Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 16. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 11. napja - A családi pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - PETŐ IVÁN (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György): - KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF)
597 középkorúnak, aki 2,5 millió gyermeket nevel, és akinek a vállán amúgy is rendkívül nagy terhek vannak, hiszen nemcsak a családalapítás, a lakásszerzés, a gyermekek eltartásának a költségei nehezednek a vállukra, hanem nekik és gyermekeiknek kell megfizetniök azt a szörnyű nagy adósságot, amelyet 43 év alatt a kommunizmus és a bolsevizmus felhalmozott. Nekik kell megfizetniök, akik teljesen vétlenek voltak. Arról van tehát szó, hogy ezt biztosítsuk. Ne csak deklaráljuk, hanem biztosítsuk is! A szociális bizottsággal közösen kialakított törvényjavaslatban első helyre került áll ításként, hogy meg kell tárgyalni a dolgokat, s ha ennek a költségvetés módosítása a vonzata, akkor azt igenis meg kell tenni. Hadd mondjam el, hogy nagyon üdítő volt számomra az, hogy a kialakult pártpolitikai viták kellős közepén úgyszólván az összes pár t felszólalói egyhangúan ugyanazt mondták, szinte szóról szóra azt, amit én kezdeményeztem vagy amit mi kezdeményeztünk. Én ezt példaértékűnek tartom. Úgy gondolom, hogy a KDNP, az MDF, a FKgP, az MSZP és a többi hozzászóló hozzászólását mind a felelősségt udat és a közös ügy szeretete hatotta át. Úgy vélem, hogy ki kell emelkednünk időnként az egyébként nagyon fontos és a parlamentarizmushoz hozzá tartozó pártpolitikai csatározásokból, és amikor a nemzet alapvető kérdéséről van szó – mert hiszen vane ennél lényegesebb nemzeti ügy, mint ahogy a nemzet szónak a gyökében, a tövében is benne van a szaporodás, benne van a gyermekek nevelése, létrehozása, a nemzet megújulása – , akkor abban tényleg egyhangúan kell tudnunk dönteni. Éppen ezért kérem tisztelt képvis előtársaimat, a tisztelt Házat, hogy javaslatomat szíveskedjenek elfogadni! (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm Mécs Imre felszólalását. Szólásra következik Pető Iván a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. Felszólaló: Dr. Pető Iván (SZDSZ) PETŐ IVÁN (SZDSZ) Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Elnök Úr! Török Ferenc képviselőtársam a szabad demokraták parlamenti csoportjában engem kért meg, hogy indokoljam törvényjavaslatának, illetve javaslatának a visszavonását. Mielőtt azonban ezt néhány szó ban megtenném, egy formai dologgal kezdem. Nem először tapasztaljuk az ülésteremben, hogy egy bizottsági előadó a bizottság hatáskörén túlmenően pártpolitikai állásfoglalásokat tesz. Kis képviselőtársunk bizottsági előadóként minősítette a Szabad Demokratá k Szövetségét. Azt hiszem, ez nem állt feladatában, félreértette feladatát. Rátérve az indokolásra, Török Ferenc képviselőtársunkat az az indíték vezette, hogy megfelelő módosítás előterjesztése, tehát kormányelőterjesztés nélkül a jog nem tenné lehetővé a családi pótlék módosítását. A Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti csoportja azonban úgy véli, hogy nem adhat felhatalmazást a Kormánynak a költségvetés egy jelentős tételében, hogy a Parlament megkerülésével, parlamenti kontroll nélkül intézkedjék . A Parlament egyik legfontosabb feladata a költségvetés ellenőrzése. Éppen ma vagy a mostani ülésen fog elénk kerülni egy 400 milliós tétel. Mint itt elhangzott, ha 100 Fttal emelik a családi pótlékot, ez annak a többszörösét teszi ki. Ha Török Ferenc er edeti javaslatának megfelelően felhatalmazást kapna a Kormány, hogy ilyen mértékben saját hatáskörben döntsön a költségvetésről, ez a Parlament jogait nagymértékben sértené. Mi úgy véljük – ezért is beszéltük le Török Ferenc képviselőtársunkat javaslatának fenntartásáról – , hogy a Kormánynak az a feladata, hogy akár a költségvetés módosításával is gondoskodjék arról, hogy a családi pótlékot az áremelések kompenzálására a Parlament folyamatosan és megfelelően módosíthassa. (Taps.) ELNÖK (Szabad György) : Kösz önöm szépen. Szólásra következik Kutrucz Katalin, a Magyar Demokrata Fórum részéről. Felszólaló: Dr. Kutrucz Katalin (MDF) KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF)