Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. augusztus 28. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 21. napja - Interpellációk: - NAGY FERENC JÓZSEF földművelésügyi miniszter:
1210 tagsága kizárólag saját maga döntené el, hogy ade, illetve milyen feltételekkel ad háztájit, vagy egyéb juttatást tagjainak. Amennyiben pedig egy termelőszövetkezet tönkremegy, úgy a megmaradó szövetkezeti vagyon a szintén kidolgozás alatt álló csődtörvény rendelkezéseinek megfelelően kerül majd kiosztásra. Amennyiben a szövetkezeteket a jövőben valódi magánvállalkozásként kívánjuk kezelni - és feltételezem, hogy ezzel a szemponttal az ellenzék tisztelt képviselői is egyetértenek , fedezethiány nélkül a korábban szerzett juttatások automatikus biztosítására a kormányzat sem vállalhat kötelezettséget. A szociálisan arra rászorulók segítségére a kidolgozás alatt álló új szociálpolitikai rendszer keretén belül lesz meg a lehetőség. Na most, nyilván ha egy termelőszövetkezeti tag kilép a szövetkezetből, visszakéri a földjét, az természetes, hogy ebben az esetben a háztáji nem jár neki. Ha a szövetkezetek - mondjuk - csődbe jutnak, akkor a természetbeni juttatás helyett a termőföld áll a rendelkezésére, ahol a termelést már az illetőnek magának kell biztosítani. Ötödik kérdés: a Földművelésügyi Minisztérium mint a kormányzat tagja egyértelműen arra az álláspontra helyezkedik, hogy a munkanélküliség levezetésére külön kormányzati eszközrendszer szükséges. Hogy az esetleg jelentkező munkanélküliséget a mezőgazdasági szférában vez essék le, ez nyilván nem megoldott, mi nem is ezt mondtuk, hanem azt, hogy ha az ipari munkásokat nagy számban elbocsátják, és ezeknek van valami kötődése, esetleg megvan az öreg családi ház vagy gazdasági épület, átmenetileg, amíg a gazdaság föl nem lendü l - és ez nem megy egykét év alatt , itt átmeneti megélhetést biztosítanak. Azok a területek nyilván a megélhetést biztosítják, illetve az a helyesebb: az éhenhalástól megmentik az embert, de kétségkívül a magas jövedelmet nem tudják biztosítani. Ezt átm eneti formának tekintjük. Mezőgazdasági kérdést érintettünk, de azért én óhatatlanul nem tudom elvonatkoztatni magamat az ipari tárcának a gondjaitól sem, mert úgy tudom, hogy ott még a munkanélkülieknek a száma sokkal nagyobb számban van prognosztizálva m ár év végére, tehát azért mondom, hogy ezt a kérdést központilag kell megoldani. Nyilván az így nem állja meg magát, hogy majd a mezőgazdaság felvállalja a munkanélkülieket. Azt látni kell: kapcsolódik ehhez a kérdéshez, hogy mi lesz a jövő, hogy lesz a jö vő. A keleti status quo összeomlott, és meg kell néznünk, most mi van Nyugaton. Nem azért, hogy lemásoljuk, de itt annyi kérdés vitatja kisüzemnek, nagyüzemnek a létjogosultságát, hát itt el lehet menni Ausztriától, a kisfarmoktól, a 6tól 12 hektárig, azt án, ha Nyugatra megyünk, a 3050100150 hektáros gazdaságig, vagy Angliában a 250300 hektáros gazdaságokig, Amerikában, az USAban a nagy, valójában a magyar nagyüzemekhez hasonló gazdaságokig. Csak egyet nem szabad figyelmen kívül hagyni: hogy itt a mag ántulajdon érvényesül, nem a kollektív vezetés, és tulajdonképpen ez az egész kulcskérdésnek a titka, de azt hiszem, ebben is egyetértünk mindannyian. Hatodik kérdés: a kormányzat nem specifikusan csak a kistermelés, hanem a mezőgazdasági termelés átfogó b iztonságát tartja szem előtt. És nekem ezt külön kell itt hangsúlyoznom, mert az a vád ér sokszor, hogy mint a kormánypárt koalíciós kisgazdapárti minisztere, én most a nagyüzemeken akarok ütni egyet. Távol áll tőlem ez a szándék, és ezt a leghatározottabb an visszautasítom. Annál is inkább, mert én egyéni parasztgazda voltam, nagyüzemi vezető voltam, és egyformán a magaménak érzem a mezőgazdaságnak a gondjait, és a kettőt - tessék elhinni - nem lehet szétválasztani, hitelezési, kedvezményezési politikában e gyütt kell a két szférának a kérdését megoldani. A mezőgazdasági termelést szolgáló eszközrendszer közül ki kell emelni az előkészítés alatt lévő agrárpiaci rendtartást, amely komplex módon kívánja a kérdéskört kezelni. Itt nagyon örülök, hogy egy szakembe rrel vagyok szemben, tisztelt képviselőtársammal, úgy tudom, hogy a Pénzügyi Kutatónak a munkatársa, és nagyon szeretném, ha ezekben a pénzügyi