Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 11. szerda a nyári rendkívüli ülésszak 10. napja - Az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - ANTALL JÓZSEF miniszterelnök:
584 módon általa is támogatott szövegben pontosan a képviselői indítványnak megfelelően kívánja világosan megvalósítani törekvéseit, tudniillik a miniszterelnök, aki egyébként – közjogilag világos, ezt már nagyon sokszor elmondtuk – felel a Kormány működésé ért, hiszen személyéhez fűződik a Kormány többi kinevezett tagjának a tevékenysége is, tehát ez nem érv, – hogy ilyen értelemben magától elhárítaná a felelősséget, hanem a munkamegosztás természetéből, s ezen szolgálatok szakszerű felügyelete biztosításána k igényéből származik ez a kormányzati törekvés. Ez azt hiszem elég világos, ez jóhiszemű, s nem arra számítottunk, hogy itt minden keresztülmegy. Nem kívánok többet ezzel foglalkozni, az tehát a kérésem, hogy szíveskedjenek a módosított indítványt támogat va a Kormány törekvéseit támogatni szavazatukkal. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szűrös Mátyás) : Köszönöm miniszter úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. A nemzetbiztonsági tevékenységgel összefüggő részletes szabályokról szól ó törvény, így ennek módosítása elfogadásához a jelenlevő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ilyen szavazásra sor került már az Országgyűlésben. Először a módosító javaslatokról kell szavazni. Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy az egyszerűség kedvéért az államtitkárok most menjenek képviselői helyükre, ez leegyszerűsíti a szavazást. Először tehát a módosító javaslatról kell szavazni. (Mozgolódás, közbeszólások: Létszámellenőrzést kell tartani!) Nem szükséges létszámellenőrzés, a jel enlevő képviselők kétharmada szavaz, ki fog derülni, hogy érvényese a szavazás. Gondoltunk mi erre, képviselőtársaim. (Derültség. Közbeszólás: 193 képviselőnek kell a teremben lenni.) Ha nem lesz 193 képviselő a teremben, akkor érvénytelen a szavazás. Kér em, ne zavarjuk meg a gyorsabb menetet, későre jár az idő. Dr. Kiss György képviselőtársunk 161es számon kiosztott módosító javaslata magában foglalja a nemzetbiztonsági bizottság 139es számon kiosztott módosító javaslatát is. A lényegé t ismerik már képviselőtársaim, nem ismertetem. Ismerjük a bizottságok állásfoglalását is, a kisebbségi véleményeket is, a miniszter úr állásfoglalását, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae dr. Kiss György képviselőtársunk által kiegészítet t, eredetileg a nemzetbiztonsági bizottság által benyújtott módosító javaslatot, kérem szavazzunk! ("Igen": 192, "nem": 84, tartózkodott: 6 – Taps.) Tisztelt Országgyűlés! Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 192 "igen" szavazattal, 84 ellenszavazattal, 6 tartózkodással a módosító javaslatot elfogadta. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a nemzetbiztonsági bizottság 139es számon kiosztott módosító javaslatát. Kérem szavazni! (Közbekiáltások: Visszavonták!) Visszavonták? Igen. Ezek után kérdez em a tisztelt Országgyűlést, hogy a már elfogadott módosító javaslattal együtt elfogadjae az állam- és közbiztonságról szóló 1974. évi 17. törvényerejű rendelet módosításáról szóló törvényjavaslatot. Kérem szavazni! ("Igen": 192, "nem": 87, tartózkodott: 4) Kimondom a határozatot, az Országgyűlés 192 "igen" szavazattal, 87 ellenszavazattal és 4 tartózkodással a törvényjavaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Munkánk végére értünk. Még bejelentések lesznek. A miniszterelnök úr kér szót. Felszólaló: Anta ll József miniszterlenök ANTALL JÓZSEF miniszterelnök: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miután az áremelkedésekre vonatkozó szavazás megtörtént, és mivel Magyarországon előbbutóbb úgyis minden hír kiszivárog, ezért szeretném bejelenteni, hogy tegnap 9 óra kor a Szovjetunióból leállították a kőolajszállítást Magyarország irányában. A tegnapi nap folyamán több alkalommal kértünk megfelelő felvilágosítást. Először nem kaptunk. Minden lehetséges úton megtettük a szükséges intézkedéseket. Ma 11kor újra megindul t a kőolajszállítás.