeződnie. Jelenleg a szakmunkásképző iskolák a közoktatási rendszer része ként működnek, s csak másodlagos feladatuk a szakképzés. Ebből adódik, hogy indokolatlanul nagymértékben oktatnak közismereti tárgyakat – fizikát, matematikát, történelmet – , mely figyelembe véve az ide bekerülő fiatalok érdeklődését és tanulmányi előképze ttségét, nem sok haszonnal jár, inkább hátrányosan hat a szakmunkásképzésre. Az a szomorú tény, hogy jelenleg a hároméves képzés alatt a beiratkozott szakmunkástanulók több mint egynegyed része lemorzsolódik, nem kis mértékben a közismereti tárgyak követel ményeinek a tanulók előképzettségéhez viszonyítva indokolatlanul magas voltára vezethető vissza. E lemorzsolódott tanulók jelentős hányada mint szakképzetlen a fiatal munkanélküliek számát gyarapítja.
