Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 10. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 9. napja - Az 1990. évi pénzügyi egyensúly javításáról szóló javaslatok megtárgyalása - RABÁR FERENC, DR. pénzügyminiszter:
472 és ne feszítene valamilyen szempontból az infláció irányába, akkor egy kicsit más szemmel kell majd megnéznünk azokat a tételeket, amelyeket a Kormány előterjesztett. Ezek az inflációs nyomások: az áremelésre, a béremelésre, a kamatemelésre vonatkozó nyomás, vagy a forint árfolyamának a rontására vonatkozó nyomás egy olyan dinamikus inflációs folyamatban, amelynek a kellős közepén vagyunk, elkerülhetetlen. Tulajdonképpen az áremelés, béremelés, kamatemelés, árfolyamcsökkentés olyan állomások, amelyek egy inflációs folyamatban okból következménynyé és következményből okká válnak a legkülönbözőbb időpontban, a gazdasá g legkülönbözőbb helyein jelentkeznek feszítésként, és ezeken a helyeken az átmeneti feszültségeknek a megoldására irányulnak, úgy azonban ebben az inflációs folyamatban, hogy másutt okoznak hasonló, vagy még kellemetlenebb feszültségeket. Ha ezekhez a fes zültségekhez és ehhez a folyamathoz, amelyet dinamikájában kell nézni, hozzávesszük még azt is, hogy az inflációs anticipáció – tehát az az elv, az a várakozás, amely a különböző gazdasági alanyokban az inflációval kapcsolatban létezik – ugyancsak arra ösz tökél, hogy árat emeljenek, béremelést kérjenek stb., akkor előttünk áll az egész inflációs folyamat. Ennek az egyik – mint mondottam – manifeszt állomása az, ami ma történik; és ezt itt rendkivül fontos hangsúlyozni. Az egész elmúlt időszaknak a gazdasági szemlélete természetesen sugallta, hogy egy áremelés, egy árfolyamváltoztatás, egy költségvetés módosítása – amely hasonló az előttünk lévőhöz – az valami rendkívüli, és mindegyiket különkülön kell megmagyarázni. Sajnos az inflációnak abban a felpörgött folyamatában, amelyben benne vagyunk, ezek szinte rutindologgá válnak – ez nem vigasztaló, viszont tény. Az árfolyamcsökkentések tulajdonképpen szükségképpen következnek be, hiszen a velünk kereskedő országok inflációs rátájának és a magyar inflációs rátán ak a különbségével rendszeresen módosítani kell az árfolyamot. Ugyanígy az áremelkedések a gazdaság egyes pontjain sokszor olyan feszültségeket idéznek elő, amelyeknek a megoldására csak egy újabb áremelés ad lehetőséget. Mindez természetesen felveti a kér dést, hogy akkor tehát ki vagyunke teljes mértékben szolgáltatva, nem tehetünke valamit az infláció ellen? Nincs semmilyen kiút? Természetesen van, de a kiút rendszerint éppen ott van, ahol a legjobban fájnak az intézkedések. Az, hogy az intézkedések fáj nak, az tudniillik annyit jelent, hogy valahol létezik egy feszültség, amit a Kormány nem akar az inflációnak engedve enyhíteni, hanem a feszültséget fenntartja. Továbbá van az infláció elleni küzdelemnek egy másik lehetősége a monetáris szférában, amely u gyancsak nem fájdalommentes, hiszen tudjuk, hogy likviditási zavarokat okozhat; különösen egy olyan monetáris rendszerben, amelyben még nem alakultak ki a piacgazdaságnak a szigora mellett azok a lehetőségek, amelyek ne engednék meg, hogy bizonyos újabb pé nzügyi forrásokat ne találjanak a gazdasági alanyok. Kicsit talán hosszú volt ez a bevezetés a második ponthoz – hogy tudniillik miért kellett ezeket a tételeket kiválasztanunk – de nagyon tudatossá szeretném tenni azt, hogy bármihez nyúltunk volna, kivéte l nélkül minden tételre fel tudott volna állni ennek a parlamentnek 510 képviselője és be tudta volna bizonyítani, hogy ez káros, ez hátrányos, ez inflációs következményekkel jár. Akkor tehát, amikor megmagyarázzuk a kormány által előterjesztett tételeket , akkor nem tehetünk mást, mint elmondjuk azokat a szempontokat, amelyeknek alapján ezeket a tételeket kiválasztottuk. Az első ilyen szempont az volt, hogy lehetőség szerint továbbgyűrűző inflációs hatást ne idézzünk elő a gazdaságban – tudom, hogy ilyen s zempontból is kritizálhatók a tételek, el is fogom mondani majd most, vagy a válaszomban a választ. A második szempont az volt, hogy szociális szempontból ne növeljük lehetőség szerint a lakossági terheket, ezért tehát az élvezeti cikkekre és az üzemanyagr a koncentráltunk, és igyekeztünk elkerülni a valóban alapvető cikkeknek az áremelését. (Közbeszólás: Tirts Tamás: Az üzemanyag nem az?) Az üzemanyag – erre majd még szeretnék visszatérni – semmiféleképpen sem egy alapvető
