Országgyűlési napló - 1990. évi nyári rendkívüli ülésszak
1990. augusztus 28. kedd, a nyári rendkívüli ülésszak 21. napja - Interpellációk: - ELNÖK (Szűrös Mátyás): - MAGYAR BÁLINT, DR. (SZDSZ)
1205 kérdésköréről, illetve maga a földtulajdon kérdése sem vethető fel egy általános földtörvény és egy szövetkezeti törvényi szabályozás nélkül. Azok a kérdések, amelyeket most csokorba gyűjtve bátorkodtunk a miniszter úrnak interpellációként beterjeszteni, azokat a főbb p roblémákat tartalmazzák, amelyekre adandó válasz szerintünk elkerülhetetlen ahhoz, hogy ezt a törvényt meg lehessen alkotni. A kezünkbe került korábbi törvénytervezetek arról tanúskodnak, hogy ezekre a kérdésekre, amelyeket feltettünk, nincs világos válasz , illetve mögöttes válaszok a törvénytervezetekből kiolvashatók, de a mögöttes válaszok számunkra nem kielégítőek. Ezért összegezném és feltenném a kérdéseket. Először tisztelettel kérdezzük a miniszter urat: a Kormány többször kinyilvánította azt a szándé kát, hogy erkölcsi és részben anyagi kárpótlásban részesíti azokat, akiknek tulajdonát az elmúlt rendszer államosította - mi a kormányzat elképzelése szerinti viszony a volt tulajdonosok egésze és a földtulajdonosok között a kárpótlás szempontjából? Másods zor: a földtulajdon egyes kérdéseit rendezni kívánó törvény előkészítése során készítette a Kormány számszerű felméréseket vagy becsléseket a törvények által érintett terület várható nagyságáról, az igényjogosultak köréről, illetve társadalmi és földrajzi megoszlásukról. Számos interjúban elhangzott azoknak a száma, akik már eddig visszaigényelték a földet, illetve a terület nagysága - ha jól tudom, a legutolsó álláspont szerint - körülbelül 400410 ezer hektár körül mozog. A kormányzó pártok részéről álta lában azzal szoktak érvelni, hogy ez nem egy magas szám, nem veszélyezteti a mezőgazdaság egészét, nem tartja bizonytalanságban az egész rendszert. Szeretnénk megjegyezni, hogy ezt a számot mi rendkívül nagynak tartjuk egy olyan időszakban, amikor végül is még nincs törvény arról, hogy kik, milyen feltételek között igényelhetik vissza a földjüket. Az emberek nagy része azt sem tudja, hogy hol jelentkezhet a földigényével, s akkor ez a szám igenis nagyon jelentős. A Szabad Demokraták Szövetségének becslései szerint körülbelül 2 millió hektár lehet az, amelyet érinthet az a földtulajdonrendezési törvénytervezet, amelyet a Kormány még nem fogadott el, és e tulajdonhoz tartozó tulajdonosok kétharmad része, háromnegyede távol lévő tulajdonos, döntő többségében v árosi lakos. A harmadik kérdésünk az, hogy a termelőszövetkezetek tulajdonát a kormányzat szövetkezeti vagy állami tulajdonnak tekintie. Természetes, hogy a tisztelt Ház hozhat törvényt arról, hogy a termelőszövetkezetek földtulajdonából egy részt kárpótl ásként bizonyos feltételekkel a tulajdonosok vagy örökösök meghatározott körének visszajuttat, de akkor is határozott képnek kell lennie arról, hogy a maradék földet minek tekinti: szövetkezeti tulajdonnak vagy olyan tulajdonnak, amelyből újabb és újabb fe ltételek révén bárki vásárolhat, ezzel a termelőszövetkezetet jelentéktelen kis szigetre korlátozva. Ha elfogadja az elkövetkezendő törvénykezés azt a feltételezést, amely minden eddigi törvénytervezetben szerepelt, miszerint a távol lévő tulajdonosok, táv ol lévő örökösök is földhöz juthatnak, plusz fenntartja a kedvezményes vásárlás lehetőségét, harmadrészt pedig a termelőszövetkezetek által felhalmozott terhek alól mentesíti a szétosztandó földet - ami egyébként egy nemes gondolat , akkor a termelőszövet kezetek tömeges csődjével kell számolnunk; nem teljesülhet az a feltétel, hogy a mezőgazdaságunk átstrukturálódása, tulajdoni viszonyainak megváltozása katasztrófák nélkül következzék be. Negyedszer: meg kívánjuk kérdezni, hogy miből kívánja a kormányzat p ótolni a tönkremenő termelőszövetkezetek nyugdíjasainak háztájiját, illetve egyéb takarmányjuttatásait. Tudjuk, hogy termelőszövetkezeteink jelentős részében a nyugdíjasok jóval meghaladják az aktív tagok számát, mégis ezekre a termelőszövetkezetekre hárul a háztájik biztosítása, másrészt - amennyiben a háztájival nem élnek, nem kívánják művelni, akkor - annak a 25 mázsa gabonának vagy más szolgáltatásnak biztosítása, ami a falusi nyugdíjas réteg végleges elszegényedését kívánja megakadályozni. Ötödször: mi t tervez a kormányzat a nagyüzemek pénzügyi nehézségei és csődjei miatt várható mezőgazdasági munkanélküliséggel. Amikor a Kisgazdapárt a földprogramja mellett érvelt, akkor