Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 10. hétfő az őszi ülésszak 23. napja - Az illetékekről szóló törvényjavaslat határozathozatala - RABÁR FERENC, DR. pénzügyminiszter: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - RABÁR FERENC, DR. pénzügyminiszter: - ELNÖK (Dornbach Alajos): - RABÁR FERENC, DR. pénzügyminiszter: - ELNÖK (Dornbach Alajos):
1388 Megállapítom, hogy az Országgyűlés 159 "nem" szavazattal 65 "igen" és 13 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot nem fogadta el. A jelentés 66. pontjáról má r szavaztunk. Következik a jelentés 67. pontja, amely dr. Balás István képviselő úr módosító javaslatát tartalmazza a törvényjavaslat 25. §ának új (5) bekezdésére. Eszerint az inflációs hatás csökkentése érdekében kisajátítás esetén a vételárat az illeték esség szempontjából befejezett évként 20 százalékkal növelve kell figyelembe venni. A módosító javaslat elfogadását egyik bizottság sem támogatja. Kérdezem miniszter urat, egyetérte a módosító javaslattal. RABÁR FERENC, DR. pénzügyminiszter: Nem értek egy et. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 194 "nem" szavazattal 32 "igen" és 4 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot nem fogadta el. A jelentés 68. pontja tartalmazza dr. Balás István képviselő úr módosító javaslatát a törvényjavaslat 30. §ának (7) bekezdésére. Lényege: akkor nem kell még egyszer megfizetni az illetéket, ha a hiánypótlási felhívással visszaadott beadván yt az abban megjelölt póthatáridőn belül újból benyújtják. A módosító javaslat elfogadását az alkotmányügyi bizottság támogatja. Kérdezem miniszter urat, egyetérte a módosító javaslattal. RABÁR FERENC, DR. pénzügyminiszter: Nem értek egyet. ELNÖK (Dornbac h Alajos) : Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 122 "nem" szavazattal 92 "igen" és 4 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot elvetette. Kérdeze m a tisztelt Országgűlést, elfogadjae az eredeti törvényjavaslat 30. §ának (7) bekezdését. Kérem, szavazzanak. (Megtörténik.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 163 "igen" szavazattal 2 ellenszavazat és 40 tartózkodó szavazat mellett a javaslatot elfogad ta. A jelentés 69. pontja tartalmazza Pál László képviselő úr módosító javaslatát a törvényjavaslat 31. §ának (1) bekezdésére. Eszerint visszatérítendő az eljárási illeték akkor, ha a megtámadott határozatot részben vagy egészben az ügyfél javára megválto ztatják, függetlenül az esetleges jogszabálysértéstől. A módosító javaslat elfogadását egyik bizottság sem támogatja. Kérdezem miniszter urat, egyetérte a módosító javaslattal. RABÁR FERENC, DR. pénzügyminiszter: Nem értek egyet. ELNÖK (Dornbach Alajos) : Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a módosító javaslatot. Kérem, szavazzanak. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 152 "nem" szavazattal 75 "igen" és 11 tartózkodó szavazat mellett a módosító javaslatot nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országg yűlést, elfogadjae az eredeti törvényjavaslat 31. §a (1) bekezdését. Kérem, szavazzanak. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 175 "igen" szavazattal 10 ellenszavazat és 29 tartózkodás mellett a javaslatot elfogadta. A jelentés 70. pontja tartalmazza dr. Tö rök Ferenc képviselő úr módosító javaslatát a törvényjavaslat 33. §a új (1) bekezdésére. Eszerint: általános rendelkezést tartalmazna a jogszabály az államigazgatási eljárási illeték megfizetésére. A módosító javaslat elfogadását az alkotmányügyi bizottsá g támogatja. Kérdezem miniszter urat, egyetérte a módosító javaslattal.