Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - A vállalkozási nyereségadóról és az állami vagyon utáni részesedésről szóló törvényjavaslat, valamint az általános forgalmi adóról szóló 1989. évi XL. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat, valamint a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvé... - DÉNES JÁNOS (független) - ELNÖK (Dornbach Alajos): - FEKETE GYULA, DR. (MDF)
1339 kötötte volna a vezetők megbízatásának a megerősítését, javadalmazásukat, hanem abban is, hogy az eddig követelmény nélkül működtetett állami, könyv szerinti vagyonból időre és hozadékra érzékeny ketyegő tőkét teremte tt volna. A ketyegő tőke automatikusan visszafogja a kellően nem mérlegelt beruházások beindítását, a befejezetlen beruházásállomány felduzzadását, a készletek megnövekedését, de kikényszeríti a meglévő kapacitások kihasználását, a piacok felkutatását is. A ketyegő tőke arra kényszeríti a vagyonkezelő menedzsereket, hogy ellenálljanak az anyag- és energiapocsékolásnak, ellenálljanak a túlzott bérköveteléseknek, különben meg kell, hogy váljanak állásuktól, mivel a tulajdonosok elégedetlenek lesznek a befekt etéshez mérten csekély osztalékaikkal. Egyszerre hatékonyságnövelő és antiinflációs szerepe lett volna a holt vagyonból működő tőkévé változtatott állami vagyonnak. Mivel az állami vagyon súlya ma domináns, a legerősebb antiinflációs tényező lett volna el. A javaslat még egy pozitívumára felhívom a képviselőtársaim figyelmét: mint tudjuk, a privatizációs eljárás során meghirdetett eladási árnak a legcsekélyebb köze sincs a könyv szerinti értékhez. Az auditáló külföldi cégek sötétben tapogatóznak, hiszen pél dául hiába értékelnek valamekkora összegre egy gyárépületet vagy egy gépóriást, ha ezeket a termelésben ma nem lehet kellően hasznosítani. Az egyetlen megbízható privatizációs szempont az, hogy mekkora profitot lehet kihozni a vagyonból, és ez a profit hat ározza meg azt a tőkeértéket, ami majd az eladási ár alapja lesz. Semmi gond – mondta nekem a bizottság ülésén a Pénzügyiminisztérium szakembere – , egy osztással megállapítható, hogy hány százalék profit megtermelésére képes a vállalati vagyon, teljesen fö lösleges ez a javaslat. A gond ott van, hogy a mai vállalati eredmény nem reális eredmény, nem kikényszerített eredmény, azaz teljesen megbízhatatlan a privatizáció során kikiáltott ár megállapításához. Elég ha arra utalok, hogy a magyar tőzsdén megszokott ak néhány héten belül a 6080 százalékos árfolyamváltozások, annyira ismeretlen egyegy vállalat valódi tőkeereje, hiszen a vállalati menedzsment jelentős része még ma is a valódi tőkeerő eltitkolásában, az eredmény felélésében az érdekelt. Több oldalról k örbejárva a kérdést, halaszthatatlannak tűnik az állami vagyon utáni részesedés nagyságának az összekapcsolása a lekötött állami vagyon nagyságával. Halaszthatatlan a költségvetési deficit fenyegető növekedése miatt, halaszthatatlan az infláció megfékezése érdekében, halaszthatatlan a reális privatizációs árak kialakítása érdekében, de szükséges persze a vállalatvezetők megmérettetése miatt is. Ha most nem lépünk, egy évig nem léphetünk. Amit meg lehet menteni a Szücs – Tarnóczkyféle javaslatból néhány nap alatt, azt meg kell lépnünk. Ennek jegyében javaslom, hogy azoknál az állami vállalatoknál, amelyeknél a vállalati vagyon értékéhez viszonyítva a törvényjavaslatban szereplő 25 százalékos részesedési befizetés nem éri el a három százalékot, ott vizsgálják meg a vállalatvezetők javadalmazásának a méltányosságát vagy általában a vállalatvezetők munkaviszonyát. Fontolják meg az állami tőke kivonásának a lehetőségeit, hiszen értelmetlen ilyen rosszul menő boltban tőkét hevertetni. Természetesen nem mechanikusan értelmezett eljárásra gondolunk, a tulajdonos, azaz az állam enyhébben is elbírálhatja a magas szerves összetételű tőkét működtető vállalatok vagyonához viszonyított részesedési befizetések konzekvenciáit, de azt is tudnunk kell, hogy privatizáció után az új tulajdonosok nem lehetnek és nem is lesznek elnézőek. A profit nemcsak kényszerítő erő, hanem ösztönző erő is, így azoknál az állami vállalatoknál, amelyeknél az állami vagyon értékéhez viszonyítva a törvényjavaslatban szereplő 25 százalékos részesedés i befizetés meghaladja a 10 százalékot, ott elfogadhatónak éreznénk a vezetők akár többmilliós prémiumát is, munkaviszonyának a fokozott védelmét elbocsátás vagy nyugdíjaztatás ellen. Az sem lenne rossz hatással a költségvetés helyzetére, ha a 25 százaléko s részesedést több vállalat vezetője saját kezdeményezésre 3035 százalékra is felemelné, hogy ezáltal kedvezőbb elbírálás alá kerüljön, hiszen erre gyakori ellenérv az, hogy ezzel kevesebb fejlesztési eszköz marad a vállalatoknál, de tudnunk kell azt, hog y privatizáció előtt állunk, ki tudja, hogy mi lesz majd a leendő tulajdonosok fejlesztési stratégiája.
