Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 17. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 12. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - MONOSTORI ENDRE, DR. (SZDSZ)
690 tartják, amely szögesen ellentétes a leendő önkormányzatok érdekeivel, és amelynek a rovására ezt nemigen lehet értelmezni másként, mint hogy a költségvetési hiány csökke ntését kívánják az előterjesztők. Azt is igen elgondolkoztatónak tartjuk – kérem, hogy Önök is fontolják meg – , hogy a korábbi Parlament ezt a döntést nem hozta meg, hiszen éppenséggel külön passzus rendelkezett arról, hogy a tanácsi vállalatok nem kerülne k az Állami Vagyonügynökség hatáskörébe. Az pedig tulajdonképpen – hogy egy igen jeles képviselőtársam kedvenc szófordulatát plagizáljam, utólagos jóváhagyását fogom majd kérni – igenigen elszomorító, sőt sajnálatos, hogy az önkormányzati bizottság kormán yhű tagjai ebben az esetben, legalábbis úgy tűnt számunkra, az állami kincstár szempontjait az önkormányzati érdekek elé helyezték. Azt szeretném kérni a tisztelt képviselőtársaktól – párthovatartozástól függetlenül – , hogy ne használjuk ki most azt a sajá tos helyzetet, hogy a tanácsok már nem, a leendő önkormányzatok meg magától értetődően még nem képesek érdekeik megjelenítésére. Tartok tőle, hogy ez a döntés később – akármilyen lesz majd az egyes önkormányzatok politikai összetétele – egyiküknek sem váln ék dicséretére. Végül azt szeretném elmondani, hogy tulajdonképpen a Szalai – Tellér – Törökféle indítványt a kisebbség is megszavazta, hiszen nem volt más választása. Miután Soós Károly Attila és Pál László indítványát folyamatosan elvetette a bizottság emlí tett többsége, utána elvetette azt is, hogy legalábbis a privatizáció alkalmával a tanácsi vállalatok vagyonának 50%a visszautalásra kerüljön, kénytelenek voltunk belemenni abba, hogy legalább egy külön törvényben megfogalmazott százalék visszajusson azok nak, akik eleve jogosultak erre a vagyonra. Azt tenném hozzá zárómondatként, hogy abban a reményben, hogy ez a külön törvény azt a bizonyos arányt nem 1 vagy 0,5%ban fogja meghatározni. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Megkösz önöm Szabó György felszólalását. Tisztelt Országgyűlés! Most ebédszünetet tartunk. Fél kettőkor interpellációkra és kérdésekre kerül sor. A jelenlegi vitát azt követően folytatjuk. (Szünet 12.28 órától 13.40 óráig. Az elnöki széket dr. Szűrös Mátyás foglal ja el.) Interpellációk: ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Kérem, foglaljanak helyet, folytatjuk a munkát! Az interpellációk és a kérdések következnek. Dr. Monostori Endre képviselő (SZDSZ) interpellálni kíván a miniszte relnök úrhoz a szombathelyi volt munkásőrség épületének mentőállomás céljaira történő használata tárgyában. Monostori Endrét illeti a szó. Interpelláció: Dr. Monostori Endre (SZDSZ) – a miniszterelnökhöz – a szombathelyi volt munkásőrség épületének mentőál lomás céljára történő hasznosítása tárgyában MONOSTORI ENDRE, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Interpellációmat a miniszterelnök úrhoz intéztem. A miniszterelnök urat nem látom, megkérdezem. (Közbeszólások: Brü sszelben van!) Megkérdezem, hogy megbízotte valakit a válaszadással. (Botos Katalin kézfelemeléssel jelzi, hogy a miniszterelnök őt bízta meg.) Igen, köszönöm.