Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. június 18. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 1. napja - A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló törvényjavaslat vitájának folytatása - ELNÖK (Szabad György): - ÁDER JÁNOS, DR. (FIDESZ)
59 Tehát ennyit röviden a számvetésről. Mi az, amit nem sikerült elfogadtatni, és ami mellett röviden szeretnék még érvelni? Az egyik a Magyar Nemzeti Bank elnökének a megválasztása. Ez három ponton is érintette a beterjesztett alkotmánymódosítást. Az egyik a 19. § (3) bekezdése, a másik a 30/a. § (1) bekezdésének i) pontja, a harmadik pedig a 32/d.§. A javaslatnak a lényege, és itt mások, részben a függetlenek képviselőcsoportjából, részben az MSZPtől is hangzottak el olyan érvek, illetve olyan javaslatok, h ogy a Magyar Nemzeti Bank elnökét az Országgyűlés válassza meg, és ne a köztársasági elnök jelölje ki. E mellett szeretnék, tehát a Parlament általi választás mellett szeretnék néhány érvet elmondani. É n azt gondolom, hogy az alapintézmények körébe a Nemzeti Bank mindenképpen beletartozik, és én úgy gondolom, hogy meg kell erősítenünk az alapintézményeknek a tekintélyét. Ugyancsak fontos szempontnak tartom, hogy az alapintézmények vezetőinek kiválasztásá nál minél szélesebb konszenzus alakuljon ki, és ezt a széles konszenzust nyilvánvalóan egy szakmai konszenzus biztosítja a leginkább, és nem egy politikai konszenzus. Ezt pedig a Parlament általi elfogadás: és a Parlament általi, méghozzá kétharmados többs éggel történő elfogadás biztosítja. Ha nincs ez a kétharmados elfogadás, akkor a Kormány mindig a könnyebb ellenállás felé megy, és a jelölési jogánál fogva fennáll az a veszély, hogy nem szakmai alapon, hanem pártalapon történik meg a vezető személyeknek a kiválasztása, és ez nemcsak a Magyar Nemzeti bank elnökére igaz. Az a kérdés, én azt gondolom, azt kell eldöntenünk, amikor erre a kérdésre szavazunk, hogy mire van szükség: egy olyan Nemzeti Bank elnökére, aki akár a Kormány gazdaságpolitikájával is sze mbehelyezkedik, vagy aki mindig a Kormány döntéseire rábólint, legfeljebb megpróbálja a Kormányt befolyásolni. Ha az első változatra igenlő a válasz, akkor mi biztosítja ezt jobban - ez a következő kérdés , a Parlament általi választás, vagy a köztársaság i elnök kijelölési joga? És a jelölésre vonatkozóan azért tettem szabályokat, illetve módosító indítványokat, mert ezt a jelölési eljárást semmi sem szabályozza ma; a jegybanki törvény még nincsen készen, és én úgy gondolom, hogyha esetleg a végleges szöve gben nem is marad benne, az Alkotmányban most célszerű lenne ezt a kérdést is szabályozni. Ez az egyik. A másik, ami kisebbségben maradt a bizottsági vitában, ez a legfőbb ügyész, illetőleg az ügyészségre vonatkozó szabályoknak a kérdése. Én azt elfogadom, és elfogadtam, és ezért is vontam vissza a módosító indítványomat, hogy a legfőbb ügyész ne emelkedjék ugyanarra a rangra, mint a Legfelsőbb Bíróság elnöke, illetőleg az alkotmánybírák, és azt én nem is javasoltam, hogy önálló hatalmi ágként kezeljük, azo nban továbbra is fenntartom, hogy alapintézményként kezeljük az ügyészséget is: és ezért továbbra is fenntartom azt a módosító indítványomat, és ezzel kapcsolatban nem nagyon hangzottak el érdemi ellenérvek, hogy az ügyészségre vonatkozó szabályokat kéthar mados törvény rögzítse. Elhangzott, hogy azért kell ezt megváltoztatni, mert az ügyészség eddigi gyakorlatának a leninisztálini felfogást tükrözve, és korábban valaki helyesen rámutatott, hogy ez nem is ide nyúlik vissza, hanem egészen Nagy Péterig vissza vezethetnénk a gyökereket, hogyha azokat pontosan keresnénk, hogy ezt a felfogást tükrözve az állam szeme vagy az állam keze. Ez a legfontosabb érv, hogy ezt a törvényt meg kell majd változtatni, és egy más szellemű ügyészségre van szükség. Ez igaz. De az a kérdés, hogy mi garantálja jobban, hogy ez a szemlélet megváltozzon: egy kétharmados elfogadás, vagy pedig egy egyszerű többséges elfogadás, és én úgy gondolom, hogy az előbbi. Röviden ez - illetőleg hát nem is olyan nagyon röviden, de hát meglehetősen s ok módosító javaslat volt , amire röviden ki kellett térni, ezért megköszönvén figyelmüket, szeretném támogatásukat kérni ezekben a kérdésekben is.