Országgyűlési napló - 1990. évi őszi ülésszak
1990. december 4. kedd, az őszi ülésszak 22. napja - Kérdések: - ELNÖK (Szabad György): - ANTALL JÓZSEF miniszterelnök:
1326 találkoztak vezető államférfiakkal , tudják, hogy mennyire nem hitték és mennyire nem gondolták, hogy ilyen gyorsan fog összeomlani a szovjet birodalom egész belső rendszere, a világkommunizmus, és itt és a többi országban az a politikai struktúra, amelyik akár hét évtizeddel ezelőtt, akár a második világháborút követő esztendőkben kialakult. Mondjuk ki azt, hogy sem ezeknek az országoknak a népe, sem a nyugati világ, sem a nyugati világ kormányférfiai nem voltak felkészülve arra, hogy ilyen gyors lesz a politikai átalakulás, és ilyen gyors lesz a gazdasági összeomlás, ezeknek a struktúráknak az összeomlása. Egymásfél esztendővel ezelőtt nem hitték, mint ahogy a gyors fordulat után ünnepelték a demokrácia megszületését, a parlamentarizmus megteremtését és azt, hogy itt is a nyugati világban megszületett intézményrendszerek fognak kialakulni. De nem gondolták azt, hogy micsoda belső nehézségek, milyen áthatolhatatlan, az őskorba illő megmerevedett struktúrák vannak, és hogy milyen mélyen gyökeredzenek reflexek, milyen mélyen élnek az emberekbe n olyan tulajdonságok, amelyek nem alakulhatnak az egyik napról át a másikra. Egy olyan ország van, Németország, amelyik egy virágzó német szövetségi köztársasági résszel, a hozzá csatolódott, a német egységben kialakult keleti tartományokkal világossá tet te azt, hogy még a jómód, a gazdagság, a hatalmas gazdasági potenciál mellett is micsoda titáni feladatokat jelent ezeknek a keleti tartományoknak a talpraállítása, működőképessé tétele, a tulajdonviszonyoknak a megoldása, beruházásoknak a biztosítása, nem működő intézményrendszereknek, infrastruktúráknak az átalakítása. Mindehhez egy olyan hatalmas gazdasági erővel, amely egyébként KeletKözépEurópa minden más térségében hiányzik; egy olyan Németországgal, amelyik azt is megteheti, hogy gyors segélyben ré szesíti az éhező szovjetunióbeli tömegeket. És ott is nagyok a megpróbáltatások! Akkor mit mondjunk mi? Én azt hiszem, hogy amikor mi elérkeztünk ehhez a válaszúthoz, akkor fel kell tenni azt az alapkérdést, hogy vane más megoldás, ténylegesen tudnake jo bbat, ténylegesen tudnake igazán mást. Én azt hiszem, most nem jelszavak idejét kell, hogy éljük. Mindenre lehet mondani valamit, mindenre lehet igényeket bejelenteni. Nincs olyan magyar társadalmi réteg, nincs olyan magyar foglalkozási ág, amelyik ne mon dhatná azt, hogy többet kíván, legyen az nyugdíjas, nem szólva a kisnyugdíjasok nyomorúságáról, a sokgyermekesekről; nem szólva a vállalkozókról, akik tovább akarnak menni; a bérből és fizetésből élőkről; de nem szólva egyes ágazatairól az országnak, amely ek minisztériumokban tükröződnek, mint irányító szervekben! Mondhatom, kínos keservek közepette szülte meg nemcsak a Pénzügyminisztérium, hanem a kormányzat azt a költségvetést, amelyet az Önök asztalára letett, és amelyet bizonyára rossznak fognak tartani , és amelyet bizonyára kemény szavakkal fognak bírálni. Én csak a Kormány nevében néhány szót szeretnék előtte szólni, majd a pénzügyminiszteri expozénak kell a költségvetéssel foglalkozni. De azt most is elmondhatom, hogy bármelyik tárcáról volt szó – és itt nem a tárcáról van szó magáról, a központi hivatalról, hanem arról, amit irányít, hiszen valamilyen értelemben minden ágazat, minden tárca stratégiai jelentőségű, és ezt mindnyájan egyformán tudjuk – , nyugodtan mondhatja a gazdasági tárcák tulajdonosa vagy a más igazgatási és egyéb tárcák tulajdonosa, hogy közbiztonságot kíván az ország, a közbiztonsághoz rendőrség kell, jól felszerelt, működőképes, jó közigazgatás kell. Elmondhatja ugyanezt az igazságszolgáltatás, ahol az igazságszolgáltatás csődjéről lehet már beszélni, az elhúzódó perekről, melyek az állam működőképességét érintik; a honvédelem, akkor, amikor teljesen új katonapolitikai helyzet állt elő, természetesen csökkenteni kell, nemzetközi kötelezettséget is vállaltunk, amikor a szovjet hadsere g kivonulóban van, amikor a magyar honvédség felszerelése elavult vagy elavulóban van; a közoktatásügy, az egyetemek, a Tudományos Akadémia, az ipar, a foglalkoztatás. Soroljam tovább? Vane egyetlen olyan ágazat, ahol ne lehetne többet kívánni, ahol ne le nne jogos a többlet kívánság? Mindenkinek igaza van, aki többet kíván. Mindenkinek igaza van, aki újabb és újabb igényekkel áll elő. Legyen az akár sport, akár művészet, akár exporttámogatás, bármiről lehet beszélni. Éppen ezért nincs ember, aki egyetérthe tne, amikor ezzel részleteiben foglalkozik, amikor ezt védenie kell.
