Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. július 9. hétfő, a nyári rendkívüli ülésszak 8. napja - Az ülés tárgysorozatának megállapítása - Az Alkotmány módosításáról és a helyi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatok megkezdett általános vitájának folytatása - KÓRÓDI MÁRIA, DR. jegyző: - ELNÖK (Vörös Vince): - SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP) - ELNÖK (Vörös Vince): - VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független)
428 Az előterjesztett törvényjavaslatok a zonban bennem sok kétséget hagynak a tekintetben, hogy jól megfelelneke a célnak, s hosszabb időre alkalmasake egy európai normák szerint építkező jogállamiság követelményének. Általánosságban azt kell megállapítanom, hogy a nagy munkával és szakszerű ér telemmel előterjesztett javaslatokon meglátszik az elmúlt kéthárom év alkotmányos gondolkodásának, államszervezeti, közigazgatási koncepcióinak és az új politikai helyzetnek egymást hol erősítő, hol eklektikusan keverő, vagy kioltó hatása. A törvénytervez et főbb vonalaiban támaszkodik az európai önkormányzatok alkotmányos szabályozásának tapasztalataira, igyekszik szervesíteni azt a hazai tanácsrendszer által kényszerűen meghatározott intézményeinek kritikáiból folyó innovatív elképzelésekkel és felhasznál ni gondolja a magyar közjog és közigazgatás önkormányzati rendszereinek történeti tapasztalatait. Elfeledkezik azonban arról, hogy történelmi hagyományaink nem minden tekintetben haladóak, vagy legalábbis nem épít ki kellő kritikai álláspontot ez utóbbival szemben. Mindenkinek egyéni történetfelfogásához, elméleti ismereteihez, személyes tapasztalataihoz tartozik annak eldöntése, hogy milyen viszonyt alakít ki az elmúlt másfélszáz év magyar történelméhez, ezen belül is a két világháború közötti időszak álla mrezonjához. Végső soron lelkiismereti kérdés tehát, hogy ki, miként viszonyul a felhasználható történelmi hagyományokhoz, azokat miként minősíti. Politikai felelősség azonban azt kimondani, ha a népszuverenitás intézményében álláspontja nem egyezik esetle g a kormányzat által előterjesztett "főirány" szellemével, konkrét intézményeivel. Így ki kell mondanom, hogy a törvénytervezet a haladónak minősített történelmi hagyományokkal ellentétben egy – véleményem szerint – nem kellő kritikával kezelt történelmi i ntézményeket kíván visszaikatni az alakulóban lévő magyar jogállamiság szerkezetébe. Ilyennek ítélem a közigazgatási megye és az önkormányzati megye koncepciójából kialakított mostani javaslatot, amely tényleges működését tekintve, hamarosan ugyanúgy a köz ponti államigazgatásba betagozódó megyei centrummá válik, mint az oly sokat kárhoztatott tanácsi rendszer megyeszervezete. Nem érzem lényegtelen kérdésnek, hogy az általános vitában vetem fel egyes új intézmények megnevezését. A vármegyékről és a központi államigazgatás kihelyezett, úgynevezett dekoncentrált szervéről, intézményéről, személyéről, a "főispánról" van szó. Látnunk kell, hogy a szavaknak – különösen az elmaradottabb középkeleteurópai térségekben, éppen a sajátos lemaradó modernizációs fejlődé s következtében – szimbolikus jelentésük van. Ha egy modern, "varázstalanított" szellemű Európához akarunk felzárkózni, akkor vizsgáljuk meg, tehetjüke ezt olyan hagyományokkal, amelyek éppen az európai fejlődés ellenébe feszültek. Történeti tény, hogy a vármegye az úri ellenállás, de így az abszolutizmus elleni nemzeti ellenállás egyik fészke volt. Felfelé demonstrálta a nemzeti függetlenséget, de lefelé csak státusvédő, az alárendeltek közügyeit nem intézményesítő megoldás volt – elsősorban a paraszti tá rsadalomra gondolok itt. Vele szemben éppen a központi államhatalom kirendeltje, a főispán képviselte a felvilágosultabb, liberálisabb polgári elvet, a modern szakigazgatás szakszerű követelményeit. Így a főispán a XIX. század második felének önkormányzati rendszerében kétségkívül progresszív funkciót teljesített. De így volte a két világháború közötti korszakban? Véleményem szerint: nem. Ezen intézmények felemlítésénél természetesen nem csupán a megnevezés a lényeges, hanem az adott szervnek biztosított j ogosítványok és kötelezettségek konstrukciója. Éppen efelől tekintve úgy látom, hogy a főispán – kormánymegbízott – egy tradicionális megnevezés felelevenítésével végeredményben nem más, mint egy konszolidált, komfortos megyei tanács végrehajtó bizottsági titkárának megőrzött intézménye, aki éppen az önkormányzatok feletti törvényességi felügyelet tekintetében kap nálánál több, plusz jogosítványokat. Ezek azonban éppen a törvénysértő
