Országgyűlési napló - 1990. évi tavaszi ülésszak
1990. június 11. hétfő, az Országgyűlés 12. napja - Speidl Zoltán (MDF) képviselő mentelmi ügyéről szóló országgyűlési határozati javaslat megtárgyalása - ELNÖK (Szabad György): - MEZEY KÁROLY, DR. (MDF) - ELNÖK (Szabad György): - RAJ TAMÁS (SZDSZ) - ELNÖK (Szabad György):
557 parlamenti viták során, de bizottsági viták során is több alkalommal fölmerültek ezek a kérdések. Hadd utaljak egy alkalomra: Deme Zoltán képviselőtársunk indítványára, ami a gyermek- és ifjúsági alapítvány sorsával foglalkozott. Várhatóan a holnapi nap folyamán sorra kerül a téma, mert ha jól tudom, három képviselőtársam vet föl e tárgyban kérdést. Jó lenne ennek a később megalakítandó bizottságnak foglalkozni vele. E bizottság létrehozásának szükségességét támasztja alá az a szomorú tény is, hogy véleményünk szerint a kormányprogram sajnos mellőzi a gyermek- és ifjúsági korosztály sajátos élethelyzetéből adódó kérdések és problémák megválaszolását. Az általunk javasolt bizottság az Országgyűlés jóvoltából abban is segíthet, hogy a Kormány fig yelmét rendszeresen fölhívja ez irányú kötelezettségeire. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) : Megköszönöm Rózsa Editnek, hogy indoklást fűzött a Deutsch Tamással közösen benyújtott indítványukhoz. Közlöm a tisztel t Országgyűléssel, hogy – a házbizottság álláspontjának figyelembevételével – magam is javaslom az önálló indítvány napirendre tűzését. Az Országgyűlés állásfoglalása következik. Felkérem képviselőtársaimat, szavazzanak az indítvány napirendre tűzése kérdé sében. Most lehet szavazni! (Megtörténik. 221 "igen", 33 "nem", 32 tartózkodás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 221 szavazattal, 33 ellenében és 32 tartózkodás mellett a gyermek- és ifjúságvédelmi különbizottság felállítására irányuló javasla t napirendre tűzéséről döntött. Felkérem az ügyrendi bizottságot, szíveskedjék az indítványt megtárgyalni, és állásfoglalásáról tájékoztatást nyújtani. Tisztelt Országgyűlés! A hosszú indítványsorozat utolsó darabjához érkeztünk ezen az ülésen. Mezey Káro ly képviselőtársunk nyújtott be önálló indítványt annak érdekében, hogy a bizottsági üléseken a jelenlévők tartózkodjanak a dohányzástól. Megkérdezem Mezey Károly képviselőtársunkat, kíváne szólni. Felszólaló: Mezey Károly (MDF) MEZEY KÁROLY, DR. (MDF) T isztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy az első ülésnapon elmondtam, miért kívánom, hogy az Országgyűlés elé kerüljön, a bizottság is megtárgyalta, ott is kifejtettem indokaimat, ezért külön indokolni azt, hogy miért szeretném, ha a z Országgyűlés döntene, nem kívánom. ELNÖK (Szabad György) : Köszönöm. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy ismét a házbizottság állásfoglalásának figyelembevételével javaslom, hogy ezt az önálló indítványt is tűzze napirendre. Állásfoglalás következ ik. Az állásfoglalás előtt kíván Raj Tamás szólni. Felszólaló: Raj Tamás (SZDSZ) RAJ TAMÁS (SZDSZ) Elnézést kérek, csupán annyit szeretnék jelezni, hogy az ilyen kérdéseket szerintem nevetséges a Parlament elé bocsátani. (Taps.) Ezeket a bizottságokban me g lehet beszélni, meg is történt, a 10es számú bizottságban megtaláltuk a megfelelő megoldást. Szerintem ezt bizottságokban el lehet intézni. Köszönöm szépen. (Taps.) Határozathozatal ELNÖK (Szabad György) :